Nem csak bámulatos, de önfenntartó is tud lenni egy konténerház
Több tíz-, vagy akár százezer nem használt konténer hánykolódik most is a világban, aminek nincs funkciója.
Pedig ahogy a következő fotók is mutatják,igény az lenne rá. A fő kifogások a konténerházakkal kapcsolatban általában a mérettel és a hőháztartással kapcsolatban merülnek fel. Több egymáshoz illesztésével és megfelelő szigeteléssel azonban semmi gond. -olvashatjuk a lájk.hu oldalán
Ahogy a fotókon is látható, a konténerek egymásra helyezésével a háznak három külön teret alakíthatunk ki. Az egyik, az otthon szíve a nappalival, étkezővel és konyhával. A ferde tető beiktatásával remek fényviszonyok lesznek és az emeleten plusz helyhez is jutunk.
És ezzel el is jutottunk a második fő elemhez, az emelethez. Itt ki lehet alakítani akár egy munkaszobát, vagy a gyerekeknek egy helyet, ahol játszhatnak, vagy egyszerűen csak egy külön részt, ahol pihenni tudsz. Része vagy a központi helyiségnek, de mégis kicsit külön, magányosan tudsz ellenni.
És van négy szoba, amelyekből háromnál kettő falon is van ablak, hogy minél több fény jusson be. Persze a falak akár ki is szedhetőek, hogy egy légtérben legyél a központi résszel.
Mindössze 30 négyzetméter napkollektor és a ház áramfogyasztás tekintetében önfenntartó lesz, míg a zöldtető egyrészt a szigetelésben, másrészt az esővíz összegyűjtésében segít, amit mosogatáshoz és a WC működtetéséhez használhatsz.
A képeken látható házat három konténerből rakták össze, 180 négyzetméter hasznos terület van benne, ami akár tovább is bővíthető némi kreativitással.