A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a testi-lelki megtisztulás ideje. A régebbi időkben hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is.

Kezdetben a keresztelésre való felkészülési idő volt, ugyanis az ősegyházban évente mindössze kétszer kereszteltek: húsvétkor és pünkösdkor. A csecsemőkeresztelések elterjedése  után vált a nagyböjt a bűnbánattartás és a böjtölés idejévé. Különben a  legtöbb vallás ismeri a böjtöt, ilyenkor a lélek és a szellem is megtisztul a testtel együtt. A legtöbb jelentős ünnepet böjti időszak előzi meg, a keresztényeknél  a zsidóknál vagy például  a mohamedánoknál.

A böjt szigora változott, és tájegységenként is különbözött a történelem folyamán. Fokozatosan enyhültek a feltételek, az öregek azonban rendre nem fogadták el  az enyhítéseket, nagy  szigorúsággal böjtöltek tovább. A  4. századtól kezdett kialakulni a negyvennapos böjti időszak. A 7. századra általánossá vált a római egyházban, II. Orbán pápa 1091-ben iktatta  törvénybe.

A magyar kereszténység első századaiban a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást jelentette, konkrétan csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, naponta egyszer.  A 20. század elejére enyhült a helyzet, az egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek.

A nagyböjt többi hétköznapjára idővel  enyhített böjtöt alkalmaztak, vagyis az egyszeri étkezés helyére az egyszeri jóllakás lépett, ám az öregek ennél  szigorúbb böjtöt tartottak.

Nem zsírral, hanem olajjal főztek, sok helyen  a böjtös  ételeknek külön edényeket használtak.

A füstölt húst, szalonnát régebben a kemencébe rakták, az ajtaját betapasztották, húsvétra bontották ki. Voltak, akik kanalukat a tisztaszobában egy szentkép mögé dugták. Szokás volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták és csak húsvétkor vették elő őket.

A nagyböjt első napjának elnevezései – hamvazószerda, böjtfőszerda, böjtfogadószerda, hammazószerda (bukovinai székelyeknél), fogöblítőszerda (Székelyföldön tréfásan), szárazszerda, aszalószerda, tisztaszerda utalnak egyrészt a hamvazás  szokására, s a böjt kezdetére. Az elmúlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut a pap megszenteli,  ezt  követi a hamvazás: a pap keresztet rajzol a hívek homlokára „Emlékezzél ember, hogy porból vétettünk, porrá leszünk!” mondat kíséretében.

A nagyböjti  heteknek is  külön nevük volt. Az elnevezések utalnak az elvégzendő munkára – a  szövés-fonás befejezése (guzsahét), virágmagok elültetése (virághét), nagytakarítás, meszelés (fehérhét) –, az időszak jellegzetességeire (zaj tilalma – süketvasárnap). A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közötti három napnak semmihét, húshagyóhét, gyakrabban csonkahét volt a neve.

Az ötödik hét és vasárnap neve: feketehét, feketevasárnap, kereszthét, keresztvasárnap. Az elnevezés onnan eredt, hogy e hét szombat délutánján a templomokban fekete lepellel borították le Jézus alakját és a szentek képeit. Ilyenkor általában szigorúbb böjtöt tartottak, feketevasárnap pedig a lányok és menyecskék fekete ruhában mentek a misére. Szokásban volt, hogy ebédre mákos tésztát főztek, mert a mák fekete színe is a gyászt jelképezte. A tésztát hosszúra vágták, hogy a kender hosszúra nőjön.

Legáltalánosabb böjti ételek voltak a korpából készült savanyú cibereleves, tejleves, tésztaételek ( mákos tészta), sós vízben főtt bab, olajos káposzta, főzelékek, aszalt gyümölcsök,  s nyilván a tojás- és halételek.

Csík, csík, csík, Zsíros a mácsik, könnyen lecsúszik! - tartja a mondóka. A mácsik eredetileg a mákos csík, azaz mákos metélt rövidített tájnyelvi alakja. A fekete mák is a gyászt erősítette, kedvelt étel volt nagyböjtben (is).

Legismertebb volt talán a cibere.

A cibere név a Dunától keletre volt jellemző. A Dunántúlon használt neve: keszőce  Észak-Magyarországon s a Felvidéken  kiszi  a neve. Mindegyik név ugyanazt a  savanyításra használt lé-, illetve levestípus. Fő jelentése az erjesztett gabonalé, aminek alapanyaga a  korpa, amit  nagy cserép- vagy faedényben forró vízzel  bővel leöntötték.  Ez pár nap alatt savanyúvá erjedt. Főzéshez a leszűrt levet használták, az üledéket pedig újra felöntötték vízzel. Ezzel öntötték fel  a levest.

Egy egyszerű és olcsó cibereleves
Hozzávalók: 2-3 fokhagyma, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej,2 dl tejföl, citrom, só és persze víz
Elkészítés: egy fazékban 3 liter víz kerül s bele  a zúzott fokhagyma. Felforralom.  A lisztet elkeverem a tejjel és ugyanannyi tejföllel, behabarom. Sózom, egy citrom levével savanykásra ízesítem.

Tejleves
Hozzávalók: 1 liter tehéntej, 1 csomag vaníliás cukor, 3 marék tészta, 3 evőkanál kristálycukor, 3 dkg liszt, 1 csipet só, vaj
Elkészítés: a lisztet megpirítjuk, felöntjük a forrásban lévő tejjel. Beletesszük a tésztát, lassú tűznél forraljuk, majd ízesítjük a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a fahéjjal, a kristálycukorral és a sóval.
Ha a tészta megpuhult, a levest levesszük a tűzről, akár vajdarabkákkal is dúsíthatjuk.

Babból, lencséből  édesen és savanyítva készült leves,  böjtös alkalmaknak is állandó ételei voltak.  Érdekes, ősi összeállítás az aszalt gyümölccsel (szilva, körte) főtt száraz bab tejjel/tejföllel habart levese.

A nagyböjti bűnbánat különösen szigorú fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott, a nagyböjt ideje alatt  naponta csak egyszer evett, azt is naplemente után.

Forrás: netfolk.blog.hu