Itt van 350 szürkemarhám, de nincs hozzá elég legelőm; fölajánlom a pályázati nyerteseknek, vigyék az állatokat, úgysem hiszem, hogy nekik van jószág.  

Ezt mondja, és mutatja Szencz József az állatállományát Gyótapusztán. A marcali gazdálkodó öt somogyszentpáli birtoktestre pályázott (gyepre, legelőre) a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területeire kiírt földbérlet-hasznosítás során, , de egyet sem nyert el.

- Az állt a kiírásban, hogy az őshonos állat tartása előnyt jelent - állítja a gazda. -- Nos, nekem akad belőle háromszázötven, mégsem nyertem egy centi földet sem. Kíváncsi volnék, hogy akik nyertek, azok mivel tudtak lekörözni? Hiszen állattartó gazdálkodó sem igen van ma már a környéken: hármat ismerek a térségben, de őshonost ők sem tartanak, a falvakban sincsenek már állatok, sokan ajánlják föl úgy a területeiket, hogy csak legeltessek rajta, mert legalább nem kell kaszálni.

Szencz József még 1996-ban vágott a gazdálkodásba, „szürke marhákat azért kezdtem tartani, mert nagyon kedvelem a fajtát, a szüleimnek is volt, és akkoriban úgy gondoltam, hogy meg lehet élni a tenyésztésükből”. Mára az állatállománya rohamosan fölszaporodott (évente akár százzal is nő a számuk), a legelőterületek azonban nem tartották ezzel a lépést, e közben piaca sincs a szürkemarhának, vagyis nem, vagy csak igen nehezen lehet értékesíteni - ezért lett volna fontos, hogy legelőhöz jusson a nemzeti parkos földek haszonbérleti pályázatán.

- Nagyon szeretnek kint, szabadon lenni, szerencsére jó még az idő ehhez - mutat az állataira. - Amennyi területünk van, az két hónapnyi takarmányra elég, a betakarított szénához még húsz vagon répaszeletet kellett vennünk nemrég. Valamikor a gróf is tartott állatokat Gyótán, aztán nagyon elvadultak ezek a gyepek, és a szürke marha éppen arra jó, hogy ezeket a rossz minőségű legelőket „rendbe tegye”. Gyenge, nyolc aranykoronás területek ezek, egy marhát három hektár tudna eltartani, vagyis kellene vagy ezer hektár a mostani állományomhoz. Az öt megpályázott birtoktest is még csak háromszázat adott volna ki, így a meglévőkkel együtt se lenne meg az ezer hektár fele sem.

Nyolcvan darabos növendékszaporulat, kiváló, fiatal állatok, továbbtartásra alkalmas, első osztályú alapanyag - bök már a családi gazdaságban egy újabb szürkemarha-csoportosulásra. - Ezeket nagyon tudnám ajánlani egy pályakezdő pályázatnyertesnek, hosszú távra biztosítva lenne velük az állatállománya - mondja a gyótai gazda látszólag szenvtelenül, de aztán hozzáteszi: kis, családi gazdaságuk az őshonos állatokkal szerinte tipikusan az a forma, amelyre „elméletileg” az állami földbérlet-pályázatot kitalálták. Bár az iparban is dolgozott, parasztgyereknek mondja magát Szencz József, a szüleitől tanulta a gazdálkodást és most, hogy már nyugdíjas, a fia venné, vehetné át tőle a gazdaságot: harmadéves a keszthelyi agráregyetemen.

- Ennek a családi gazdaságnak minden téglájához valamilyen emlék köt, magam terveztem, alakítottam, egyetlen fillér támogatás nélkül, önerőből - mondta. - Van százötven mangalicadisznóm, birkák, lovak, szamarak. De ha kijön a tavasz, mi lesz a marhákkal, azt nem tudom. Vágóhídra hajtjuk őket, ha nem kell a pályázatnyerteseknek. Hirdetjük értékesítésre élve, levágva, de nincsen kereslet. Pedig hiába is akarnánk, nem tudjuk drágábban adni, mint amennyi a tescós argentin marha ára. Ha volna piaca, volna ára is, de így, hogy vidéken az emberek a farhátat kényszerülnek megvenni... Hol érdekli őket, hogy a szürkemarha minőségi biohús?

A földbérlet-pályázat volt az utolsó remény? – kérdem Szencz Józseftől. - Egyszerű ez: nekem állataim vannak, a nyerteseknek meg legelőjük, vigyék hát – feleli és megjegyzi, hogy a környék sok száz hektárja van holland kézen, de ez meg már egy másik történet...

Forrás: sonline.hu