Hőségben is hűsen

04 júl. 2012 Hiver't-Klokner Zsuzsanna

hutes-dennisflood_comÍme, a legjobb ötleteket a lakás hűtésére, amelyekkel akár már öt perc múlva jobban érezheted magad! Többségük ráadásul teljesen ingyen kivitelezhető.

A Földre érkező napsugarak fele éri el a földfelszínt, és ennek mintegy a fele a látható fény tartományába tartozik, a másik fele ultraibolya, infravörös, vagy egyéb sugárzás. Az elektromos áram nélkül hűtendő lakás esetében az a célunk, hogy az energiát közvetítő sugarakat lehetőleg a házon kívül tartsuk, ne nyeljék el őket a falak, mert akkor felmelegszik a ház belseje. Amennyiben pedig már bejutottak, akkor csökkentsük a hőátadást.

1. Szereltess fel redőnyt!

Hasonló a hatása, mint a zsalugáternek és a fehér lepedőnek, csak télen is kihasználhatod, amikor nem engedi ki a meleget.

2. Függöny helyett csíptess fel lepedőket!

Fehér színük visszaveri a nap hősugarait, a fényt viszont beengedi. A lepedőre lehet vizet spriccelni: a nagy felület száradása hőt von el a környezettől, azaz a szobától.
Ha ügyes vagy, azt is megteheted, hogy kifelé teszed fel a lepedőt: egynegyedét hajtsd át az ablakszárny tetején, majd azok becsukásával rögzíted. Előtte rendesen be lehet vizezni, hogy még jobban hűtsön. Ez annyiból jobb megoldás, hogy már az ablakfelület előtt kifejti hatását.

3. Tekerd fel a szőnyegeket, és gyakran moss fel!

A lakás teljes alapterületén hűtöd a felületet, ráadásul mezítláb is kellemesebb lesz a járás rajta, mert növeled a hőátadást. A felmosást egy-két óránként lehet ismételni sima vízzel (lehetőleg hagyd el a vegyszereket).

hutes-apartmentgyan_wordpress_com4. Teríts ki nedves frottírtörülközőt!

Az ablakpárkányra vagy az ablak alatti radiátorra terített, jól kicsavart frottírtörülköző bolyhai megsokszorozzák a párologtatási felületet. Ugyanazt a hatást éred el vele, mint a lepedővel, mínusz a hő visszaverő hatás. Munkahelyen is alkalmazható!

5. Locsold meg, és spricceld be vízzel a szobanövényeket!

Transzspirációnak hívják szakszóval azt a növényélettani jelenséget, amelyben a gyökerekkel felszívott vizet a növény a levelei felületén elpárologtatja. Ha finom spricceléssel benedvesíted a leveleket, növeled a párologtatás mértékét, ami hőt von el a környezettől.

6. Teregess bent!

Bármennyire kecsegtető, hogy a rekkenő hőségben az erkélyen vagy a teraszon félóra alatt ropogósra szárad az ágynemű, ha bent a szobában teregeted ki, száradás közben szintén hőt von el.

7. Rendelj hő visszaverő ablakfóliát!

Enyhén árnyékoló, hatékony megoldás, négyzetméterenként kb. 6-10 ezer forintba kerül, de több évre szóló megoldás. Az okos fóliák nyáron kint tartják a meleget, télen nem engedik be a hideget.

8. Fess fel hő pajzsot!

Bevilágító tetőablakon vagy üvegtégla falon alkalmazható mikroszkopikus gömböcskéket tartalmazó festék, amely felkenve visszaveri a napsugarak hőjét.

hutes-examiner_com9. Fesd a tetőt fehérre!

Főleg lapos tetők esetén hihetetlenül hatásos megoldás. A szokásos kátrányos burkolat valósággal beszívja a hősugarakat, ám fehérre festve jó hő visszaverő felületté válik. Olyan, mintha hótakaró borítaná a tetőt, márpedig a friss hó a napsugarak 80 százalékát visszaveri.

10. Kelts légáramlást!

Az ablakok nem csak a fény beengedésére szolgáló lyukak a falban, hanem okosan keringethetik a levegőt a lakásban vagy házban. Az egymással szemben lévő ablakok szimpla huzatot csinálnak, amitől sokan betegek lesznek. Minden lakás más alaprajzú, tehát nem lehet pontosan megmondani, hogy miképpen csináld. Trükközz, próbálkozz, hogy több helyiség összenyitásával milyen hatást érhetsz el.

11. Futtass repkényt a házfalra!

Tévedés, hogy a repkény tönkreteszi a vakolatot. Egyenletesen árnyékolja a falat, akár 50 százalékkal is csökkenti a napi hőingadozást.

12. Alakíts ki nyári konyhát!

Vidéki eleink nem véletlenül találták ki a nyári konyhát: az volt a céljuk, hogy a kánikulában ne melegítse még jobban a házat a tűzhely. Ha megengedheted magadnak, építtess nyári konyhát, vagy alakíts ki a pincében, esetleg az árnyékolt teraszon nyári főzőpultot, grillszigetet. Ez üzemelhet palackos gázzal, vagy vitesd ki a gázvezetéket (falon kívül futtatható, tehát nem akkora költség, mint mondjuk a vizet kivinni, de feltétlenül szakember tervezze és kivitelezze). Ha ez nem megoldható, akkor a konyhában főzz este nyolc után erős légáramoltatás és gyakori felmosás mellett, és alakítsd úgy a napodat, hogy előtte és utána is kipihenhesd a hő stresszt.

hutes-sierrafoothillgarden_wordpress_com13. Éjszakára kapcsold ki az elektromos berendezéseket!

Még ha készenléti üzemmódban hagyod is őket, a tévé, a dekóder, vagy a dobozos számítógép elég sok hőt termel. Éjszakára ezért teljesen áramtalanítsd őket - hidd el, ez is sokat számít.

14. Ültess fát az ablak elé!

Árnyékol, hűsít, párologtat, csiripel. Csupa jót tesz veled.

15. Szereltess fel mennyezeti ventilátort!

Mivel két irányba tud forogni, nyáron arra használhatod, hogy a padlóról a hűvösebb levegőt szívja föl a mennyezet felé, télen ellenkező irányba kapcsolva pedig a mennyezetnél megrekedő meleg levegőt tudod lenyomatni a padló felé. Egy mennyezeti ventilátor már 15 ezer forinttól elérhető.

A szerző blogja itt!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek