Egyre kevesebbszer simogatjuk meg gyermekünket, szüleinket. Pedig az érintés testet-lelket gyógyít, egy baracklekváros masszázs például csodákra képes.

Rendező, operatőr, undergrand filmkészítő, rádiós, videoblogger, közösségépítő, masszőr, léleksimogató. Nem mellékesen remek szakács, akinek arcával még televíziós reklámokban is találkozhattunk. Ő, minden egyben: Szőke András.

- Ezt érdemes megkóstolniuk! Szőlős, mézes halkolbász! – mutat rá Szőke András egy kolbász alakú, de rendkívül szokatlan színű ételre. Szőke Andrással egy szolnoki gasztronómiai rendezvényen beszélgetünk, ahol hófehér „egyenruhában” értékeli zsűritagként az elkészült finomságokat.

- Nem a versenyen van a hangsúly, hanem a jó hangulaton – magyarázza. – Még tavaly indítottunk egy közösségteremtő akciót Bede Róbert mesterszakács barátommal, aminek célja, hogy olyan embereket kovácsoljunk össze, akik szeretik a főzést, sütést, a jó ételeket. Nézzenek szét, ez itt nem egy virtuális közösség, hanem egy igazi, kézzelfogható csapat, akiket most összehoztak az illatok, ízek, a fizikai munka. Lássuk a következő finomságot...

András elmélyülten kóstolgatja a következő „versenymunkát”, mely egyszerre édes és csípős is. Rákérdezünk, nem túl bizarr az ízhatás?
- Egyáltalán nem! Ma az ázsiai ízek egyre markánsabban jelennek meg a magyar konyhában, de ezen nem kell csodálkozni: sok minden érkezett Ázsiából: fűszerek, alapanyagok. Az ezekből készült ételek nem különlegességek, inkább a régi korok üzenetei.

Otthon, a vendégeinknek persze inkább klasszikus, magyaros ételeket főzök bográcsban, pörkölteket, gulyásokat, vaddisznó-szarvas sülteket. Nem kell valakinek profinak lenni ahhoz, hogy jól sikerüljön az étel: ha élvezettel, szeretettel készíti, biztosan finom lesz – fűzi hozzá.
Közben eszünkbe jut, hogy amikor pár évvel ezelőtt egy zenei tévécsatorna főzőműsorába meghívták, kenyérrel, szalonnával és sajttal érkezett.

- Nagyon jól emlékszem rá én is. Mindenki valami kuriózummal készült előttem. Én meg arra gondoltam, nem vagyok szakács, a legegyszerűbb alapanyagok a legjobbak, úgy éreztem, ezeknek az ételeknek van ott a helye. Persze, csodálkozott is mindenki... Amúgy a sütemények a kedvenceim, ezek  készítése. úgy vélem, egy mágia, varázslat! Azok a desszertek a legjobbak, amik házi készítésűek és hatvan év fölötti nagymamák sütik – állítja a színész, majd hozzáfűzi, ha a Jézuskától kérhetne valamit, az egy varázskonyha lenne, ahol tökéletes sütik ugrálnának ki a kemencéből.

Bár varázskonyhája egyelőre nincsen, kemencéje már van Andrásnak, méghozzá Taliándörögdön. Mert bár éveken keresztül Budapesten élt és dolgozott, végül elkívánkozott a fővárosból, mert úgy érezte, Pest mindent kiszív belőle, ellenben semmit nem tölt vissza. Hamarosan megtalálta az ideális helyet a Bakonyban. 1990-ben vett meg egy beszakadt tetejű, kitört ablakú műemlék házat (ami egykoron volt kocsma, tsz-ingatlan, fogadó), ezt alakította át a különböző természetgyógyászati kezelések helyszínévé. Itt rendezte be a „parasztwellnesst”.

