Nincsen valamire való falusi kisbolt felírós kockás füzet nélkül: a kereskedők tudják, hogy a hónap utolsó hetében sokan csak hitelre tudnak vásárolni.

Ágnes pénztárcájában három ezres, egy ötszázas és úgy hétszáz forintnyi „vas” lapul. Most szerencsére csak utóbbiból lesz szükség néhány darabra, hiszen kenyér és két liter tej kerül a szatyorba, ám a hét végére olaj is kellene, só és fekete bors, sőt, a kávé is fogytán. Ha az észak-zselici faluból bebuszozna Kaposvárra, valamelyik multinál bizonyosan olcsóbban kapna meg mindent, mint a helyi boltban, ám ott fizetni kell a pénztárnál. Nincsenek megértő tekintetek, füzet a pult alatt, melybe akkurátusan feljegyzik, ha valamire épp nincs pénze, de mégis szükség van rá a háztartásban. Ami bizony havonta, úgy huszadika után rendre előfordul.

- Jó tíz éve kezdődött a felíratgatás – állítja immár Kisasszondon Tolnai Istvánné. Az asszony több mint két évtizedet dolgozott a Mezőgépnél, ám aztán munka nélkül maradt, s jobb híján húsz éve diszkont boltot nyitott a faluban. Reggel héttől délig, illetve délután négytől két órán át tart nyitva, nagyjából a helybéliek fele választja az ő üzletét, a kisasszondiak másik fele a falu túloldalán lévő boltba jár. – Amikor megnyitottunk, annyi pénze mindenkinek volt, hogy kifizesse az alapvető élelmiszereket – folytatja az asszony. – Ha hó végén kevesebb maradt a pénztárcában, hát kevesebbet vittek, de tejre, kenyérre, valami kis felvágottra mindig futotta.

Úgy tíz éve történhetett, hogy a hónap utolsó hetében valaki nagy pironkodva megkérdezte, elvihetné-e a szokásos adagot, de csak a következő hónapban tud majd fizetni. Tolnai Istvánné megsajnálta az érdeklődőt, s beleegyezett a halasztott fizetésbe, a pénzzavarba került asszony pedig valóban fizetett, amint pénzhez jutott. Ám a hónap végén ismét csak hitelbe szeretett volna vásárolni.

- S szép lassan kialakult egy kör, mely hasonlóképpen egyszerűen képtelen volt úgy gazdálkodni a kevéssel, hogy maradjon belőle a következő fizetésig vagy segélyig – ingatja a fejét Tolnai Istvánné. - Eleinte azt hittem, ők a hibásak, ám amikor egyre többen lettek, rájöttem, elkezdődött valami új, aminek nem lenne szabad megtörténnie.
Mára szinte természetessé vált a felírás a kisasszondi diszkontban, akadnak, akik szigorúan csak néhány ezer forintig hajlandóak eladósítani magukat, másoknak összejön hó végére akár a tízezer is. Aztán persze mindenki fizet, egyfelől, mert a kis faluban hamar híre menne, hogy valaki megpróbálta átverni a boltost, másrészt pedig mindenki tudja, a hiteles korszak csak addig tart, amíg kiegyenlítik, azaz nemcsak a betyárbecsület, de a józan ész is a fizetés mellett szól.

Merthogy a bolti kockás füzet nem a legrosszabb hely, ahová be lehet kerülni. A bíróság tavaly szeptemberben ítélte börtönre – és falujából kitiltásra – a csökölyi uzsorást, aki éppen azt használta ki, akadnak olyan szerencsétlenek a településen – és Jákóban, Gigén, Rinyakovácsiban is –, akik már a kisboltban sem jutnak hitelhez. Gedi, Hipe, Winnetou, Koma, Szakáll, Fürj és a többiek száz százalékos felárral vehettek felvágottat, kenyeret, krumplit, hagymát, csirkét az uzsorástól, bizonyítottan közel 900 ezer forintot fizettek ki fölöslegesen neki, ám ahogyan a csökölyi Bogdán Sándor állította, nyolc év alatt csak tőle több mint kétmilliót vett át a férfi. Ennek ellenére sokszor még hálás is volt az uzsorásnak, hiszen akkor is adott neki, amikor mindenki elfordult tőle, s így legalább enni tudtak a hó végén...

- Csak az első néhány alkalom az igazán nehéz – jegyzi meg rezignáltan egy középkorú asszony Gálosfán. – Nagyon nehezen szántam rá magam, hogy rákérdezzek, elvihetem-e fizetés nélkül az árut, de szerencsémre megértők voltak a boltban. Aztán persze megtudtam, nem én vagyok az első, s nem is ketten-hárman jártunk így.
S a jelenség nemcsak helyi szinten vált általánossá, szinte valamennyi falusi boltban, ahol a tulajdonosok vagy üzemeltetők a maguk urai – vagyis nem tartoznak valamelyik kereskedelmi lánchoz –, alapvető kelléknek számít a felírós füzet. Igaz, mostanság már óvatosabbak a boltosok, jóval nehezebb bekerülni a hitelesek közé, s főként egyre kevesebb termék kerül az ideiglenesen ingyen vihetőek közé.

- Meggondolja az ember, mennyit enged meg – magyarázza Tolnai Istvánné. – Mert akárhogy is nézzük, az árut meg kell hozatni, s a szállítóknak ki kell fizetni, azaz nem kockáztathatom meg, hogy mondjuk százezer forintom rendszeresen bent álljon kifizetetlen tételként. Meg aztán úgy gondolom, ami nem létszükséglet, nem kell megvenni, így kávét, szeszes ital, s amíg lehetett, cigarettát például nem adtam hitelbe.
A kaposfői Horváth Zoltánné is szigorított a felírásokon az idéntől. A pékséget és vegyes üzletet vezető asszonyt szintén a rossz tapasztalat kényszerítette, hogy átgondolja a felírásokat.

- Egyre többször előfordult, hogy nem fizették ki a tartozásokat – állítja –, s miután jónéhány tízezer forintom elveszett már így, meg kellett keményítenem magam. Először az élvezeti cikkekre mondtam nemet, amikor fel akarták íratni, aztán a felvágottakra, végül a tejre is. Kenyeret viszont adok mindenkinek, aki rászorul, de azt tapasztalom, nem is mindig azok kérnek hitelt a hónap végén, akik tényleg rászorulnak. Látom, hogy megveszi a sört, a kávét, a dohányt, fizet érte, hiszen tudja, nem írom fel neki, aztán hitelbe kéri a kenyeret. Bezzeg a gyereknek már nem fér bele egy kis csoki vagy nyalóka, a legtöbbször én szánom meg a kicsiket, s adok nekik ajándékba.

- Talán a tavalyi év volt a legrosszabb – jegyzi meg egy észak-zselici falu boltjának eladója –, lecsökkent a segély, nem volt ennyi közmunka, sokaknak tényleg elfogyott a pénze. Az idén már valamivel jobb a helyzet, akadnak családok ahol a 49 ezer forintos közmunka is nagy segítség. De ettől a felíratások még megmaradnak hosszú időre. És bár a főnököm sem szereti, de tudja, nem teheti meg, hogy megszüntesse: mindenkit gyerekkora óta ismer a faluban, sok hitelessel együtt nőtt fel, hogyan nézne a szemükbe? Amúgy szerintem az a legszomorúbb az egészben, hogy nem nagy összegekről beszélünk, az emberek már annyira, hogy is mondjam, hogy ne legyen sértő, szabályozták az igényeiket, ha tíz-húszezer forinttal több lenne hó elején a pénztárcájukban, nem is kérnének hitelt...

Forrás: sonline.hu