Dave Bouskill és Deb Corbeil a középosztálybeliek mókuskerekében éltek, mígnem egy napon arra az elhatározásra jutottak, hogy követik álmaikat.

2006 év végén Dave a virágzó torontói filmiparban tevékenykedett, jómagam pedig sminkes voltam egy televíziós csatornánál. Boldog házasságban éltünk már tíz éve, galériás lakásunk volt Toronto belvárosában és látszólag minden rendben volt. De már évek óta fél életet éltünk.

2000-ben egy öthetes utazáson vettünk részt Thaiföldön, ami felnyitotta a szemünket, hogy a világ többről szól mint pénz és karrier. Tudtuk, hogy teljes munkaidőben utazni szeretnénk, de nem tudtuk, hogyan. Ehelyett keményen dolgoztunk a hét minden napján, hogy aprópénzeket takarítsunk meg rövidke nyaralásokra.

Tény: a filmipar mindent felemészt. Úgy tűnik, hogy neked van a legjobb sorsod, a legnagyobb sztárok mellett dolgozhatsz a legmodernebb filmeknél. De a napi 16 órán át tartó forgatások felemésztenek. Azért élsz, hogy dolgozz, mert másra nem jut se időd se energiád. A mókuskerék csapdájába estünk. Életmódunk és a számlák meghaladták a bevételeinket, és sosem értük utol magunkat.

Egy dokumentumfilm változtatott meg mindent

Végül a nyomorult 2006-os újévi éjszakán kiégett a villanykörténk. Bekapcsoltam a televíziót, hogy lássuk a visszaszámlálást, de helyette egy kanadai ultramaratoni futó, Ray Zahab dokumentumfilmjét néztük. Egy időben állandóan otthon ült a kanapéján, napi két doboz cigarettát szívott el, aztán élsportolóvá vált. Ha ő ilyen szélsőséges változást tudott véghez vinni, nekünk miért ne sikerülhetne? Életünk utolsó napjáig melózhatunk a semmiért, vagy átvesszük az irányítást. Szilveszterkor úgy határoztunk, jövőre valami nagyot alkotunk.

Néhány héttel később olvastam egy cikket a világ leghosszabb kerékpárversenyéről, ami az egyiptomi Kairótól a dél-afrikai Fokvárosig tart. Ez volt az. Azonnal beneveztünk, és mondtuk a munkatársainknak, hogy jövőre elindulunk a kalandon. Nem volt visszaút.

Mivel a szórakoztatóiparban dolgoztunk, kitaláltuk, hogy készítünk erről egy tv-show-t. Béreltünk egy publicistát, aki dokumentálta a tréningsorozatunkat. 2008. január 1-jén már Kairóból jelentkeztünk. Rengeteg interjút adtunk újságoknak és rádióknak, hogyan sikerült felkötnünk a nadrágszíjat. Először éreztük úgy hosszú idő után, hogy izgatottak vagyunk.

A következő 120 napban átlagosan 100 kilométert tettünk meg naponta a szudáni Núbiai-sivatag mély homokában, Etiópia sziklás hegységein és a tanzániai özönlő esőben. 12000 kilométert tettünk meg kilenc országon áthaladva, mire elértünk Fokvárosba.

A műsorunk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy vissza kellett mennünk dolgozni. De ekkor már tudtuk, mit akarunk pontosan. Hogy pénzt takarítsunk meg, albérlet helyett szüleimhez költöztünk. És minden szabad percünket az utazás üzleti tanulmányozásával töltöttünk.

Borzasztó nehéz volt a kezdet

Ez idő alatt rájöttünk, hogy az internet nagyobb vonzóerőt képvisel a televíziónál, így indítottunk egy blogoldalt. Ezen kívül közösségi portálokon is aktivizáltuk magunkat más bloggerek segítségével. Kapcsolatot építettünk.

Kevesebb mint egy évvel azt követően, hogy visszatértünk Afrikából, elég pénzünk volt ahhoz, hogy néhány hónapot Indiában töltsünk. Nem volt egyszerű közösséget építeni az interneten, de egyre többen kerestek fel minket, inspirációvá váltunk sokak számára.

Négy hónappal Indiába érkezésünk után először hirdettek az oldalunkon, ami egy hónapnyi megélhetést biztosított nekünk. Olvasóközönségünk egyre csak gyarapodott, és ezzel arányosan jöttek a hirdetések is.

Kemény két év volt, sosem tudtuk mikor mennyi pénzünk lesz. Akkor sem adtuk fel, amikor egyetlen dollár volt a markunkban, reménykedtünk, hogy a következő hónapra is beesik valami. Világos célokkal és türelemmel tudtuk, hogy sikerülni fog.

Ma már szóvívőként és nagykövetként dolgozunk több utazási irodának. Beszédeket tartunk, fényképezünk, kampányokat bonyolítunk le. Többet keresünk, mint valaha a filmiparban.

Minden elhatározás kérdése

Két átlagos ember vagyunk, akik bebizonyították, hogy semmi sem lehetetlen. Volt szárazföldi kalandunk Mongóliában, kajakoztunk az Antarktiszon, megmásztuk a Kilimandzsárót, megismertük mind a hét kontinenst.

Utazunk a világban, ahogy megálmodtuk, de ez is sok munkával jár. Minden tapasztalatunkat dokumentáljuk, írunk, fotózunk, videózunk. A nagy hajtásban meg kellett találnunk az egyensúlyt, hogy férj és feleség is tudjunk maradni.

Elvesztettük a kapcsolatot nagyon sok otthoni baráttal, és gyakran vágyunk a stabilitásra. De amikor belegondolunk, mennyi barátságra tettünk szert a nagyvilágban, egyetlen lépésünket sem sajnáljuk. Esélyt adtunk magunknak és csak egyetlen dolgot sajnálunk: hogy nem léptük meg előbb.