Régen az ünnepi cicomáknak nem volt jelentősége. A falusi ember Jézus születésnapját várta, amely ma sokaknál a vásárlás, az étel „dicséretévé” vált. 

Az erős mezei és kerti munkák, no és többnyire az első disznóvágás (disznótor) után, az adventi elmélkedési, várakozási időben felkészülve várta a falusi ember az ünnepet.

Karácsonyfájuk olykor vézna fekete- vagy lucfenyő, néha csak egy boróka volt, amit maguk vágtak ki az erdőn. Díszként almát, festet diót, raktak rá.

Karácsony előtt kilenc napig körbehordozták a Szent Családot ábrázoló képet a faluban. Amelyik háznál befogadták, ott kis házi oltárt készítettek számára. Az asszonyok mindig ahhoz a házhoz mentek imádkozni, ahol a Szent Család volt. Negyven napig annál a háznál maradt a kép, ahol a Szenteste (december 24-e) érte.

December 24-e, Ádám és Éva napja szigorú böjtben telt el. A gyerekek kaphattak kicsit reggelire, de jól nem lehetett lakni. Aznap nem ebédelt senki.

Ha gyerekként panaszkodtunk, hogy már nagyon, nagyon éhesek vagyunk, mindig a „ződ tyúkot” kellett megkeresni az asztal alatt, ami ugye ott volt, (mert ott lakott) de csak az igazán éhes gyerek láthatta meg ezen a napon. Ha nem találtuk, meg kellett várni a vacsorát.

Az ünnepi este előkészülete volt, hogy a gazda fokhagymával keresztet rajzolt minden ajtóra a házban, és az ólak ajtajára a boszorkányoktól való védelem érdekében. (Ez valószínű, hogy a Luca székének éjféli misén való „használata” miatt volt szükséges.)

A gazdasszony vacsora előtt az asztal közepére búzát szórt, azt leterítette egy ünnepre használt terítővel, és erre helyezte a kenyeret. Az asztal alá széna került (jelképes mennyiségű). A karácsonyi napok múltával, az állatokkal etették meg ezeket a terményeket, hogy egészségesek legyenek a következő évben.

Amikor eljött a vacsora ideje, előtte imát és asztali áldást mondtak, és megették azt az ostyát, amit a háziasszony Luca napján lisztből és vízből sütött. Mindenki kapott egyet, egy gerezd fokhagymával, aztán egy kupica pálinkával koccintottak a családtagok, és kívántak boldog ünnepet egymásnak. A kenyér megszegése előtt aljára a kés hegyével keresztet rajzoltak, csak így fogyasztottak belőle. Ezt egyébként a hétköznapokon is így tették.

Az első fogás aszalt gombás káposztaleves, (nálunk gombás krumplileves), melynek a rántását nem zsírral, hanem vajjal, később olajjal készítették. Ezután került az asztalra a mézzel vagy cukorral édesített mákos guba (tekercsikből, később kifliből), esetleg ferentő. A tekercsiket, vagy a ferentőt napokkal előbb megsütötték, hogy szikkadjon.

Vacsora közben apró darabkákat, morzsát gyűjtöttek az angyaloknak egy tányérkában, amit később elégettek. Füstjének rontásűző hatást tulajdonítottak. Az asztalra eső morzsát összeszedték és az állatoknak adták. Végül egy almát annyi felé vágtak, ahányan az asztalnál ültek, hogy a következő évben is együtt legyenek.

Vacsora után kelt tésztából sült bejglit, lekváros kalácsot, túrós lepényt, főtt aszalt szilát, körtét ettek. Az éjféli misére való indulásig beszélgettek, malmoztak, dióra kártyáztak.

A Szenteste miséjére az egész család elment. Az éjféli mise vége, a böjti nap végét is jelentette. Mikor hazaértek, angyókóbászt (angyalkolbász) sütöttek és ettek. Ez volt a böjt utáni első húsétel: sokszor ez volt az első alkalom, hogy a házi füstölt kolbászt megkóstolták.

Másnap, Nagykarácsony napján nem főztek, hanem az előző napi maradékot fogyasztották el.
Ezen a napon nem illett idegen házához menni, csak rokonok keresték fel egymást.

A betlehemezés szokása sajnos nálunk már generációkkal ezelőtt megszűnt. Volt még egy szokás, amikor még nyájakat tereltek a falu pásztorai, miszerint december 24-e délutánján, a pásztorok kürtjüket fújva végigvonultak a falu utcáin, a gazdák pedig itallal és kaláccsal kínálták őket.

A betlehemi gyermekre emlékezve mindenkinek áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok!