Koffein és fizikai terhelés a kártékony napsugarak ellen?

16 ápr. 2012 Administrator

napozasA nap ultraibolya sugárzása által okozott daganatos elváltozások miatt sokan már nem is mernek napozni, vagy csak különféle óvintézkedések mellett.   
Amerikai kutatók állatkísérletei ugyanakkor azt jelzik, hogy a rendszeres mozgással párosuló koffein fogyasztásával a bőrrák kockázata jelentősen csökkenthető.
A vizsgálat alanyai olyan egerek voltak, amelyeket úgy sikerült kitenyészteni, hogy különösen érzékenyekké váltak az ultraibolya sugárzás okozta bőrrák kifejlődésére. A kísérletben az egereket ultraibolya sugárzásnak tették ki és négy csoportba osztották: az első csoport tagjai csak vizet kaptak és nem kellett rendszeresen rohanni a futószalagon - ez volt a kontroll. A második csoport koffeines vizet ivott, és ugyancsak nem futott a szalagon. A harmadik társaság nem kapott koffeint, de rendszeres fizikai terhelésnek volt kitéve, végül az utolsó csoport tagjai koffeint ittak és futottak a szalagon is.
napozas2A 14 hétig tartó vizsgálat során a koffeinnel itatott és rendszeresen sportoló egerek 62 százalékkal ritkábban kaptak rosszindulatú bőrdaganatot a kontrollcsoporthoz képest. Ha viszont megbetegedtek, a daganatok mérete is 85 százalékkal kisebb volt. Önmagában a koffein vagy a fizikai terhelés is kedvező hatásúnak bizonyult, de ez a hatás nem volt olyan mértékű, mint a kettő együtt.
A kísérlet folytatásaként az egerek sok omega-6 zsírsavat tartalmazó tápot ettek és ott is a koffein és a fizikai terhelés hatását tanulmányozták. A két kezelés együtt mérhetően gátolta az egerek elhízását és a gyulladásra jellemző laboratóriumi eltéréseket. Itt is kevesebb és kisebb daganat keletkezett.
A kutatók feltételezik, hogy a zsírszövet gyulladással összefüggő anyagokat termel és ez a gyulladás elősegíti a bőrrák kifejlődését - tudósított az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek