Bea és férje évekkel ezelőtt szakított a fővárosközeli életmóddal és egy vidéki tanyára költöztek. A kiskunsági Strázsa Tanyán pedig a gazdálkodás és a vendégház üzemeltetése mellett rendkívül fontos üggyel is foglalkoznak.

Értelmi sérült fiataloknak adnak valódi életet: élményket, közösséget, barátokat, célokat, jövőt, és ha minden jól megy, hamarosan stabil munkát és lakhatást is.

Utóbbi tervük még csak mostanában körvonalazódik, ugyanakkor hiánypótló, hiszen az értelmi fogyatékkal élők sorsa a gyerekkorból kilépve igen gyakran megoldatlan. Azok, akik az önálló életvitelre nem képesek, sokszor egy-egy intézmény falai között élik le egész életüket, nagyon kevés az átmeneti otthon, a támogatott lakhatás.

Ezek az úgynevezett átmeneti intézmények sok európai országban mindennaposnak számítanak és elérhetőek a fogyatékkal élők számára - olyan lakóközösségre kell gondolni, ahol szociális munkás vagy más szakember felügyelete mellett az értelmi fogyatékkal élők a lehető leginkább autonóm életvitelt folytathatják.

a védett munkahely nem csupán az érintettek számára biztosít teljesebb, örömtelibb életet, hanem a társadalomnak is hasznosabb, tevékenyebb tagjaivá válhatnak ezáltal.

Némethné Horváth Beátával, a Strázsa tanya egyik tulajdonosával beszélgettünk táborokról, toleranciáról, normalitásról és csokoládébonbonokról.

- Nem csak értelmi sérülteknek szervezünk táborokat, sőt, eleinte inkább a többségi társadalomhoz tartozókat táboroztattunk. Egy kézműves tábor alkalmával keresett meg minket egy ismerős házaspár, hogy értelmi fogyatékkal élő lányuk részt vehetne-e a programon. Mi rögtön igent mondtunk, és nagyon örülünk neki, hogy így történt. Akkor megtapasztaltuk, ha mi – felnőttek – természetesen kezeljük a helyzetet, a táborozó gyerekek is elfogadják társuknak az értelmi fogyatékkal élőket. Rita akkor a csoport kedvence lett, mindenki megszerette, és mivel azon a héten ünnepelte születésnapját, a többiek meglepetés-ajándékokkal kedveskedtek neki.

Később bebizonyosodott, hogy a tanya nagyon alkalmas fogyatékkal élő emberek fogadására. A hat hektáros terület, az állatok jelenléte igen jó hatással van az értelmi sérültekre, és ami legalább ilyen fontos: a fogyatékkal élők jelenléte igen jó hatással van a hozzánk látogatókra!

Sokan kérdezték, honnan az érdeklődésünk a sérültek irányában. A férjem közeli hozzátartozója mozgáskorlátozott volt, én pedig gyermekkoromból hoztam az érzékenységem: szüleim egy nevelőotthon mellett építették fel családi házunkat, ahol értelmi sérült gyerekek éltek. Az intézmény akkori igazgatója beengedett minket játszani az otthon parkjába, így találkoztam fogyatékkal élő gyerekekkel. Nem tulajdonítottunk jelentőséget annak, hogy ők mások mint mi, mindannyian gyerekek voltunk, és csak ez számított. Együtt játszottunk, együtt szánkóztunk. Biztos vagyok benne, ha a mai gyerekeknek több alkalmuk lenne sérült gyerekekkel találkozni, játszani, ismerkedni, sokkal inkább elfogadó felnőtté, toleránsabb emberré válnának.

- A táborok során mit csináltok, mivel töltitek a napokat?

- A táborokban a fiatalokkal a mindennapokat „modellezzük”. Úgy élünk, mint az azonos korú ép fiatalok. A legnagyobb önállóság elérésére törekszünk, de természetesen a szükséges segítséget megkapják a résztvevők. Ételt készítenek, képességeiknek megfelelő munkát végeznek, vásárolnak, közösségi programokon vesznek részt, bekapcsolódnak a város életébe, koncertre, kiállításra járunk. Igyekszünk a lehető legtermészetesebb közeget megteremteni számukra.

- Ez inkább fejlesztés, vagy inkább nyaralás?

- Szó sincs nyaralásról. Ez a program a résztvevők önállósodását igyekszik segíteni, bár legalább ilyen fontos szempont, hogy jól érezzék magukat a program során. Ők sérültek, de nem szabad elfelejteni, hogy már felnőttek, vágynak arra, hogy dolgozzanak. Arra törekszünk, hogy mindenki olyan munkát végezzen, amit tökéletesen el tud látni. Nem elégszünk meg az elég jó eredménnyel. Ha diót törünk, azt a munkát kell jól ellátni. Ha dióhéj is belekerült a megtört dióba, újra át kell válogatni.

A fiatalok minden nap megválasztják a nap dolgozóját. A társak elismerése olyannyira fontos számukra, hogy igyekeznek minden nap kihozni magukból a maximumot. A munkatevékenységek begyakorlása során egyre ügyesebbé válnak.

Többek között itt van jelentősége az alapozó két hetes tábornak, és a havi ismétléseknek. A munkafeladatokon kívül olyan helyzetekkel és érzésekkel is találkoznak a résztvevők, amellyel talán korábban még soha. Az itt szövődő barátságok, a közösség, az elfogadó légkör magabiztosabbá, bátrabbá, kezdeményezőbbé teszi a résztvevőket.

- Mennyi idősek mehetnek a táborba?

- A táborokat fiatal felnőtteknek szervezzük. Résztvevőink életkora 15 és 40 év között van.

- Milyen problémákkal szembesültök? Nehezebben követik a szabályokat, több a konfliktus?

- Egyáltalán nem. A fiatalok minden korábbi várakozásunkat felülmúlták. Az egymást korábban nem ismerő résztvevők mára már jó barátságban vannak, és táboron kívül is tartják egymással a kapcsolatot. A közösen alkotott szabályok betartásával sincs gond. Segítik, bíztatják egymást, és számukra idegen közösségekben is nagyszerűen megállják a helyüket Bárhova elmehetünk velük. Adventi koncerten, kiállításon, fürdőben, piacon egyaránt leveszik a lábukról az idegeneket.

Nyitottak, vidámak, elfogadóak. Számukra nem kérdéses a kapcsolatteremtés és az, hogy akarnak-e nyitni a többségi társadalom felé. Azzal azonban tisztában vagyunk, hogy nagy szerencsénk volt a jelentkezőkkel, egészen biztosan nem megy ez majd mindig ilyen simán.

- Az értelmi sérült fiatalok számára lakhatást is szerveztek. Hány és mennyi idős fiatalt vártok ide? Hol fognak lakni, mit fognak csinálni?

- Olyasmit kérdeztél, amire még nincs pontos válaszunk. Valóban tervezzük, hogy támogatott lakhatási lehetőséget biztosítunk 12 fiatal számára, és néhány biztosan jelentkező fiatalról már konkrétan tudunk. A többieket aszerint szeretnénk kiválasztani, hogy a meglévő jelentkezőkkel együtt jó közösséget alkossanak, és képességeik tekintetében is hasonló szinten álljanak. Terveink szerint a tanyára érkező vendégek fogadásában segítenének nekünk, házigazdaként tevékenykednének. Ez nem csak számukra fontos, de az ide érkező vendégek tekintetében is nagy jelentőséggel bírna. Az idegenforgalmi szezonon kívül sajátmárkás termékek előállításából is kivennék részüket.

Olyan önellátásra képes fiatalokkal képzeljük el, akik alkalmasak arra a feladatra, ami a tanya már kialakított rendjébe illeszkedik. Vendégek fogadásában, állatok ellátásában, udvari munkák végzésében tudunk a fiataloknak munkát biztosítani, ez bizonyos fizikai alkalmasságot is feltételez. Nem szeretném azonban egyértelműen kijelenteni, hogy mozgáskorlátozott fiatal nem jöhet. Az egyéni képességek döntik el, alkalmas-e arra, hogy itt éljen. A mi feladatunk, hogy megfelelő tevékenységet találjunk számára.

Ehhez még az idei évben támogatott munkahelyként szeretnénk akkreditáltatni a tanyát, hogy az így megpályázható bértámogatásból számukra munkabért is fizethessünk. Az akkreditáció azért fontos, mert bár az általuk elvégzett munka hasznos és fontos, olyan forintosítható értéket nem képvisel, amely folyamatosan megtermelné a munkabér fizetésének alapját.

A támogatott lakhatás szabályai szerint a támogatásban részesülők jövedelmének 80%-a vonható el a támogatott önálló életének költségekre, azon felül a család is kiegészítheti, valamint ingatlanvagyon bevonására is lehetőség van. Ugyanakkor a legtöbb fiatal nyugdíja alacsony, ezért annak 80 %-a senkinél sem elegendő az ellátásra, vagyis lakhatási és rezsi költségekre, étkezésre, gyógyszerekre. Ezért minél stabilabban sikerül munkabérrel kiegészíteni a nyugdíjat, illetve az egyéb járandóságokat, annál kevésbé kell majd terhelni a fiatalok családját.

- Meddig lakhatnak ők majd ott, akármeddig?

- Szeretném azt válaszolni a kérdésedre, hogy igen, akármeddig. Azonban manapság egyetlen korábban alakult lakóotthonnál, illetve támogatott lakhatást biztosító vállalkozásnál sincs biztosíték arra, hogy kérdésed szerint „akármeddig” működjön. Éppen ezért nagyon körültekintően kell eljárnunk, egy ilyen döntés nagy felelősség. Ez nem egy olyan vállalkozás, ahol ha nem tetszik, vagy megunjuk, következmények nélkül ki lehet lépni, be lehet fejezni, hiszen emberekről, életekről, sorsokról van szó. Éppen ezért szeretnénk mi is minden szempontból körüljárni a lehetőségeket és megfontolt döntést hozni, hogy azok, akik számítanak ránk, ne kerüljenek váratlan helyzetbe.

- A támogatott lakhatás azt is jelenti, hogy valaki vigyáz, odafigyel rájuk. Ez nem rettentő sok munka? Lesz rá személyzet?

- De, nagyon sok munka és nagyon nagy felelősség. Akik ránk bízzák gyermekeiket, maximális biztonságban szeretnék tudni őket, és nekünk is biztonságban kell tudnunk őket, különben bele sem szabad fognunk.

A támogatott lakhatás támogatástartalma tulajdonképpen feladatfinanszírozást jelent, vagyis 12 fő esetén két fő munkabérének finanszírozására elegendő. Két fő segítőre mindenképpen szükség van, sőt többekre is szükség lenne ahhoz, hogy igazán jó minőségű ellátást tudjunk nyújtani. A támogatott lakhatás bizonyos önállóságot feltételez, ennek ellenére úgy véljük, a „mi fiataljaink” tekintetében, ha folyamatosan nem is kell jelen lenni, de folyamatosan elérhetőnek kell lenni. Ezért kell nagyon jól megszervezni a munkát, az ellátást, az étkezést és minden egyebet, hogy a majdani lakók élete valóban megfelelő életminőséget, biztonságos otthont és nyugodt körülményeket jelentsen számukra.

- Vártok-e még jelentkezőket?

- Még nem hirdettük meg a támogatott lakhatást. Az azonban szinte biztos, hogy első körben az egymást ismerő, elfogadó és összeszokott táborozók közül kerülnek majd ki a támogatott lakhatásba bevont fiatalok. A Strázsapróba a szülőknek és nekünk is fontos információt ad arról, hogy a tanya alkalmas-e a fiatal számára, illetve a fiatal alkalmas-e arra, hogy a tanyán éljen. Vagyis, visszatérve kérdésedre, a táborokba várunk még olyan jelentkezőket, akik esetleg a támogatott lakhatásba is szeretnének majd bekerülni.

- Hogyan jönnek ki a fiatalok a községbeli lakosokkal?

