A magyar parasztság szerelmi élete, nemi erkölcse egészen más elvárások köré csoportosult, mint ami napjainkban dívik.

A szépség- és testkultusz korában nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy egy leányt negatívan ítéltek meg, ha kicicomázta magát. A fiatalok a szülők társaságában randevúztak, és az ajándékokkal sem bántak bőkezűen - írja a delmagyar.hu.

Az idős emberek olykor, ha meglátják a fiatalokat csókolózni az utcán, kellemetlennek és szégyenletesnek érzik, gyakran elfordítják a fejüket. Elítélően nyilatkoznak a mindenki szeme láttára kimutatott szerelemről, akik a "régi világban" nőttek fel, mindezen viselkedést a rendetlenség hozadékaként élik meg.

Egy nagymama és unokája között „egész világnyi" nézetkülönbség tátong azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak a nemi erkölcs kérdéséhez. Míg sok 21. századi fiatal pár wellnesshétvégével ajándékozza meg egymást Valentin-napon, ahol fürdőruhára vetkőznek, és egy ágyban alszanak, addig nagyszüleink többsége a mezítelenséget, a nemi erkölcs kérdését ennél sokkal szigorúbban közelíti meg. Ők még annak a nemzedéknek a leszármazottai, ahol a szerető szó jelentése közel sem azt jelentette, amit napjainkban.

Az udvarló becsülete

– A 19. század második felétől az első világháború végéig jól működő paraszti társadalom szerelmi életét, szokásait tanulmányozva a mai fiatalok is megérthetik, hogy miért volt egészen a huszadik század közepéig annyira más megítélése a nemi erkölcsnek. A paraszti világban tulajdonképpen egybeesett a biológiai érés és a házasságkötés ideje. A lányokat 16–18 éves korukban férjhez adták, a legényeknél nem volt ilyen szoros a határidő. A fiatal férfiaknak ugyanis kötelező volt sorkatonai szolgálatot teljesíteni, ezért ők általában 22–25 éves koruk között nősültek. Akkor is úgy vélekedtek, hogy a fiúk később érnek, idő kell, hogy megfontolják, kit vesznek feleségül – meséli dr. Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató. Azt is megtudjuk tőle, hogy bár a mai test- és szépségkultuszban szinte elképzelhetetlen, de akkoriban a férfiaknak egyáltalán nem volt fontos, hogy az asszony esztétikus legyen.

A Földkérdés döntött a szerelemről

– „Nem tükör alá vettük az asszonyt" – mondták a lányokkal kapcsolatban a férfiak. A szépítészet minden formáját elvetették, még a szappannal mosakodást is. Nem lehetett az arcot kifesteni. Ellenkező esetben azt mondták a lányról, hogy városi legénynek akar a babája lenni. Az volt a fontos, hogy egészséges legyen a nő. Testalkata ne túl vékony, mert az beteges, azzal a "patikát is megveheti a férfi". Legyen testes, dolgos, egy küzdő élettárs, aki meg tudja fogni azt a kapát! Sárköz volt az egyetlen hely Magyarországon, ahol szépítkeztek a lányok – az elképesztően jó gazdasági körülmények között máshogy alakultak a szokások, a nemi erkölcsöt is kicsit lazábban kezelték. Egykor a föld termékenységétől és a birtok nagyságától függött az, hogy valaki el tudja-e tartani a családját, vagy koldus lesz, így a fiatalok párválasztását és házasságkötését csak a földkérdések határozták meg. „Suba subához, guba gubához" – a megítélésből származik a szólás. A szegény parasztlegény hiába próbált egy gazdag leányt megkérni, nem illettek össze. A tehetős fiataloknak volt a legrosszabb, hiszen esetükben forgott kockán a föld sorsa. A szegényeknek inkább volt esélyük szerelemből házasodni – enged bepillantást a lehetőségekbe a néprajzkutató.

 

Randevúnak aligha nevezhetjük az ismerkedés alkalmait. Legényjáró estéken (vizitákon) vették alaposan szemügyre egymást a fiatalok. Tizenöt éves kortól a lány már fogadhatott vizitás legényeket, de sosem nyáron, hanem téli időszakban, amikor nem volt dologidő. Ősztől farsangig kijelölt napokon öt-hat fiú csoportosan ment a lányos házakhoz.

Az eladósorban lévő lányokkal és annak szüleivel egy asztalhoz ültek, beszélgettek. Persze inkább csak a szülőkkel. A lány is jelen volt, de nem nagyon szólalt meg. Kézimunkázott, hímzett, hogy lássák, milyen ügyes. Udvariassági puhatolózás volt ez. A fiúkat egyesével kellett kikísérni a lánynak, ekkor rendelkezésükre állt öt-tíz perc; ilyenkor kiderült, hogyan viszonyultak egymáshoz. Azt, hogy a kapuban mi történik, már nem őrizték vigyázó tekintetükkel a szülők. Viszont, ha túl sokáig volt kint a lány, bent már kongattak a kályhacsövön, hogy ideje bemenni.

