Az utóbbi évtizedekben mintha zárkózottabbá váltak volna a vidéken élő és dolgozó emberek, a társasági élet fogalma mintha eltűnt volna a köztudatból.
Milyen jövőt tudok elképzelni a magyar településeknek? Nem arra gondolok, hogy vidéken mindenki kezdjen gazdálkodásba, majd nyisson éttermet, termeljen nagy cégek számára, hanem arra, hogy az emberek kezdjenek összejárni.

Az angolokból még nem veszett ki a nagy közös ünnepek, vacsorák, vagy csak kocsmai találkozások hagyománya. Jó nézni, hogy egy pubban nem csupa magányos férfi ül a söre előtt, maga elé bámulva, hanem szóba állnak egymással, megbeszélik a dolgaikat, sőt, az asszonyok is beülnek, nem veszi őket a nyelvére a falu. Más kultúra az övék, igen.

De harminc éve még nálunk se autóval mentek az emberek a kisboltba, és volt pletykapad a ház előtt. Nem volt ciki kiülni, és beszélgetni a szomszéddal. Most néha megáll egymás mellett a két autó, fél percig letekeredik a két ablak, majd mindenki hazamegy a házába, hogy a függöny mögül lessen ki egy pillanatra, ha egy ismeretlen hangot hall. De ki már nem megy, inkább a tévé előtt ül lefekvésig.

Így nem lehet élni. Az embernek társaság kell, barátok, ismerősök, akikkel beszélgethet, játszhat (!), akinek segíthet, akiktől segítséget kaphat. Nemrég olvastam, hogy az időskori magány sokkal veszélyesebb, mint egy szívbetegség. Ám a fiatalok is szenvednek attól, hogy nincs kivel kártyázni, vagy egy jót grillezni a kertben. Még akkor is ez a helyzet, ha nem fogalmazódik meg bennük szó szerint, hogy mi a probléma. Furcsa, de Budapestre mondják, hogy az emberek közömbösek egymás iránt. Van abban valami, hogy nem tudjuk, ki lakik a földszint kettőben, mégis általában nagyobb társadalmi életet élhet itt, aki szeretne. Beülünk egy fröccsre a belvárosban, tíz perc múlva felbukkan egy ismerős. Beszaladunk ebédelni egy új helyre, a szomszéd asztalnál egyszer csak felbukkan a barátnő, vagy a játszótéren találkozunk, recepteket cserélünk, vigyázunk fél órára egymás gyerekére, közösen megyünk másnap az állatkertbe. Van választási lehetőségünk. Ha akarunk társaságot, megkaphatjuk, akkor is, ha nem életre szóló barátságokról van itt szó. De a barátságok is elkezdődnek valahol.

Szerencsére akadnak emberek, akik soha fel nem adnák a vidéki életet. Miattuk nem válnak a falvak üdülőfalukká, ahol csak hétvégén telnek meg a házak. Ők azok, akik miatt működik a kisbolt, akikből megél a szomszéd település étterme februárban is, amikor turista még csak a környékre sem vetődik. És ők azok, akik hiányolják a közösségi életet, a barátkozást, a játékot. Ők szervezik a „fesztiválokat”, ők a motorjai a falvaknak. Ilyen Czakó Móni is, aki megint kitalált valami nagyon jót. Egy nagyon is szerethető ötletet, a helyi piacot. Egy újabb termelői piac, ezúttal Boldogkőváralján: nem túl messze a Tokaj-hegyaljaitól, de nem is közel. Így már havonta két olyan hétvége is van a környéken, amikor végre társadalmi életet is lehet élni, akár télen is.

Álljanak itt Móni gondolatai. Elsősorban azért, hogy szándékait megismerjük, másrészt azért, hogy ne csupán a környékbeliek, hanem az odaérkező turisták is tekintsék szerethetőnek, szívügyüknek a piacot.
„Mi, abaúji emberek úgy érezzük, hogy a nagypolitika által magunk vagyunk hagyva. Ebben a térségben akkor lesz fejlődés, ha mi magunk összefogunk, ha összefogva teremtünk magunk körül olyan dolgokat, amik értékesek, amik megélhetést biztosítanak magunk és családunk számára, amik érdeklődésre tartanak számot saját területünkön és azon túl, amiért ide látogatnak közelről és távolról jött emberek.
Sok olyan dolog van körülöttünk, amik közelségére építhetünk: váraink (Boldogkőváralján, Regécen), a kék túra útvonal, a természet közelsége (evezés a Hernádon, bicikli és gyalogtúrák hegyeink és völgyeink között), kulturális örökségként a vizsolyi biblia.
A felsoroltak éves szinten több tízezer látogatót vonzanak településünkre, a szomszédos falvakba. Mutassuk meg nekik magunkat, gasztronómiai hagyományainkat, biztosítsuk számukra az itt elfogyasztott étkek alapanyagát, hogy otthon is hozzáférhető legyen számunka, hogy még annyiszor visszaemlékezzenek az itt töltött időre (ránk, ahányszor (fel)használják az itt vásárolt termékeket. Abaújnak szüksége van olyan értékes, hiteles rendezvényekre, amik ide vonzzák azokat az érdeklődőket, akik igénylik a vidéki hangulatot, a háztáji ízeket.”

A szerző blogját itt találod!