- Programunk része, hogy igyekszünk minél nagyobb mértékben részt venni városunk életében. Nagyon jó érzés számunkra, hogy a szabadszállásiak jó szándékkal fogadják a fiatalokat, főleg azért, mert sajnos néha negatív példákat is látunk országszerte. Az itt élőkkel való találkozás egyik színtere a helyi piac, ahol nem csak vásárolunk, gyakoroljuk a pénzkezelést, hanem beszélgetünk és ismerkedünk is.

A piacon a megkeresett bérből vásárolnak a fiatalok. Első héten még kevesebb pénzzel rendelkeznek, de ha nem költik el a megkeresett pénzüket, második héten már dupla keretből gazdálkodhatnak. Éppen erről beszéltünk az egyik strázsapróbázóval, aki szeretett volna egy serpenyőt venni az édesanyjának, de első héten még nem volt rá elég pénze. Próbáltam meggyőzni, hogy ne költse el a keresetét, mert akkor jövő héten már elég pénze lesz, és meg tudja lepni édesanyját. A beszélgetés a piac sorai között zajlott és mi nem tudtuk, hogy az egyik árus felfigyelt rá. A következő héten, amikor ismét a piacon jártunk, és egy másik fiatal éppen zoknit vásárolt, odajött hozzánk az árus, és azt mondta, fültanúja volt, hogy az egyik fiatalnak nem volt elég pénze serpenyőre, de ő úgy gondolta, hoz neki egyet, és átadott egy serpenyőt a lánynak. Hirtelen szólni sem tudtunk, úgy meglepődtünk!

A másik kedves történet a csokoládéárusnál volt, ahol a fiatalok maradék pénzüket elköltötték. A csokoládéárus hölgy annyira megkedvelte őket, hogy az általunk fizetett összeg duplájába kerülő bonbonnal ajándékozta meg a fiatalokat. Az egyik tündéri autista lány ezt sehogy sem akarta elfogadni, mert azt mondta, ha nem fizetjük ki, az lopásnak számít! Voltunk ott néhányan, akik ledöbbentünk a gondolatmenet igazságtartalmán - persze utólag megbeszéltük, hogy ajándék az külön kategória a nem fizetés tekintetében. A csokoládéárus hölgy azóta is emlegeti az esetet, és megkérdezte, vajon nem lehet, hogy mi, a többség vagyunk mások, és ők az épek? Ez bizony már bennünk is felmerült néhányszor, amikor az életben igazán fontos dolgokról beszélgettünk velük. Ehhez hasonló történetünk még van néhány, amelyek olvashatóak blogunkban is (www.strazsatanya.com – Strázsa tanya blog).

- Mi az, amit a ti programotokban különösen fontosnak tartasz, és még nem beszéltünk róla?

- Sok mindenre kitértél, de már hallom azt a ki nem mondott kérdést, hogy „laikusként” hogy merünk belefogni egy ilyen programba. Valóban, nem vagyunk gyógypedagógusok (bár én öt évig tanultam pszichológiát), de ez nem is feltétel. Szeretünk a fiatalokkal lenni, boldoggá tesz minket ez a feladat.

Mi nem abból indulunk ki, milyen korlátaik vannak a fiataloknak, nem tudjuk, hogy a hivatalos álláspont szerint vajon mire nem lesznek soha képesek. Bíztatjuk, dicsérjük őket, és lehetőséget adunk arra, hogy olyan munkát végezzenek, amiben tényleg jók, és ez az önbizalmukat, önbecsülésüket nagyon megerősíti.

Volt a táborban fiatal, aki addig folyamatosan használt asztmapipáját hagyhatta el a nálunk töltött idő alatt, volt, akinek testszerte meglévő kiütései tűntek el, és volt, akinek nyitott száj miatt kialakult nyálfolyása erősen mérséklődött. Akadt, aki korábban csak néhány szóval kommunikált, majd mondatokban kezdett beszélni. Nem tudjuk, hogy a közösség elfogadó légköre, az állatasszisztált terápiaként is felfogható értelmes munka, vagy a környezetváltozás idézi-e elő ezt a változást a fiataloknál. A legfontosabb úgyis az, hogy boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk a tanyán.

Forrás