A kardoskúti pusztában, egy takaros tanyában a fiatal, törékeny lány mindennapjai éppen úgy zajlanak, mint egy munkában megedződött, termetes férfié.

Itt él szüleivel Szabó Stella, aki első diplomája megszerzése után újra iskolapadba ült, és végérvényesen megerősödött benne az elhatározás, hogy a családi gazdálkodásból ő is kiveszi a részét.

Stellát, a fiatal gazdát nem a nagyvárosi, kukásautó borzasztó zaja, hanem a természet ébreszti. A reggeli jószágetetés után munkahelyére, a közeli Agrár Zrt. sertéstelepére iparkodik, ahol négy éve hízlalásvezető.
- Intézem a szállításokat, a malacok oltását, a herélést. Nőként se ijedek meg a munkától, bevallom, megterhelő, de meg lehet szokni - mondta határozottan. Aztán az elszántság előzményeiről beszélt a közgazdászi, majd állatorvosi álmairól is lemondó fiatal.

- Ide, a kardoskúti pusztába születtem. A szüleim, az egyik fiú testvérem is állattartással, földműveléssel foglalkozik, én viszont az orosházi Táncsics gimnázium négy éve alatt még közgazdásznak készültem. A szívem, meg az állatok iránti szeretetem azonban hazahúzott. Kacérkodtam az állatorvoslás gondolatával is, végül a szegedi egyetem hódmezővásárhelyi karán diplomáztam mezőgazdasági mérnökként. Miután Kardoskúton munkába álltam, levelezőn, Gödöllőn agrármérnöki diplomát is szereztem, miközben a napi 8 órás munka után itthon folytattam és máig folytatom a tennivalókat.

Stella fáradhatatlan: ő a rakodógépes, hordja a szénát, a szalmát a kisgéppel.

- Hét végén eljárok - tért ki gondolatban, szinte csak úgy mellékesen. E sorok írója pedig mi másra is gondolt, mint a városi szórakozásra. Biztosan ez a 25 éves, fiatal lány ott talál magának kikapcsolódást.

- Á, nem! Bérmunkát vállalva ólakat, hodályokat takarítok a rakodógéppel — világosított fel nevetve. Majd órájára nézett. Be kellett hajtani a legelőről az állatokat, de apukája megcsinálta, beszélgethettünk. Mint kiderült, kutya nem kell ehhez a munkához. A jószág szófogadó, tudja a dolgát, ismeri a járást. Géppel fejnek Szabóék, ám a pár napos, néhány hetes bocikat vödörből tejjel kell itatni. No, az valami nagy élmény Stellának, aki imádja a selymes szőrű négylábúakat.

- Így ér véget a napom - zárta rövidre mozgalmas műszakját. Merthogy a gazdaságban nincs szabadnap, nincs ünnep. Munka viszont annál több (amikor a találkozót telefonon megbeszéltük, éppen birkanyírás volt a gazdaságukban, akkor sem szaporítottuk a szót).
Stella a nap végén találkozik párjával, aki kertészettel foglalkozik, szezonban alig látják egymást.

- Ez a hosszú, tartós kapcsolat titka  summázza a fiatal lány a lényeget. Fiatal gazdaként megszerzett tudását, felkészültségét Stella természetesen itt, a családi gazdaságban akarja kamatoztatni. Hosszú távra tervez.

- Nekem nem hiányzik a városi nyüzsgés, a zaj. Tanyánk többgenerációs, elférünk mindannyian. Itt akarok maradni, hiszen megvan mindenem. Ha kikapcsolódásra vágyok, akkor az édesapámtól tanult vadász ismereteimet kamatoztatom az erdőben. Imádok vadászni. De nem ,,húsvadász” vagyok, engem a trófea érdekel - s megmutatta gyűjteményét, amelyből egy különösen kedves Stellának. Az első, érmes dám bikát ő lőtte az egyik vadászati szezonban, Csongrád megyében.

Forrás: beol.hu