A legtöbb vallás ismeri a böjtöt, a jelentős ünnepeket rendre böjti időszak előzi meg. Ilyenkor a lélek és a szellem is megtisztul a testtel együtt.

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszakot hívták negyvenlőbűtnek  meg bűtnek is. A korakereszténység idején a keresztelésre való felkészülési időt is jelentette, mert csupán húsvétkor és pünkösdkor kereszteltek.

A csecsemőkeresztelések elterjedése  után áttevődött a hangsúly bűnbánattartásra, a táplálkozási regulák ezt is hivatottak elősegíteni. A nagyböjti bűnbánati idő régen még a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhájában is kifejezésre jutott. Esküvőt nem tartottak, tilos volt a dalolás, a fütyülés, a tánc, a muzsikaszó.

Böjti játékok azért voltak, az a fiataloknak régen is jussa volt. Ezekről bővebben a netfolk.blog.hu írásaiban itt és itt olvashat.

Ez az időszak a maga csendességével alkalmat adott a haragosoknak kibékülésre. A negyvennapos böjti időszak a 4. századtól kezdett kialakulni. A 7. századra lett bevett szokás a római egyházban, de II. Orbán pápa csak 1091-ben iktatta  törvénybe.

A böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdán kezdődik a nagyböjt időszaka. Így valójában hamvazószerdától húsvét vasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el. A 40 mégis 40, mert a vasárnap nem böjti nap, nem számítjuk bele.

VÁLTOZÓ SZABÁLYOZÁS
A magyar kereszténység első századaiban a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást jelentette, csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, s csak naponta egyszer.

Ekkor nem zsírral, hanem olajjal főztek, sok helyen  a böjtös  ételeknek külön edényeket használtak. A zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, elrakták,  és csak húsvétkor vették elő őket.

A füstölt húst, szalonnát a kemencébe vagy más félreeső helyre rakták, az ajtaját betapasztották, és csak húsvétra bontották ki. A kamra kulcsát a kútba dobták-persze csak jelképesen - valójában a legmagasabb szekrény tetejére rejtették.

A böjt szigora az évszázadok során sokat enyhült, bár az öregek rendszerint nem éltek a könnyítésekkel.

A múlt század elejére a katolikus egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek.

Az időszak többi hétköznapján enyhített böjtöt alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy az egyszeri étkezés helyére az egyszeri jóllakás lépett.

MIT ETTEK, HA HÚST NEM?
Csík, csík, csík, zsíros a mácsik, könnyen lecsúszik! - tartja a mondóka.

A mácsik azaz a mákos csík, más néven a mákos metélt rövidített tájnyelvi alakja. A fekete mák is a gyászt jutatta az ember eszébe, ezért kedvelt étel volt nagyböjtben.

A tésztát hosszúra vágták, hogy a kender hosszúra nőjön. Ebédre gyakran készült.

Jellegzetes böjti étel volt a korpából készült savanyú cibereleves, tejleves, tésztaételek (a már említett mákos tészta), sós vízben főtt bab, olajos káposzta, főzelékek, aszalt gyümölcsök,  s nyilván a tojás- és halételek.

Legismertebb a cibere...
A cibere név a Dunától keletre volt használatos. A Dunántúlon a neve: keszőce,  Észak-Magyarországon s a Felvidéken  meg kiszi . Mindegyik név ugyanazt a  savanyításra használt lé-, illetve levestípust jelenti. Fő jellemzője az erjesztett gabonalé, aminek alapanyaga a  korpa, amit  jókora cserép- vagy faedényben forró vízzel  bővel leöntötték.  Ez pár nap alatt savanyúvá erjed. Főzéshez a leszűrt levet használták, azzal öntötték fel  a levest. Azt, ami az edény alján maradt, újra felöntötték vízzel.

Babból, lencséből  édesen és savanyítva is készült leves,  böjtös alkalmaknak is állandó ételei voltak.  Érdekes, ősi összeállítás az aszalt gyümölccsel (szilva, körte) főtt száraz bab tejjel/tejföllel habart levese.

A NEGYVENELÉS
A nagyböjti bűnbánat különösen szigorú fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott, a nagyböjt ideje alatt  naponta csak egyszer evett, azt is naplemente után.

FOGADOTT BÖJT
Nem kapcsolódik a nagyböjti időszakhoz, de fogadott böjtnapot tarthatott egy egész falu valami baj ellen, ami lehetett tűzvész, jégverés,  és bármi, a közösséget érintő tragédia emlékére, nehogy az eset újra megtörténjék.

Szokásban volt azonban az egyéni fogadott böjt is. Ezt is olyan napon kellett tartani, ami különben nem böjti nap, két legyet nem üthettek egy csapásra. Ezt valamilyen cél érdekében tartották, például egy családtag gyógyulása, gyermekáldás, jó házastárs céljából.

RÁBÖJTÖLÉS
Létezett a ráböjtölés szokása is (semmi egyházi alapja sincsen), mely bizony ártó szándékból eredt: azért böjtölt valaki, hogy ellensége legyen beteg, vagy haljon meg. Mivel a ráböjtölés igen súlyos dolog, ezért még szombaton is szigorú böjtöt kellett tartani, hogy a vágyott (gonosz) cél megvalósuljon.

Ráböjtölhetett a megesett leány a legényre, ha az nem vette el, ilyenkor a ráböjtölés halálig tartott, ez igen nagy testi-lelki teher volt annak, aki magára vállalta. De ha „igazságtalanul”fogadtak valakire böjtöt, akkor „visszaszállt az átok".

Forrás:
Magyar néprajzi lexikon
Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság.
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek haza és közép-európai hagyományvilágából. Szeged, 1975.
Tátrai Zsuzsanna–Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, Planétás Kiadó, 2. kiadás, 1997.
bihari.hu