Vidéki kalandor a méhek birodalmában

03 júl. 2012 Hagara-Nagy Nóra

mehecske3Újságíróként nem bírtam magammal, és nem kímélve a háziakat, a Vidék Kaland során Varga Adrienn nógrádi méhészetében gyakran tettem fel a kérdéseket. 
Néhány kényesebb kérdésre is választ reméltem, s kaptam is.
Először is inkább alap információkat, adatokat kérdezgettem, így megtudtam, hogy egy méhkaptárban egy család lakik, akik kb. ötvenezren vannak. Az anyaméh a család motorja, kb. 5 évig él, de van, hogy termékenysége az évek folyamán alábbhagy, ezért lecserélik.

mehecske2Maguk a méhek leölik, és újat nevelnek helyette, vagy a méhész besegít ebben. A dolgozók élete elég rövid, hiszen tavasztól őszig éjjel-nappal dolgoznak, kb.6 hétig élnek csupán, de télen a pihenő miatt elérhetik az öt hónapos kort is. A herék, akik az utódlásért felelnek, tovább, 3-5 hónapig élik hedonista életüket. A méhecskék kikelési ciklusa kb. egy hónapig tart, ilyenkor egyszerre több százan is kikelhetnek. De hát szükség is van a folyamatos utánpótlásra, hiszen a dolgozó méhek - akikről nyáron itatásukkal kell gondoskodnunk - halálra dolgozzák magukat, hamar kimúlnak a nappali virágporgyűjtésben és az éjszakai belső rendezkedésben, utódgondozásban.

Egy ilyen család átlagosan egy szezon alatt 30-80 kg gyógyító mézet képes termelni, ez a mennyiség azonban nagyon sokféle dologtól függ. Az utóbbi évek időjárására sokan panaszkodnak, hiszen vagy túl csapadékos vagy túl száraz volt, ami egyáltalán nem kedvező a méhészeknek (sem).

mehecske4Érdekelt, hogy mit gondolnak a médiában olykor felkapott mézek antibiotikum tartalmáról szóló hírverésekről. Magyarországon, akárcsak az alkoholfogyasztás esetében, zéró tolerancia van, vagyis, akinél találnak még ezreléknyi mennyiséget is, annak meg kell semmisítenie a mézet. Azt mondják, ez azért nem igazságos, mert a kis dózis nem a méhek kezelésére utal, hanem arra, hogy a méhek gyűjtésük során olyan terülteket járnak be, melyeken antibiotikumokkal kezelt marhák, lovak, baromfik járnak, illetve egyes permetszerek is tartalmazzák ezt. Így vízben, vizelettel, permetszerrel szennyezett virágon máris begyűjtik a méhek. A méheket különben sem szokták antibiotikummal kezelni, legalábbis a tanult méhészek nem, hiszen nincs olyan betegség, amit gyógyítani érdemes vele. Ahol már akkora a baj, ott az egész állományt meg kell semmisíteni, és erre kárpótlást is kaphatnak a méhészek, így az antibiotikum tényleg nem szolgál lényegében semmilyen célt.

mehecske1A másik kérdésem a méz cukrozása volt, vagy is inkább az, hogy akik cukorsziruppal etetik a méheket, csalnak-e? Megtudtam, hogy a méheket csak akkor etetik cukorsziruppal, ha nincs megfelelő méhlegelő a környéken, amivel a méhek saját magukat el tudják tartani, ezért besegítenek, hogy a kaptár folyamatos szaporodása biztosított legyen. De ezt a cukorból készített mézet nem pörgetik ki, hanem csakis a méhek és az utódok táplálása a célja. Ezt a mézet jól el lehet különíteni a begyűjtött nektárból készült méztől. Egyébként bár a kristálycukor nem, de az izocukor, amit szintén gyakran használnak erre a célra, laborvizsgálattal kimutatható.

És itt kell azt is megemlítenem – amit bár én tudtam, de sokan nem tudnak –, hogy a méz attól függően kristályosodik be, hogy mennyi a benne lévő cukrok aránya, és nem a köztudatban élő víz, adalék és hozzá adott cukor miatt. Attól függ, hogy folyékony vagy kristályosodó, hogy a méz milyen magas arányban tartalmaz szőlő-, illetve gyümölcscukrot (fruktóz).

Az akác azon ritka mézek egyike, amely magas fruktóz tartalma miatt évekig folyós marad, de a legtöbb méz több szőlőcukrot tartalmaz, ezért könnyen bekristályosodik. Ezen viszont lehet segíteni, ha maximum 40 Celsius fokos vízfürdőbe tesszük a mézet, így mintegy visszaolvad, és újra folyékony lesz. De arra vigyázzunk, hogy ne legyen melegebb a közeg, mert a méz a magas hő hatására elveszti értékes anyagait! Éppen ezért sem jó, ha a forró teába mézet csurgatunk, hiszen innentől már csak édesítőszerként és nem jótékony nektárként funkcionál.

A szerző blogját itt találod!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek