Milyen is volt egy lakodalom régen, a Kárpátok alján levő falvakban? Most visszaidézem egy idős bácsi meséjét, aki első élményét osztotta meg velem.

A menyasszony falubelije volt, a vőlegény pár településsel odébb élt, de itt talált párjára a beregi dombok lábánál fekvő kis faluban, Kígyóson. Csengős-bongós szekereken jött a násznép. Az első szekéren, melyet két szép ló húzott, jött a vőlegény a keresztapjával, aki az õ násznagya volt. Erre felé ugyanis az a szokás járta, hogy a keresztapa megy lányt kérni, és a násznagyság már velejárója e tisztségnek. A második szekéren a muzsikások ültek, és zenéltek végig a falu főutcáján. Mikor közel értek a menyasszonyos házhoz, ugyancsak rázendítettek: „Nyisd ki, babám, az ajtót, csak csendesen, mert meghallják a szomszédok. Nem bánom én, hadd hallják, úgyis tudja már a világ, hogy én téged szeretlek, amíg élek, soha el nem feledlek!"

A szekér megállt, a lányok, legények leugráltak róla, s szerettek volna beljebb kerülni. Ámde a kiskaput belülről becsukták. Nem, mintha nem akarnák őket beengedni, csupán a móka kedvéért tették mindezt. Bent, a másik násznagy, a menyasszony keresztapja „igazolványt" kért, hogy a menyasszonyt valóban a vőlegény kezére adja ki. Sorban hoztak a vőlegény elé minden szoknyát viselő nőszemélyt, de õ egyet sem ismert el menyasszonyául. Végül, mire meglett a menyasszony, a boros üveg is megkerült; kölcsönösen felhajtottak egy-egy pohárral, és máris kinyílt a kiskapu, a vendégek asztalhoz ültek. Falatoztak, ittak is, de mértékkel, mert már akkor megkondult az esküvőre hívogató harang.

Miután felálltak, a násznagy a sorokat rendezgette. Elől a menyasszony a vőfély karján, utána a vőlegény, akit a nyoszolyólány vezetett az oltárig. A cigányok ráhúzták: „Az a kislány akkor sír, mikor gyöngykoszorú a fején. Felmegy az Isten házába, ráborul az Úr asztalára. Csatos imakönyv van a kezében, régi szeretője jár az eszében. Páros csillag az égen, ragyog a fekete szemében."

Végigment a násznép a falun, minden portáról megnézték a menyasszonyt: „Jaj. De szép, eszem a lelkit" - mondta Julis néni. „Ugyan már, látott már maga csúnya menyasszonyt?" - torkolta le Pista bácsi.

Aztán odaértek a templomajtóhoz. Bement a menyasszony, oldalára állt a vőlegény; karjára vette jövendőbelijét. A kíváncsibb emberek elkísérték őket az esküvőre. Felbúgott az orgona: „A hűség a házasok szívében, mely köttetett az Isten nevében" - énekelte a gyülekezet nagy-nagy áhítattal, áldást kérve a házaspár életére.

A tiszteletes úr tanulságos beszéde után az ifjú pár megfogva egymás kezét megesküdtek egymásnak. Hazafelé már vidámabban mentek, a nehezén, a közszereplésen már túl voltak. Szólt a zene hazáig, koptatták a zenészek a száraz fát.

Otthon a díszesen megterített asztalnál a főhelyre ült az ifjú pár, melléjük pedig a két násznagy a párjával. A vendégek is helyet foglaltak, aztán emelgették a poharaikat a friss házasok egészségére. Volt, aki a gólyát is megemlítette, hogy szálljon mihamarabb a házuk kéményére. Akkorra kifőtt a finom tyúkhúsleves csigatésztával. Volt egy mókamester is, aki tirke-tarka ruhában, bohóc módra volt öltözve; különbnél különb mókás dolgokat tudott mondani, amin a jelenlévő násznép nagyot mulatott.

A fogások a következők voltak: tyúkhúsleves, főtt hús krumplival, savanyúsággal, pörkölt tarhonyával, paprikás csirke galuskával, kalács, kemencében sült bejgli. Végül mindegyik nyoszolyólány hazalibbent egy maga sütötte tortáért, amelyet felvágott, és körbekínált. Mikor a vendég már nem bírta megenni, összegyűjtötte, és a lakodalom végeztével hajnalban hazavitte kóstoló gyanánt az otthon maradottaknak.

Éjfél körül az asztalokat összehúzták, kezdődött a tánc, melyet az ifjú ara kezdett el a menyasszonyi tánccal. A helyiség közepére tettek egy széket, arra egy tálat, melybe a vele táncolni kívánók az ajándékba szánt pénzt dobálták bele. Az első forduló a vőfélyé volt, aki „Eladó a menyasszony!" felkiáltással kezdte meg a táncot. Ha a vőlegény nem volt elég ügyes, úgy a szemfüles legények ellophatták a menyasszonyt, amiért váltságdíjat kellett fizetni; ezt pedig vagy a vőfély, vagy a vőlegény zsebe bánta meg. Végül megszámolták az összegyűlt ajándékokat. A menyasszony aztán menyecske ruhát öltött, és elénekelték neki a menyasszony-fektetőt. A vendégsereg talpa alá a cigányok kivilágos kivirradtig húzták.

Forrás: eskuvoimagazin.hu