Közös reggelivel kezdődik a nap a Bakonyi Termelői Piacon
Összetartoznak, mert termelők. Mindannyian jó barátok is, így természetes, hogy a Bakonyi Termelői Piacon minden szombaton családias hangulatban várják a vásárlókat.
Nemrégiben ünnepelte fennállásának első évfordulóját a Zirc melletti Szarvaskút Hotel területén, a Szarvaskút Kemencés Étterem udvarán működő Bakonyi Termelői Piac. A közösség fedett és járólapozott helységben, parkosított környezetben, pihenőhellyel, játszótérrel, trambulinnal a természet lágy ölén kapott helyet a vásárlók nagy örömére. S hogy ez így történhetett,
az étterem tulajdonosának jó hozzáállása, a termelők iránti elkötelezettsége
nagyban hozzájárult, az árusok pedig minden hét végi piacnapon igyekeznek meghálálni a bizalmat.
- A piac termelői közössége egy jól összeszokott társaság – mondta érdeklődésünkre Csiza Erika, a piac egyik mindenese, nem mellesleg a Bakonynektár Méhészet tulajdonosa, aki férjével minden piacnapon kínálja mézkülönlegességeiket. – Csapatunk nagyobbik része már 3-4 éve együtt tölti a szombatokat, ám az újonnan érkezőknek sem volt nehéz beolvadni.
- Igazi közösség tehát az Önöké.
- Mindannyiunk szívügye a piac, nincs köztünk áltermelő és kereskedő. A piacnapok közös reggelivel indulnak, mindenki hozza a magáét. Van, aki kenyeret, lekvárt, mások sajtot, vajat, sütit, pogácsát, mi a teába a mézet.
Együtt gondolkodunk, tervezgetünk, miként tehetnénk a piacot még jobbá és vonzóbbá.
Tele vagyunk ötletekkel, hogy miként színezzük ki mindannyiunk és a vevők megelégedésére a piacnapokat.
- Sokan tudnak a piacról a környéken, de turisták is gyakran megfordulnak itt. Mi lehet a titka a népszerűségüknek?
- Az bizonyára elsődleges, hogy a piacon minden megkóstolható, mindenki a saját termékét hozza, saját termékeit kínálja. Mindenki szívesen mesél az érdeklődőknek a maga termékéről, a termelésről, feldolgozásról.
Ezt a hozzáállást, ezt a hangulatot imádják is vevők.
Reméljük, hogy a jövőben tovább bővül eladói körünk, de a környéken sajnos kevés a termelő. Csatlakoztak már hozzánk új kollégák, akik gyorsan beilleszkedtek a közösségbe, de kellene például egy füstölt húsárus termelő és egy borász is. Ami termék már megtalálható a piacon, annak nem szeretnénk konkurenciát, mert ahhoz még kicsik vagyunk.
- Közösségi oldalukról tudható, hogy programokat is szerveznek.
- Igyekszünk a piacnapokat kicsit színesebbé, érdekesebbé tenni. Szeretnénk rendszeressé tenni a gyerekek számára a kézműves foglalkozásokat, hogy mindig valamit ügyeskedhessenek, hogy aztán saját kezűleg készített aprósággal és élménnyel térhessenek haza.
A mostani medvehagyma szezonban kirándulást szerveztünk az érdeklődőknek
a közeli erdőbe. Itt mindenki szedhetett medvehagymát, a piacra visszatérve pedig Zsóka barátunk megmutatta, miként lehet eltenni a növényt a későbbiekre. A piacra látogatóknak meleg gyógynövényteával és medvehagymás pogácsával is kedveskedtünk, és vásárolhattak medvehagyma mézet, medvehagymás sajtot, medvehagyma krémet, melyek természetesen folyamatosan kaphatók.
- Az elmúlt időszakban valahol, valamikor felütötte fejét a rémhír, miszerint megszűnt a Bakonyi Termelői Piac, a valóság azonban nem erre utal.
- Kicsit értetlenül állunk a mendemonda előtt, de tudjuk, hogy akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz. Bennünket ez a rémhír még inkább összekovácsolt. Élünk és virulunk, egyre többen vagyunk és
állandóan megbízható, kiváló minőségű helyi termékkel
várjuk a hozzánk látogatókat minden szombaton 9 órától 13 óráig. Aki ellátogat a piacunkra, megtapasztalhatja a termelői közösség szellemiségét, vásárlóközpontúságát, és rövid időn belül ennek a családnak a tagjává válhat.
További aktuális információk a Bakonyi Termelői Piac Facebook-oldalán találhatók.