Van egy falu a Székelyföld peremén, ahol az emberek a szalonnát és a sonkát is a templomerődben tárolják. Ahogy mondják: Székelyderzs éléskamrája ez.

Fazakas Szabolcs – a Székelyföldi Legendárium alapítója – jó öt esztendeje készítette a „Székelyderzs éléskamrája” című 40 perces dokumentumfilmjét, amely túl azon, hogy turistacsalogatónak is beillik, egyben régi és ma is élő hagyományokat tár a nézők elé.

A lélekemelő téma itt van egy karnyújtásnyira tőlünk, mégis nagyon sokan nem tudunk róla. Az unitárius településnek mintegy 1800 lakosa van és megközelítőleg negyedórányi autóútra fekszik Székelyudvarhelytől. Itt, Brassó és Hargita megye találkozásánál, közel a Szászföldhöz, a Székelyföld peremén többnyire ma is úgy élnek az emberek, mint őseik 500 évvel ezelőtt. Az interneten sok mindent találhatunk a faluról, de arról szinte semmit, hogy ezen a kis településen mennyire erős a hagyományőrzés.

Székelyderzsben ugyanis évszázadok óta a mai napig a templom bástyájában tartják a szalonnát. Minden hét szerdáján kora reggel a harangozó nyitja a kaput, és a falu lakói, ki-ki a maga zacskójában, szatyrában, táskájában viszi a szalonnát felakasztani a szegére a bástyában, és persze szel is abból, ha szükség van arra otthon a konyhában.

Ha valakinek Székelyderzsben szege van a bástyában, annak a faluban becsülete van. A bástyákban „érik meg” a szalonna, s természetesen mindenki tudja, melyik az övé.  Régen azt, aki „véletlenül” szelt a máséból, a keblitanács (avagy presbitérium) kitiltotta - nem csupán a bástyából, de a templomból is. (Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Románia egy másik kis településén sosem lop senki, pedig a visszajáró pénzt az utcára kiakasztott szatyorban hagyja a mozgóárus – a szerző.)

Egyébként itt egy családnak van legalább 4-4 szege, hiszen a disznónak négy oldal szalonnája lesz. A helyiek úgy tartják: mindig kell szalonnának lennie a szegen, mert akkor mindenre jut erő, energia, van mit adni az unokáknak, ha látogatóba jönnek, de van mivel ízesíteni a töltött káposztát, vagy dúsítani a tojásrántottát.

Székelyderzsen a káposztaleveleket felforralják, és azzal locsolják le a nyers szalonnát. Négy napig pácolják, majd füstölik, aztán a sót leverik róla, és utána akasztják fel a bástyában. Ennek évszázadokkal korábban az volt a magyarázata, hogy a lakosság biztonságban akarta tudni az élelmiszerét, a szalonnát, sonkát, gabonát a templomerődben, ezért a település legvédettebb helyén tárolták.

Az UNESCO  világörökségi listáján is szereplő erődtemplomban a technikai fejlődés évezredében jól megfér egymás mellett a 800 éves építészeti emlék és a  több évszázados szalonnatárolási örökség. Ahogy az itteniek jellemzik: Székelyderzsen a történelem együtt él a faluval. Ráadásul a fallal övezett templomudvaron a szuszékok láthatók: a falu gabonáját tartják a ládákban, melyre a családok neve van ráírva. Természetesen itt is tudja mindenki, melyik az övé…

Fazakas Szabolcs egy évig dolgozott a filmen. Forgatott télen, a disznóvágások idején, tavasszal, nyáron és ősszel is. A filmben megszólal Demeter Sándor unitárius lelkész, akinek a többiekhez hasonlóan szintén van egy szege az erődben, Dénes Albert harangozó, Dénes Rozália és Orbán Ilus nyugdíjasok, Tövissi Zsolt építész, valamint Kovács Zita helyi idegenvezető is. Valamennyien arról beszélnek, hogy miért fontos számukra a szalonnatárolásnak ez a különleges módja.

Van, aki csak annyit mond, hogy így látta gyerekkorában, és ennek így kell lennie. Az építész tudományosan is megmagyarázza, hogy ez a legideálisabb hely ahhoz, hogy sokáig elálljon a szalonna, mert nem nedves,de  nem is túl száraz, mert megfelelően átjárja a levegő az éléskamrának használt bástyákban szögekre akasztott füstölt szalonnát.

A film több fesztiválon nyert díjat, és számos turisztikai kiállításra is elvitték, hogy ezzel is népszerűsítsék a Székelyföldet.  Napjainkban évente mintegy ötezer turista látogat Székelyderzsre.

A látogatók közül korábban többen megkérdezték: miből van a szalonna? Akadt, aki meg is kóstolta. Azóta pedig zárják a bástyákat.