Él egy kovácsember Ózdon, aki az ősi mesterség egyik mai fiatal őrzője, hírvivője, s aki rendezvényeken is szívesen bemutatja a szakma gyönyörűségeit.

Oppenauer Péter díszkovács a szakma alapjait nagyapjától tanulta, így nem véletlenül készít hagyományőrző, kézzel kovácsolt munkákat. Az ózdi mester 33 éves korára már kilenc OKJ-s szakmunkás bizonyítványt szerzett, kipróbálta magát néhány területen, mígnem visszatalált eredeti szakmájába.

Több kovácsműhelyben szerzett tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy saját műhelyt nyit. A legjobban az eredeti saját ötleteket, illetve álmok utáni munkákat és terveket valósítja meg, hisz így a megrendelő saját egyénisége jelenik meg otthonában. Termékpalettája igen széles, a kerítéseken, kapukon, korlátokon, ablakrácsokon keresztül a belső berendezési tárgyakon (ágy, dohányzóasztal, könyvespolc, virágtartó) át a kisebb ajándéktárgyakig (rózsa, gyertyatartó, hamutartó) tart, de készít fegyvereket (gyakorlókardokat, késeket), illetve fokosokat, fejszéket, baltákat, ácskapcsot, és még ezernyi használati tárgyat, mindent, amit vasból el lehet készíteni.

Egy korábban adott interjúban Oppenauer Péter elmesélte, hogy meglepődött, amikor településvezetők keresték meg olyan kéréssel, hogy végezzen egy-egy falunapon vagy más rendezvényükön bemutató kovácsolást. Ezután már családi ünnepek kerti partijaira is kapott meghívást, mert állítólag jól mutat a koksztűz fénye a magyar éjszakában. Érkeztek aztán sorban extrém megrendelések is a mesterhez: kovácsolt már autóformájú kaput egy autókereskedőnek, s a rózsafejekre és csigákra mindig van vevő, akárcsak a szúró és vágófegyverekre.

S ha egy üzlet beindul: régóta jár rendezvényekre látványkovácsolni. Középkori vagy korhű ruhákban öltözik kollégáival, valamint az érdeklődőkre is kötényt adnak, akik így kipróbálhatják a kovácsolást, a munkatársak segítségével kis ajándéktárgyakat készíthetnek maguknak (kispatkó, nyílhegy, rózsalevél, falszög, kiskígyó). Közkedvelt a szerencsepatkó, amit igény szerinti felirat bevésésével látnak el. Legjobban a gyerekek szokták élvezni, hiszen a számítógépek világában ritkán látnak élő kovácsműhelyt. Ha a helyszín engedi, lehet náluk íjászkodni és patkót dobálni, valamint lehetőség van jurta- vagy lovagi sátor felállítására.

Egykor a vidéki településeken nélkülözhetetlen volt ez a szakma, főként a lópatkoló kovács. Ma már inkább a díszmunkák és különleges igények irányába terelődnek a megrendelések. Van, aki éppen pornójelenethez rendel kovácsolt „fehérneműt”. A mester a furcsaságok készítése közben már azon sem lepődött meg, amikor egy alkalommal tangákat és melltartókat rendeltek tőle – természetesen acéllemezből kikovácsolva - pornószínészek méretére. Kiderült, pornófilmekben lehet majd viszontlátni ezeket a – hétköznapi viseletre nem igazán kényelmes – mestermunkákat.

Egy fontos dolgot viszont kicsit szégyenkezve vall be Oppenauer Péter. Egy kovácsmester alapvető feladata a lópatkolás, ő viszont – bár nem egy csenevész termet - fél a nagytestű lovaktól. Legyártja a patkót és a patkószeget, a patkolást azonban másokra bízza. Azt mondja: otthonosabban érzi magát a koksztűz mellett, mint a lóistállóban.

A kovács a második legősibb mesterség, amióta az ember a vasat műveli. Azóta dolgozik vele, dísztárgyak és  használati tárgyak terén.  Az öregek tudják leginkább: ha jó szerszámokra van szükségük, akkor csak a kovácsoltvas szerszámok az igaziak. Oppenauer Péter ennek ismeretében hirdeti internetes portálján:
„Ütöm, vágom, kalapálom, Ön megálmodja, én megcsinálom.”