Nincs többé jelzáloghitel, csak ÉLET

14 máj. 2015 Horváth Rita

A legtöbb pár általában elmegy moziba, főzőleckéket vesz poénból vagy ehhez hasonló kikapcsolódásokat választ. És persze vannak, akik más életet képzelnek maguknak.

De Guillaume Dutilh és Jenna Spesard sem olyan, mint a legtöbb pár. Egy teljes évet szenteltek arra, hogy felépítetsék a 37nm-es házukat. Gondosan ügyeltek arra, hogy minden csak a legfontosabb funkcióknak megfelelően alakítsák a tereket és a bútorokat is ennek megfelelően tervezték és készítették.

 

Jelmondatuk így hangzott: Csakis a legfontosabbat, a többi nem számít!" Miután elkészültek, úgy döntöttek, hogy összecsomagolnak és maguk mögött hagyják Californiát, és vele együtt eddigi életüket is. És ahogy a mondás is tartja, miszerint az álmok időnként valóra válnak, náluk is így történt. Tavaly szeptember óta úton vannak ezzel a kis házikóval a "hátukon".

 

tinyh1

 

tinyh2

 

A pár házikója nem nagy, de pont akkora, amekkora épp elég kettőjüknek. Van benne egy emeleti hálószoba, egy kényelmes társalgó és egy komposztáló mellékhelyiség. Az összes berendezéssel, vízzel és propánnal együt a ház súlya mindössze 450-500 kg.

Amióta először elhagyták a nagyvárost, Los Angelest, több, mint 10 ezer mérföldet utaztak, meglátogattak 25 államot, meghódították a keleti partot majd legutóbbi útjuk során délnyugatot.

 

tinyh3

 

tinyh4

 

tinyh5

 

tinyh6

 

tinyh7

 

tinyh8

 

Útjukat már dokumentálják is, nyomon követhetjük őket Tiny House Giant Journey oldalán. Céljuk a  nomád életmód, valamint, hogy elkerüljék a hiteleket és a sok stresszt, ami otthon érte őket mindennapjaik során. Élni szeretnének. Egy sokkal egyszerűbb, de boldogabb életet.  

 

tinyh9

 

 

 
 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek