A sepsiszentgyörgyi Sántha-házaspár története jó példa arra, hogy rendíthetetlen kitartással és szüntelen szorgalommal a legnagyobb bajból is van kiút.

Amikor egy család a teljes anyagi bizonytalanság mezejére sodródik, többféle út közül választhat a folytatást illetően. Beletörődhet a lassú vagy olykor meglepően gyors anyagi és erkölcsi lecsúszásba, vagy két keze és józan paraszti esze segítségével megkapaszkodik a legvadabb hullámok tetején. A Sántha-házaspár ez utóbbi utat látta helyesnek. Igaz bizonytalanul, félelemmel és kétségekkel telve kezdtek bele életük megváltoztatásába, de mint a legszebb mesékben, a szorgalom és a kitartás meghozta a remélt jutalmat. Csodálatos kézi mesterségekben találták meg örömüket és boldogulásukat is. A fiatalasszony kimagaslóan szép hímzéseket, a férje precíz fafaragásokat készít.

A sepsiszentgyörgyi Sántha-házaspártól, Évitől és Barnitól –amikor kilenc éve házasságra léptek egymással – még távol állt a kézművesség. Ám olyan fordulatot vett az életük, hogy úgymond muszáj volt valami mesterség után nézniük, hiszen két kisgyermekkel nem maradhattak egyetlen lej jövedelem nélkül. Évi még fiatal lány korában afféle szomszédi hagyatékként előrenyomott vászon terítőkre tett szert. Ezeket az akkor még különleges, és Erdélyben nehezen beszerezhető terítőket sokáig őrizgette a szekrény aljában. Folyamatos csábítást érzett rá, hogy megpróbálkozzék a hímzéssel, de semmiféle hozzáértéssel nem rendelkezett, ráadásul nem is gondolt akkor még arra, hogy jól fog jönni, ha beletanul a mesterségbe. Teljesen spontán nyúlt a sokáig őrizgetett terítők után, és belefogott a minták kihímzésébe. A próbálkozások egyre nagyobb sikert és kedvet hoztak számára a folytatáshoz. Napról napra szebb hímzésekkel rukkolt elő, eközben a munka kikapcsolta, megnyugtatta és a szenvedélyévé vált. Amikor elfogyott a megrajzolt vászon, már azon törte a fejét, honnan kerítsen újakat, mert hiányzott számára a hímzés. És ekkor jött a drága, szeretett férjének az a roppant ügyes ötlete, hogy ne terítőkben gondolkozzanak, hanem annál nagyobban.

Felvetett az ötletet, hogy Évi ruhákra hímezzen. Az ötletet megvalósítás követte. Így születtek sorra a szebbnél szebb kalocsai mintás, magyar népmesés, monogrammal ellátott blúzok, ingek. Sőt, egy Amerikából küldött uszályos estélyi ruhát is volt szerencséje kihímezni, amit eddigi munkája csúcspontjának tart. Nem csak Háromszéken és Magyarországon szerzett már magának sok rajongót és persze sok megrendelőt is, hanem eljutott már a híre Kuvaitba, Svédországba és az említett Amerikába is. Azt mondja, minden érdeklődővel szóba állnak, és csak tökéletes darabot adnak ki a kezükből, félmunkát sosem végeznek.

Évi szeretett másik fele, Barni is – mondhatni – belecsöppent a fafaragásba. Ajándékképpen kezdett bele egy falióra faragásába. A meglepetés ajándék olyan jól sikerült, hogy családi, ismerősi körökben nagy elismerést váltott ki vele. Az internetre Évi munkái mellé Barni faragásai is kikerültek, és ahogyan jöttek az érdeklődők, úgy bővült a kínálata is. Utcanévtáblák, házszámok, nemzeti és családi címerek, illetve a Nagy Magyarországot szimbolizáló emléktárgyak tartoznak a főbb irányvonalai közé. Juhar, éger, tölgy, hárs a főbb fa nyersanyagok, ezekből válogat az adott megrendelésnek megfelelően.

Nem hagyhatom szó nélkül az egymás iránt tanúsított szeretetüket és tiszteletüket. Már csak a közös fotóik láttán is rögtön meghatódik az ember, hogy minduntalan ölelik egymást, szeretettel fordulnak a másik irányába. Amikor pedig olvasom az internetes oldalukon közzétett bejegyzéseiket, ahogyan írnak egymásról, illetve egymás munkáját dicsérik, kétségtelenül példaértékűnek jellemezhető a kapcsolatuk. Valószínűleg csak a kívülálló számára csodálatra méltó ez a mai világban ritkán tapasztalt házastársi megbecsülés, mert véleményük szerint nincs az egészben semmiféle varázslat, ez egyszerűen csak kölcsönös szeretet és őszinte tisztelet. Feltehetőleg a jó működő egységük is a segítségükre szolgál abban, hogy a szakmai sikereket hamarabb elérjék és megtartsák.

Igazából ez a hatalmas erőbedobás, amivel a majdnem teljesen széthullott életüket újraépítették, most már csendesebb vizekre segítette őket. Természetesen továbbra is a kétkezi munkánál szeretnének maradni. Jó érzés minden nap olyan szépet, egyedit és maradandót alkotni, amivel sok mosolyt és elégedettséget tudnak okozni a megrendelőiknek. Nagy büszkeség, amikor egy-egy hímzett ruhadarab első felpróbálásáról vagy egy faragott ajándéktárgy átvételéről készült fotóval lepik meg őket, mint készítőket. Ezek a köszönő, dicsérő levelek viszik őket előre és szüntelenül sugározzák az inspirációt a folytatáshoz.