Jártak már önök homokdűnék között kerékpárral? És dzsungelben? A legtöbbünk számára sima aszfalton is megterhelő akár néhány kilométeres biciklizés is.

A kiskörei Pócs József azonban maga sem tudja, hány ezer kilométert tett meg kerékpárján. A kilencvenes évek közepén a földkerekség számos távoli pontjára kerekezett el.

- Mindig is vonzott a biciklizés, sosem okozott gondot, hogy mondjuk Egerbe vagy a Hortobágyra eltekerjek – meséli. – Ugyanakkor az ókori történelem régi nagy kedvencem, ezért nagy álmom volt, hogy eljussak Egyiptomba. Hogy ezt épp kerékpárral tegyem, az egy hirtelen ötlet volt. A családom nem is vette komolyan a tervemet, egészen addig, amíg meg nem vásároltam hozzá a megfelelő járgányt.

Egyiptomba hétköznapi halandó repülővel érkezik Európából. Pócs József azonban két keréken tette ugyanezt, s az útvonal sem mindennapi volt hozzá. Románia és Bulgária felé indult, majd Törökországon és a manapság már nem túl biztonságosnak számító Szírián, illetve Jordánián kerékpározott keresztül. Ezután Izraelen, a Sínai-félsziget és a Szuezi-csatorna érintésével keresztül jutott el a piramisok földjére.

- Sokan figyelmeztettek, hogy vigyázzak az úton az arabokkal, de őszintén megmondom, kellemesen csalódtam – mondja a ma már nyugdíjas férfi.
- Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak, amiben tudtak, segítettek, bár találkoztam néhány hitetlenkedő pillantással. Amit viszont megfogadtam, amíg náluk voltam, hogy sosem utasítok vissza semmit, amivel megkínálnak. Az araboknak ugyanis szokásuk, hogy teával fogadják a vendéget, én pedig egy napon a sokadik kínálást már nem fogadtam el. Úgy megsértődött a vendéglátóm, hogy földhöz vágta a díszes csészét, én pedig attól fogva inkább a tizenötödik teát is magamba kényszerítettem, ha úgy adódott.

A sikeres egyiptomi úton felbuzdulva Pócs József még nagyobb útra szánta el magát.
– Nagy kedvencem volt a Híd a Kwai folyón című film, elhatároztam hát, hogy élőben is megnézem. Ezért aztán elkezdtem tervezgetni, miként juthatok el Thaiföldre, természetesen ugyancsak kerékpárral – magyarázza.
- Ebben az esetben meg attól féltettek, hogy mi lesz velem például Pakisztánban. Ám már jóval korábban, még a Krím-félszigetnél akadályba ütköztem a 102 napos út során, nem engedtek be ugyanis Grúziába. Végül kénytelen voltam komppal átmenni Törökországba és úgy folytattam az utat.

Aztán meg Burmába nem jutottam át Indiából, visszakerekeztem hát Calcuttába és Bankokig repülőre kellett szállnom. Lenyűgözött az a világ, egészen más mentalitással, másként élnek, mint az európaiak, sokkal jobban tisztelik egymást és az idősebbeket. Az, hogy kerékpárral jártam be az utat, különösen közel hozta hozzám az ottaniakat, sokkal több lehetőségem nyílt rá, hogy megismerkedjek a mindennapjaikkal, mint ha egyszerű turistaként érkeztem volna. Ezért aztán nagy ajándékként értékelem, hogy átélhettem mindezt.

A két nagy vállalkozást követően már csak kisebb, nyugat-európai utakra vállalkozik József, ám még ezek is óriási távoknak tűnnek a hétköznapi ember számára. Ahogy mondja, fejben kell átállni ahhoz, hogy sikerrel vegye az akadályokat. Néhány nap után már semmi más nem lebegett a szeme előtt, csak az aznapi útvonal, s persze azzal sem sokat törődött, hol hajtja álomra a fejét a következő éjszakán. Mindig ott vert sátrat, ahol éppen érte az este és őszintén szólva a biztonságával sem sokat törődött.

Magyarokkal vagy legalább olyanokkal, akiknek volt magyarországi kötődésük azonban mindenhol találkozott, bárhol járt a világban. Még elhagyatott pakisztáni utakon is hallott magyar szót, az arra tévedő kamionosoknak köszönhetően.

Forrás: szoljon.hu