Tehenet fej és lekvárt főz a táncművész
Nem egy hétköznapi hölgy Vincze Brigitta. A táncosnőnek már tizenkilenc évesen bekötötték a fejét, Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója a férje.
Két éve már édesanya, de mellette táncol, most pedig rendezőasszisztensként is bemutatkozott. Falusi otthonukban pedig teheneket, birkákat nevel.
Megszületett Lilien, tervezünk egy testvérkét is, szóval 2015-ig a Pécsi Balett felé sem nézek – mondta két éve Vincze Brigitta, ám a legutóbbi évadot már végigtáncolta.
- Akkor most anyuka vagy művésznő?
– Váratlan visszatérés volt, elment egy meghatározó táncosnő, s be kellett ugranom. Kicsit megváltozott minden, így most a tánckarrier előrébb került. De az anyaságot rettentően élvezem, az van mindenek felett.
- Új célkitűzés előszele, hogy a nyári játékon most rendezőasszisztensként is bemutatkozik?
- A westernparódia színre vitelében csak a szervezést vállaltam, valamint a tánc és színjáték összehangolását, ami nekem is segít az elmélyültebb szerepértelmezésekben. Az asszisztenskedés pedig inkább kikapcsolódás, a szülés után ugyanis élesben táncoltam egy évet, ami kikészítette a térdem.
- Miért lett a Morricone-dallamokra építkező darabnak A Jó, a Rossz, a Colos a címe?
- Mert van egy közel kétméteres táncosunk, s a címmel is jelezni akartuk, hogy ez a híres westernfilmnek csak egy parodisztikus változata, könnyed nyári táncjáték, lehengerlő mozgáspoénokkal, a műfaj sokrétű kifigurázásával.
- Nem zavarja a városi lányt, hogy Nyugotszenterzsébeten él?
- Azt hiszem, meglepődnének egykori iskolatársaim, ha látnának a több száz négyzetméteres veteményesben nap mint nap kapálni, vagy a konyhában bodzaszörpöt főzni. Most éppen sárgabarackot teszek el, és készülök a szilvaszezonra. Ugyanakkor jókora állatfarmunk is van, egy raklapnyi kutya szaladgál körülöttünk, vettünk két vemhes üszőt, s további két bocit is nevelgetünk, no és harminc birkát, meg kecskéket is tartunk.
***
Vincze Brigitta 1988-ban született Esztergomban. Ott járt általánosba is, majd a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozata következett, ahol 2007-ben végzett. Utolsó évesként már táncolt a Pécsi Balettben.
Férje Vincze Balázs, lányuk, Lilien két esztendős. Pécstől 35 kilométerre, a Szigetvár–Szentlőrinc között félúton található Nyugotszenterzsébeten élnek.
Forás: bama.hu