Okos és ravasz állat a róka, s ezt mindenki tudja, aki ismeri Vuk történetét. Ám amit Fekete István művében elnézünk neki, azt a való életben nemigen.

A róka ugyanis nem csak a mesében tizedeli meg alaposan a baromfiudvar lakóit, felbosszantva ezzel Vahurt és a Simabőrűt, hanem a valóságban is. Kövér Gyula főként ezért szakosodott a rókákra vadászként, immár négyszáz vörös bundás négylábú élete „szárad a lelkén”.

- Alig néhány nappal ezelőtt lőttem ki a négyszázadik rókát, ami ha rekordnak talán nem is számít, de mindenképpen komoly teljesítmény egyetlen vadásztól – mondja. – Persze megkönnyítette a dolgomat, hogy míg a legtöbb állatnak megvan a maga vadászati szezonja, rókát bármikor lehet lőni. Nekem pedig közel 35 esztendő alatt jócskán volt lehetőségem rá.

Kövér Gyula ugyanis még tizenévesen ismerkedett meg a vadászat szépségeivel.
- Még nagyon fiatal voltam, amikor 1975-ben elkezdtem kijárni a természetbe a vadászokkal, s 1977-ben döntöttem úgy, hogy magam is hivatásos vadász leszek – emlékszik vissza. – A szolnoki és újszászi társaságnak tizenhét éven át voltam a vadásza, s hobbiként azóta is rendszeresen járom az erdőket.

Sokan nem értik, mi a szép a vadak leölésében. Pedig a vadászat célja nem a gyilkolás.
- Főként a természetjárás, a vad becserkészése vagy éppen a lesen való várakozás adja ennek a szépségét, ezért is szerettem meg ezt az időtöltést – magyarázza a ma már nagypapa korú férfi. – Sokszor csak megfigyeljük, csodáljuk az állatokat, aztán futni hagyjuk őket. A hivatásos vadászatnak pedig a fő célja sokkal inkább a tervszerű vadgazdálkodás, esetleges kényszerű selejtezés és nem a szórakozás.

A rókavadászat pedig olykor tényleg kényszer. Ha ugyanis egy területen túlságosan elszaporodnak a rókák, akkor a környékbeli szárnyasok nincsenek biztonságban a falusi portákon. Arról nem is beszélve, hogy számos betegséget terjeszthetnek, ami különösen veszélyes lehet.
- Így természetesen a rókáim többségét még a hivatásos időszakban ejtettem el, azóta csak olykor-olykor akadnak puskavégre, bár előfordult olyan nyár, amikor húsz rókát lőttem ki. Tavaly például szülőfalumban, Jászboldogházán csináltak nagyon sok kárt, minden éjszaka fosztogatták a baromfiudvarokat. Megkértek hát a helyiek, hogy segítsek megszabadulni tőlük. Engem is érint a dolog, hiszen van ott egy tanyám, ezért esténként kimentem rókalesre. Egyszer csak meséli a feleségem, hogy amíg én kinn a határban a rókát figyelem, addig ő látja, hogy a saját udvarunkban, a kutyánk orra elől eszi el a vacsoráját a vakmerő jószág!

Ennek az állatnak ma már nemigen van haszna. Húsát nem esszük, legfeljebb egy-egy különösen szép példány bőrét érdemes díszként kikészíttetni. Ahogy Kövér Gyula mondja, évtizedekkel korábban még szép pénzt adtak érte, ma azonban már eladhatatlan. Mégis élvezetes dolog a rókavadászat, talán épp azért, mert ravasz, értelmes állatról van szó. A négyszázadik azonban megcáfolta ezt a legendát.

- Nem is gondoltam volna, hogy ennyire bután fog viselkedni – meséli a vadász, miként ejtette el a legutóbbi példányt. - Kora reggel mentem ki egy nádas területre a csatornaparton, s nem is foglaltam el leshelyet, csak nézelődtem. Hirtelen láttam, hogy jó néhány száz méterre tőlem kidugja a fejét egy róka. Semmit sem csináltam, csak álltam mozdulatlanul és vártam, mit tesz. Egyszer csak elindult felém, jött egyre közelebb. Így csupán annyi dolgom volt, célozzak és a megfelelő pillanatban leterítsem.

Ezek után rókavadászat terén már csak egy célja lehet Kövér Gyulának: hogy puskavégre kapja az ötszázadikat is.

{youtube width="400" height="266"}jK_w2XFSWQg{/youtube}

Kövér Gyula számos területen vadászott már. Jó néhány évvel ezelőtt arra is lehetősége nyílt, hogy igazi afrikai szafari vadászaton vegyen részt. Akkor többféle állatot is lőtt, főként antilopféléket, a kedvence azonban a mókás varacskos disznó lett. Itthon pedig rendszeresen járja a tőlünk távolabb eső erdőket is, az egyik legnagyobb vágya pedig, hogy egyszer egy igazán megtermett, szép szarvast lőhessen. Egy ilyen agancs ugyanis még hiányzik a trófeák közül.

Sokszor azonban csak puska nélkül indul a természetbe, mivel egyik kedvenc időtöltése az elhullajtott agancsok gyűjtése. Ebben manapság már segítsége is akad, sokszor elkíséri ugyanis kirándulásaira két nagyobbik unokája, akiket szintén megfertőzött már a háborítatlan természet szeretete. Ők jelenthetik majd az utánpótlást, no meg idősebbik fia, aki szintén hivatásos vadász lett.

Forrás: szoljon.hu

Fotó: Mészáros János