- Badár Sándor barátom nevezte el így ezt a helyet, nem tehetek róla. Egyszer megkérdeztem, hogy szerinte mit csináljak ezzel az épülettel. Azt felelte, legyenek itt látvány disznóvágások, bortúrák, kenyérsütések és pörköltfőzések. Lettek is. De mellette még masszázsokkal és egyéb gyógyászati tevékenységekkel is várjuk a vendégeket, mert bizony ebben a házban testi-lelki megtisztulásra invitáljuk az embereket.

Talán nem mindenki tudja, de Szőke András a főváros több szállodájában, kozmetikájában is dolgozott masszőrként már húsz évvel ezelőtt is. Kezdetben európai masszázstechnikákkal, talpmasszázzsal foglalkozott, majd megismerkedett a svédmasszázzsal, sőt az amerikai vízi masszázzsal és a legkülönbözőbb távol-keleti fogásokkal is. Bankigazgatók, médiaszemélyiségek jártak hozzá kezelésekre. A városi zsúfolt kozmetikák után azonban nyugodt helyre vágyott, egy vidéki eldugott zugra.

- Taliándörögdön mindent megtaláltam, amit kerestem. Intimitást, csendet. Két éve már az erdőt is járjuk, gyógynövényeket dolgozunk fel egy négyszáz éves kézi őrlőmalommal. De a masszírozásnál nem csak a Bakony növényeit használjuk fel, hanem lekvárokat, olajat, zsírt is.

Kérdő tekintetünkre András elmeséli, valóban rákenik a vendégekre a szilva- vagy baracklekvárt, meg a mézet, a csokoládét és a vajat is. Mindenki nagyon élvezi.

- Mindezeket kipróbáltam, nem dolgozunk olyan anyaggal, amelynek nem ismerjük a hatását. Higgyék el, remek érzés talpig lekvárban lenni. Az illatok is tudnak gyógyítani, az érintés pedig nagyon sokat segít lelkünk egyensúlyának megőrzésében. Az érintés manapság kiveszik a világból: egyre kevesebbszer simogatjuk meg gyermekeinket, érintjük meg az öregeket. Ez az intimitás (amit mi adunk) aztán olyan mély érzéseket hoz elő vendégeinkből, hogy sokan a könnyeikkel oldanak. Bizony, vannak óriási bőgések, ilyenkor én is együtt sírok-rívok a többiekkel! Mert bár engem a legtöbben szórakoztató helyzetekben ismertek meg, az élet egyáltalán nem ilyen – és én sem mindig.

Nem vicces akarok lenni, hanem kiegyensúlyozott, olyan ember, akiben megbíznak mások. Ha pedig éppen nem a látogatók testével és lelkével foglalkozik a rendező, akkor a számítógép előtt ül, és közösségi oldalakon osztja meg kisfilmjeit, mert a filmezésről bizony nem mondott le Szőke András.

- Ezek egyszemélyes alkotások, melyeknek általában én vagyok a szereplője. Mesékről, fikciós történetekről van szó, alig két-három percbe belesűrítve. A klasszikus televíziózásnak nem sok van hátra, aminek az oka az internet elterjedése és interaktivitása. Le tudom mérni, tetszik-e a közönségnek a film, hiszen visszajelzés azonnal érkezik: volt, hogy egy nap alatt 1600-an nézték meg a kismozit, jó néhányan kommentálták is. Nem a siker a lényeg, hanem a párbeszéd köztem és a nézők között. Ez boldogsággal tölt el.

Kérdésünkre, hogy valóban boldog-e, igazi „szőkeandrásos” választ kapunk:
– Jó, hogy maguk itt vannak körülöttem. Most például rácsodálkozok önre, arra, mit kérdez tőlem és hogyan. És hogy értek-e mindebből valamit. Bevallom, egyre inkább nem. Mégis örülök, hogy ezeket a rácsodálkozásokat megélhetem. Azért is boldog vagyok, hogy tudok másoknak adni és azért is, ha kapok valamit. És hogy szeretem-e önmagamat? Nos, jól elvagyunk, én és a porhüvelyem. És... élvezzük mi ezt az életet már egy ideje... éppen fél évszázada.
Fotók: zoldenergetika.hu, boon.hu, kultusz.com

Forrás: szoljon.hu