Ritka mesterség a juhászoké, és körüket tovább szűkíti az, aki e természet közeli szakmáról hivatalos papírral is rendelkezik. S él még közülük ilyen!
A túrkevei Kovács Sándor ilyen ember: szakmunkás bizonyítványát Gyomaendrődön szerezte, amikor még e foglalkozás csínját-bínját okították. De hiába van igazolása végzettségéről, munkája már évek óta nincs, mert alig van már terelni való nyáj a kevi határból.

Az 52 éves férfi ennyi idő után is magától értetődőnek tartja, hogy 14 évesen ezt a szakmát választotta. És amikor mesél a családjáról, döntésén nem is nagyon csodálkozik senki. Ugyanis úgy nőtt fel, hogy azt látta: juhászként tevékenykedett mindkét nagyapja, az édesapja, az összes nagybátyja, és - ez már kuriózum - még az édesanyja is.
Gyerekkorából örökre felejthetetlen egy visszatérő kép: csupán négyéves még, de juhász szülei már hajnali egy órakor felkeltették, hogy segítsen a juhokat a fejőállásba terelni. Fejni ugyanis korán kellett, mert öt óra tájban, még a hűvösben ki kellett hajtani a nyájat a legelőre. Gyakran megesett, hogy a fiúcska a fáradtságtól ott helyben, ültében visszaaludt.
Régi emlék már számára az is, amikor tavaszonként, Szent György napja környékén megtörtént a „kiverés”, azaz nyírás után kivonultak a nyájjal a legelőre, a nyári szállásukra. Egy-egy juhász 250-300 birkát őrzött, társával együtt ennek dupláját, miközben kötetlenül, falak nélkül, nyugalomban a tiszta vidéki levegőn tölthette napjait. Ezzel tömören felelt is arra a kérdésre, hogy miért szeretett az emberfia juhászkodni.
    
A juhász az MTI-Pressnek elmondta: számára azok az évek voltak a legszebbek, amikor Túrkevén a juhtartás szinte általános volt, 26-27 ezer állatot is meg lehetett számolni. Akkor ágazatvezetőként a helyi tsz-ben dolgozott, és hatezer állat, illetve annak szaporulata tartozott a keze alá. A mostani helyzetet ehhez képest lehangolónak tartja, jó, ha háromezer birka legel a környéken, képzettségének megfelelő munkát nem tud végezni.

Emellett nincs jó véleménye a mostani munkaadókról sem. Mint megjegyzi, ismerik kiszolgáltatott helyzetüket, és sok helyen - némi túlzással - csicskásnak használják a juhászt, megkövetelnek tőle mindenféle gazdaság körül adódó munkát, például a trágyahordást, az udvar takarítását.

Kovács úr mostanság évente csak egy-két napra, az egy ideje május közepén tartandó túrkevei juhászfesztiválra veszi fel a kun juhászok ünnepi ruhaviseletét. Sorban a szellős, fehér színű gatyát, a parasztinget és a díszgombos fekete színű mellényt. Erre ölti fel a legalább húsz kilógrammot nyomó subát, majd fejére teszi a kalapot, amellyel együtt éppen két méter magas. Kezébe fogja a juhászok által kampónak hívott pásztorbotot, már csak a juhnyáj hiányzik mellőle…

MTI-fotó: Mészáros János