Vidékre vágyott a házaspár: tanyájuk munkát és megélhetést biztosít

03 nov. 2012 Tribolt Lajos

A kellemes, városi körülményeket otthagyni, tanyára költözni és állatokat nevelni - sokak számára érthetetlen. Ám akadnak, akik a vidéket választják.
fejeseva3Az Appelt-házaspár is elhagyta a várost, és már hat éve őstermelőként dolgoznak Adony melletti tanyájukon.

Sokat autóztunk a Szőlőhegy dombjai, lankái között, míg a tanyához értünk. Appelt Nándor és neje, Ági megnyugtat bennünket, hogy a három kutya így nem veszélyes, mert az igazi házőrző most el van zárva miattunk. A kutyák jelenléte érthető, hiszen a tanya közvetlen közelében nincs másik lakóház.

A tanya tulajdonosai elmesélték, hogy mindketten budapestiek, a férj nyomdász (a Pénzjegynyomdában tanulta a szakmát), a feleség női szabó volt. A Velencei-tónál volt nyaralójuk, amikor 1994-ben elhatározták, hogy Vereben megvesznek egy tehenészetet. Hat évig csinálták, azután abbahagyták, és Pomázra költöztek. Mindkettőjüknek jó munkahelye lett, szép házban laktak. Azután a férj ismét vágyakozni kezdett a vidéki élet után. A tanyáról egy hirdetésből szereztek tudomást. Leromlott állapotban volt, az 1906-ban épült ház lakhatatlannak tűnt. Mégis úgy döntöttek, hogy ide költöznek. Feladták az állásaikat, eladták a 240 négyzetméteres, háromszintes pomázi házat és belevágtak a tanyasi életbe. Rendbehozták a portát, fürdőszobát alakítottak ki és állatokat vettek.

leves2Jelenleg öt tehén, három borjú, két disznó és tyúkok képezik az állatállományt. Körülbelül ennyit bír el a házhoz tartozó hat hektár legelő. Az élet nem könnyű, hiszen a férj fél háromkor kel, megfeji a teheneket, majd autóval házhoz viszi a megrendelt tejet. Hét óra körül már az állatok almát rendezi. A gépi fejőberendezést közben el kell mosni, mint ahogy az esti fejés után is. Az állatokat etetni és itatni kell, s foglalkozni velük. Különösen ellés előtti időszakban kell odafigyelni.

A sok munkáért cserében a maguk urai és gyönyörű, csendes környezetben élnek. Idén az unokák két hónapig laktak náluk nyáron, s élvezték a vidéki  létet. De jönnek barátok is néhány napra, hiszen a környezet tényleg lenyűgöző  különösen annak, akinek dolgoznia sem kell. Appelték ritkábban mozdulhatnak ki, de Ági, a feleség azért az unokákhoz, barátokhoz néha elutazik.

Forrás: fmh.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek