Reneszánszukat élik ma a fűszer- és gyógynövénykertek. Városokban és falvakban egyaránt egyre többen alakítanak ki házi használatra ilyen kiskerteket.

Van, aki a balkonon, ablakpárkányon, és aki teheti, a kertben ültet illatos fűszernövényeket, gyógynövényeket. Örök igazság: nem minden gyógynövény fűszernövény, de minden fűszernövény gyógynövény!

Amióta ember él a Földön, azóta használja a természetben fellelhető aromás növényeket étkezési, gyógyítási, kozmetikai és ki tudja még, hányféle célra. Minden korban, minden kultúrkörben és valamennyi gyógyítási rendszerben igyekeztek felhasználni és kihasználni a természet kínálta lehetőségeket.

Az iraki Shanidar-barlang feltárása kapcsán a kutatók igen érdekes felfedezést tettek az őskori gyógyászatot illetően: az egyik sír pollenvizsgálatából egyértelműen kimutattak 5, ma is használt gyógynövényt. A cickafark, a gyöngyike, az aggófű és az imola mellett a zilizt sikerült azonosítani. Utóbbit Irakban ma is a „szegény ember aszpirinjeként” tartják számon.

Az ókorban igen nagy hagyománya volt az illatos növények hasznosításának. Készítettek gyógyborokat, szirupokat, füstölőket, porokat, krémeket, olajokat, balzsamokat, gyógy mézeket és fűszerezték ételeiket. A korabeli gyógyítók is többféle formában és módon alkalmazták a gyógynövényeket. A fennmaradt krónikák tanúsága szerint az első gyógynövénykertet az ie. 8. században alakították ki Babilóniában, II. Mardukapaliddina király uralkodása idején. A kertben 64 növényt termesztettek, többek közt olyan erős hatásúakat, mint a mák, a hunyor, a beléndek és a mandragóra.

Egyiptomban, Görögországban, Rómában egyaránt elterjedt a gyógynövénykertek kialakítása és ezekből az időkből már maradtak írásos emlékek is, amelyek bizonyos növények gyógyhatásait írják le. Az első részletes európai füveskönyvet a Rómában gyógyító görög orvos, Dioszkuridész írta 60 körül. Materia Medica című könyvében elsőként foglalta össze a növényi gyógyszertan alapjait. A kb. 600 gyógynövény részletes leírása az európai orvostudományra rendkívül nagy hatással volt. Érvényessége egészen a 17. századig fennmaradt. Szólnunk kell még idősebb Plinius (23-79) természettudományi enciklopédiájáról a Naturalis Historiáról, amely szintén számos gyógynövény leírását tartalmazza.

Az európai orvoslás egyik meghatározó szakaszát kolostori gyógyászatnak nevezzük. Viszonylag hosszú időszakot fed ez a szakasz, 400-1130-ig. A betegápolás, gyógyítás a kolostorok feladatává vált. Első lépésként, 529-ben megalakult a Benedek-rend, amely Nursiai Benedek útmutatásai alapján működött. Később Nagy Szent Gergely pápa ezeket az útmutatásokat kötelezővé tette minden kolostorban, majd az egész római egyházban.

A kolostorok kertjei gyógynövénykertként funkcionáltak, a gyógyító szerzetesek ismerték a termesztett növények gyógyhatásait. Számos füveskönyv íródott a kolostori gyógyászat éveiben. Első írásos emlék ezekből az évekből a Lorschi Füveskönyv, amely 795-ben keletkezett. A Sankt Galleni kolostor tervrajza a füvészkert leírását is tartalmazza, ahol egymástól elválasztott ágyásokban 16, erős hatású gyógynövényt termesztettek, szigorúan meghatározott sorrendben: liliom, rózsa, karósbab, borsfű, boldogasszony-tenyere, ördögcérna, rozmaring, menta, zsálya, ruta, írisz, csombormenta, fodormenta, kömény, lestyán, édeskömény. Ezek közül jó néhányat ma is használunk fűszerként, gyógynövényként egyaránt.

E füveskönyvvel egyidőben adta ki Nagy Károly király „Capitulare de villis” néven elhíresült rendeletét, amelynek záró szakasza felsorolja a kolostorkertekben kötelezően termesztendő, csaknem 90 növény listáját.

A kolostorkertek 3 különböző részre tagolódtak, volt egy gyümölcsös, egy zöldséges és egy gyógynövényes részük. Valamennyi növénynek pontosan meghatározták az ültetési helyét, figyelembe véve a növény termesztéséhez szükséges feltételeket. Ezek a kertek a nyugalom, a béke szigetei voltak, nemcsak a betegek, ápolásra szorulók találtak bennük megnyugvást, hanem a szerzetesek is.

A kolostori gyógyítás éveiben felhalmozódott óriási tudásanyagot szerencsére napjainkban újra élvezhetjük. Európa-szerte – francia, olasz, német és magyar kolostorok, apátságok alakítanak ki gyógynövénykerteket. Kutatják és felhasználják a korabeli dokumentumok receptúráit, ezek alapján készítenek keserűlikőröket, teakeverékeket, illóolajokat. Az apátságok, kolostorok így próbálnak teljesen önfenntartóvá válni, miközben visszahozzák a középkori orvoslás ma is hasznosítható gyógykészítményeit.

A római korban a füvészkerteket pontos mértani formák szerint alakították ki. A kolostorkertek elterjedése idején négyszögletes területeket osztottak fel, az ágyások között ösvényeket alakítottak ki. Egy ágyásban egy növényfajt termesztettek. Jellemző volt, hogy a kifejezetten gyógyászati célból ültetett növényeket a betegszobák közelébe telepítették.

1485-1603 között a legtöbb nagy ház kertjében termesztettek illatos gyógyfüveket, zöldfűszereket, de nem volt jellemző a kifejezett gyógynövénykert. A 18. századra ezeknek a növényeknek a termesztése teljesen összeolvadt a virág- és zöldségtermesztéssel.

Napjainkban a gyógy- és fűszernövények termesztése e kertkultúra történelmi múltját idézi azzal, hogy külön ágyásokban, gyógynövénykertek részeként termesztjük őket, felhasználva az elődeink által örökül hagyott tudásanyagot.

A környezetszennyezés, a vegyipar, a gyógyszeripar, a katasztrofális ütemű kemikalizáció szerencsére az emberek józanul gondolkodó többségét mára visszafordította a természet felé. Rájöttünk, hogy egészségünk megőrzésének egyik legfontosabb eszköze mi magunk vagyunk.  A természetesség és egészség iránti fokozott igény keltette újra életre a gyógynövénykerteket. A magunk által termelt és feldolgozott gyógynövényekből, fűszernövényekből készített étel, teakeverék, gyógyital, gyógyméz és még sorolhatnánk mi minden, jól szolgálják egészségünket. Ha kell, gyógyítanak, ízesítenek, illatosítanak, nyugtatnak vagy frissítenek, energetizálnak, csillapítanak, de mindig értünk vannak, és azt adják, amit várunk tőlük.

A gyógynövények tulajdonságait, gyógyhatásait ma már számos klinikai vizsgálat alátámasztja, kutatásuk, vizsgálatuk folyamatos. Nem meglepő tehát, hogy testi és környezeti ártalmaink enyhítésére egyre többen fordulunk segítségért ezekhez a növényekhez.

A gyógynövény- és fűszerkert kialakítása egy hangulat. Már maga a tervezgetés, a hely és a növények megválasztása is ad valami lelki pluszt, megnyugvást, békét teremt a bensőnkben.

Sétálni egy gyógynövénykertben, belélegezni az aromás, fűszeres illatokat, egyszerre jelent felfrissülést és ellazulást. Ezek a növények energiát adnak ugyanúgy, mint a belőlük készült olaj, tea, fűszer, vagy bármi más.

Érdemes tehát – ha még oly pici területen, vagy akár egy ablakpárkányon is – nevelgetni őket egész évben. A fűszernövények jó része – bazsalikom, kakukkfű, petrezselyem, koriander, kapor, metélőhagyma, majoranna, borsikafű – remekül érzik magukat az ablakpárkányon, és egész évre biztosítják a friss fűszerutánpótlást.

Aki szerencsés és lehetősége van kertet kialakítani, az jóval több növényt telepíthet és nem csak fűszer-, hanem gyógynövényekben is gondolkodhat. Tekintettel arra, hogy ahány kert, annyiféle talajtípus, kerti környezet, egységes kertkialakítási receptet adni lehetetlen.

Éppen ezért segítségül hívom Walahfrid Strabo botanikust, költőt (808-849), aki Óda az eszményi kerthez (Hortulus) című költeményében 444 latin hexameterben írja le az eszményi gyógyfüves kert felépítését. Bemutatja az általa legfontosabbnak tartott 24 gyógynövényt, gyógyhatásukkal együtt: zsálya, nehézszagú ruta, ürömcserje, lopótök, sárgadinnye, fehér üröm, pemetefű, édeskömény, nőszirom, lestyán, turbolya, liliom, kerti mák, muskotályzsálya, boldogasszony tenyere, menta, csombormenta, zeller, orvosi tisztesfű, párlófű, csombor, macskamenta, retek, rózsa.

A szerző fitoterapeuta.