Interjú egy magyar vándorral: Brazíliában sincs kolbászból a kerítés
Zákonyi Bence 2000-ben ment capoeirát tanulni a dél-amerikai országba, azóta pedig már a fél világot bejárta. Most éppen Máltán él brazil feleségével.
- Nagy bátorság kell hozzá, hogy az ember egyik napról a másikra a Föld más felére költözzön.
- 24 éves voltam, mikor Magyarországon elkezdték oktatni a capoeirát. Nagyon megtetszett az a harcművészet és látni akartam, hogy milyen a szülőhelyén.
- Vissza se néztél?
- Természetesen de. Első alkalommal egy hónapot voltam kinn, aztán volt 3 év, hogy folyton utaztunk 3 hónapot lehettem kint, hármat itthon, és így tovább.
- Egyedül vágtál neki a nagy kalandnak?
- Igen, de szerencsére hamar társamra leltem. Brazíliában ismertem meg feleségem, akivel azóta már közös gyermekeink is vannak.
- Csak sejtem, hogy nem magyarul kommunikáltok.
- Természetesen kint én nagyon jól megtanultam portugálul. De németül, angolul és olaszul is beszélek és írok is.
- Írsz?
- Foglalkozásomat tekintve újságíró vagyok. Korábban a külpolitikával foglalkoztam, az elmúlt 5-6 évben pedig főleg online portálokat szerkesztettem, pénzügyi téren főleg.
- Ha jól értem, nem csak magyar oldalakról van itt szó.
- Nem, főleg svájci magánbankoknak dolgoztam, meg aki éppen megbízott.
- Brazília egy teljesen más világ. Hamar sikerült beilleszkedned?
- Érdekes dolog ez, nem tudom, hogy beilleszkedtem-e, inkább megfigyelő vagyok, mint aktív része bármilyen közösségnek vagy társadalomnak. Mindenhol találtam nagyon jó barátokat, ismerősöket, ha ez a beilleszkedés, akkor ez a része sehol sem nehéz, csak jó helyen kell keresgélni.
- Itthon egyre többen termelnek maguknak kisebb falvakon, tanyákon, de már önfenntartó települések is léteznek. Brazília követi az európai példát?
- Tudod ez egy óriási ország. Vannak olyan helyek, ahol eldobsz egy mangót és jövőre már ott egy fa. Máshol meg óriási szárazságok vannak, félsivatagos területek, ahol semmi sem terem. De a mai napig nagyon sokan élnek mezőgazdaságból, illetve van olyan farmjuk, ami biztosítja az önellátást is.
- Nyilván az éghajlatnak megfelelően.
- Anyósomnak – aki azóta sajnos elhunyt - elvált asszonyként nem volt túl sok pénze, ezért rengeteg féle gyümölcsöt termesztett, tyúkokat és nyulakat nevelt. Brazíliában északkeleten az étel nagyon olcsó, főleg a gyümölcs és a zöldség, így ebből túl fényesen nem tudott megélni, de éhen sem haltak.
- Mit javallott termeszteni arrafelé?
- Brazíliában az éghajlat miatt minden megterem, mezőgazdasági szempontból tényleg földi paradicsom. Az uralkodó persze a hatalmas földbirtok, döbbenetes földjei vannak párezer embernek, de sokan termelnek kisebb területeken és elég eredményesen. Amerre én laktam, ott főleg gyümölcsöt termeltek, mandiókát, kukoricát és persze cukornádat.
- Mire összpontosul az álattenyésztés?
- Brazíliában a szarvasmarha „vezet”, de nagyon sok a ló is. A városokban is gyakran látni, ahogy csordák eszegetnek nyugodtan a szeméthegyek között. Malacot pont ezért nem esznek - már akinek esze van -, mert ezerféle fertőzést terjesztenek. De volt a mi utcánkban kajmán, meg mindenféle kígyó is.
- Találkoztál kint magyarokkal? Nekem személy szerint nem lakik kint egy ismerősöm sem.
- Népszámláláskor azt hiszem talán kétszázezren vallották magukat magyarnak, persze a nyelvet már alig beszélik. Most egyre többen érkeznek, illetve nagyon sokan mennek haza tanulni, de a magyar állam is szervez olyan programokat, hogy segítse a megmaradást. Recifében tök egyedül voltam mindig, most meg van vagy tíz magyar, akik ott élnek. Még olyan helyeken is egyre több a bevándorló, ahol korábban egy darab se volt.
- Tervezel még más országokban is élni?
- Persze, de most egy kicsit szeretnénk maradni Máltán, a fiam 10 évesen már 10 suliba járt, de később biztosan.