Szomszédból jövendőbeli

– Azután ott voltak még a téli időszakban a táncmulatságok, a bálok. Ide is elkísérte a lányt az édesanyja, akit úgy is hívtak, hogy gárdemami, az egyik gúnyneve pedig "lyukcsősz" volt. Szorgalmasan figyelte, ki kéri fel a lányát táncolni, hányszor táncoltatja meg ugyanaz a fiú. A sok közös tánc a 21. században is jel lehetett arra, hogy a legény túlságosan kötődik. – Beszélgettem egy csíkmenasági idős asszonnyal, akit szintén elkísért lánykorában az édesanyja a táncmulatságba, ahol szimpatizált egy legénnyel. Az anya a második tánc végén dühösen elrángatta a lányát, majd szigorúan kioktatta: „Ezzel egy életen át nem fogsz tudni táncolni! Nézd meg, alig van földje, felejtsd el!" – mondta. És el kellett felejteni. Fontos volt az is, hogy a jövendőbeli falubeli legyen, ha lehet, minél közelebb lakjon. A matyóknál – Tard, Szentistván, Mezőkövesd településeken – már az is botránynak számított, ha a mennyasszony nem az utcában lakott – magyarázza a néprajzkutató.

Mézeskalács ajándékba

Udvaroltak a férfiak? Vittek ajándékokat a nőknek? – kérdeztük. – Előfordult, ha egy lány komoly szeretőnek számított, ha már kitűzték az eljegyzés időpontját. Az udvarló vásárfiát vitt, például mézeskalácsot, cserébe a lány hímzett zsebkendőt adott szimpátiája jeléül. Ha szakítottak, a legény nem adta vissza a kendőt, hanem csizmakapcának használta. Mindez óriási megszégyenülés volt a lánynak.

– Akkoriban a szerető kifejezés nem azt jelentette, mint napjainkban, nemi kapcsolatról szó sem esett. Csupán annyit takart a kifejezés, hogy a fiatalok között kialakult valamiféle kölcsönös vonzalom. Például szeretők, mert sokat táncolnak együtt. Valamiféle kötődés már van, de lehet, hogy meg sem csókolták még egymást. Máskülönben ebben a világban

Undorító, "városias dolognak" tartották a nyelves csókot. A nemi élet még a házasságban sem úgy nézett ki, mint manapság. A párok megöregedtek egymás mellett úgy, hogy sosem látták a másikat meztelenül. Olyan erősen beléjük volt nevelve, főleg a lányokba, minden testi dologgal kapcsolatban a szégyenérzet, hogy nem vetkőztek le még szerelmeskedés közben sem.

Persze ehhez a lakáskörülmények is hozzátartoztak. A régi világban nagyon ritkán fordult ugyanis az elő, hogy külön házba költözzön az ifjú házaspár. Csupán az 1900-as évek után kezd el városi mintára terjedni az önálló élettér. Addig az volt a módi, hogy a leány a férje szüleihez ment el lakni, és ott is egy szobában aludtak, még a gyerekek is – mind egy rakáson. A nemi életet úgy kellett megoldani, hogy ott volt az anyós és az após is a szobában. Ezzel kapcsolatban is készültek néprajzkutatás céljából interjúk, amelyek megmutatják, hogy mekkora stresszt okozott a fiataloknak mindez. Lehet, hogy még nem aludt az anyós, de eleget kellett tenni a férj kívánságának. Előfordult, hogy a mama odaszólt a fiataloknak, hogy ne szórakozzanak sokáig, mert reggel munka van – mutat rá Gyöngyössy Orsolya. 

Végezetül elmondja: – A szigorú szabályok, a zárt erkölcsiség tette átláthatóvá a közösségeket. Amikor az első világháborút követően megkezdődik a városi migráció, a fiatalok kikerülnek a szülői ház hatóköréből – mindezen szokások rendkívül rövid idő alatt megváltoznak az ötvenes-hatvanas évektől, a városi munkavállalás, ingázás elterjedésével. Az iskolákban például megkezdődik az intézményesített nemi felvilágosítás, elterjed a televízió, ahol a filmeken keresztül is rengeteg ilyen típusú információhoz jutnak a serdülők. Nem sokkal később pedig már a pornófilmek is megjelennek. Amint a társadalmi normák átalakulnak, erőteljes támadások érik a keresztény alapokon nyugvó paraszti nemi erkölcs rendszerét.

Fotók: sulinet.hu

Forrás