Télen veszélyesebb a magas vérnyomás

18 nov. 2012 Administrator

vernyomasTélen nem csak a nátha és az influenza jelent veszélyt egészségünkre. Bizonyított, hogy a hideg idő a stroke és a szívinfarktus kockázatát is növeli.

Statisztikák szerint a téli hónapokban 20-50%-kal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek száma.

A vérnyomás az év folyamán ingadozik. Télen jelentősen magasabb, emellett a súlyos komplikációk kockázata is nagyobb. Még nem teljesen tisztázott, miért is van így. Megfigyelték azonban azt, hogy télen a szívfrekvencia alacsonyabb, és az értágító hatású nitrogén-monoxid szintje csökken, illetve a hideg az erek szűkületét okozza. Emiatt az erek összehúzódnak, a vérnyomás pedig emelkedik. Becslések szerint Magyarországon több millió magas vérnyomású beteg él, akik különösen veszélyeztetettek a téli hónapokban.

Mit tehetünk a kockázat csökkentése érdekében?
A veszély elhárításának eszköze a rendszeres vérnyomásmérés, és a pontosan beállított vérnyomás. A téli hónapokban rendkívül fontos szigorúan az egyénileg meghatározott célértékek alatt tartani a vérnyomást, az optimális értékeket természetesen más tényezők is befolyásolják, elsősorban az életkor. Akinek vérnyomása meghaladja az említett értéket, mindenképpen fel kell, hogy keresse háziorvosát. Nagyon sok esetben már kisebb életmódbeli változások is elegendőek ahhoz, hogy a vérnyomás normális értékre álljon vissza.

A kulcs az egészséges táplálkozás és az elegendő mozgás. Tévénézés helyett sétáljon egyet, nassolnivalók helyett pedig egyen gyümölcsöt és zöldséget! Kerülje a sózott ételeket! Akinek ezekkel a módszerekkel nem sikerül pozitív változást elérnie, javasolt az orvos által előírt megfelelő gyógyszeres kezelés mihamarabbi megkezdése.

Forrás: webbeteg.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek