A gyógynövénygyűjtés szabályozása komoly hagyományokra tekint vissza, gondoljunk a druidák állítólagos aranysarlóira, vagy a magyar néphagyományokra.

A szabályozás a leszedés módját, ruházatát, vagy éppen idejét fogalmazta meg. Jól ismertek a rhizotomoik is, akik a görögöknél egy külön kultuszt hoztak létre. Ezek az emberek a növényeket gyűjtötték, miközben bonyolult szertartásokkal kísérték a leszedés és feldolgozás egyes lépéseit.

A gyűjtés kivitelezésének két aspektusa van: a tudományos és a természetközeli. A tudományos megközelítés alapvetően a hatóanyag-maximalizálást és a termelékenységet célozza meg, míg a második modellben a növény céljait és érdekeit vesszük figyelembe. A kettőt ötvözve járhatunk el leghelyesebben.

Általánosan elmondható, hogy gyűjteni csak „tiszta” helyről szabad, ahol nem szennyezi az állományt gyomirtó, növényvédő szer, szennyvíz, vagy kipufogógáz. A gyűjthető növények köre is korlátozott. Nem csak a védett fajokat kell kímélnünk, de azokat is, amelyek ritkának számítanak.

A betakarítás ideje hatóanyag mennyiség szempontjából a fejlettség – ezen kívül, az illóolaj tartalmú növények esetében a napszak - függvénye. Tipikusan meghatározható, hogy a levelek érettségük idején, egészen vénhedésükig, a virágok közvetlenül kinyílásuk után, a gyökerek és gyöktörzsek pedig ősztől tavaszig tartalmazzák a legtöbb hatóanyagot. A természetközeli szellemiségű emberek számára azonban sokszor inkább feláldozható a többlethatóanyag egy fontosabb cél oltárán, és ez a növény érdeke. A növények saját biológiai célja a növekedés, majd pedig a szaporodás. Ezt tiszteletben tartva sok esetben megvárjuk, hogy magjait elszórja - ezáltal beteljesítve elsődleges szándékait - és csak utána visszük el élőhelyéről.

Ha tehetjük, úgy gyűjtsünk növényi részeket, hogy ahhoz ne pusztítsuk el az élőlényt. Kicsit lassabb és nehézkesebb levelenként összegyűjteni a szükséges mennyiséget, de azok számára, akik az élőlényeket valódi becsben tartják, ez nem lehet ellenérv.

Soha nem úgy megyünk gyűjteni, hogy ami érdekes, abból szedünk, és majd otthon meghatározzuk. Egy szállal se szedjünk többet, mint amire feltétlenül szükségünk van! Vagy egy gyógynövény-határozóval felszerelkezve menjünk ki, vagy pedig előre döntsünk a gyűjtendő növényekről és előzetesen alaposan ismerjük meg azokat.

Az animista gondolkodású ember a növénytől mindig engedélyt kér és elmagyarázza céljait a gyűjtés előtt, majd meg is köszöni, amit kap. A köszönetnyilvánítást a legtöbb kultúrában áldozatbemutatás kíséri a nap végeztével, valamint szolgálattétel, ami lehet például a magok elszórása egy alkalmas helyen, vagy a szemét összeszedése a gyűjtőhelyről és annak környékéről.

Az egyes növényfajokat mindig külön zsákokba gyűjtjük, és nem keverjük össze őket. A mérgező növényeket kesztyűben gyűjtsük, hiszen néhány hatóanyag bőrön keresztül is felszívódhat! Ne felejtsük minden nap végén kimosni, vagy biztonságosan eldobni a „mérgezett” kesztyűket!

Ügyeljünk arra, hogy a növényi részeket ne zúzzuk össze, mert az erőteljesen rontja a majdani szárítmány minőségét. Legyen nálunk olló, hogy a lehető legkisebb károkozás mellett távolíthassuk el a szükséges részeket a növényekről!

Ha lakik valaki a növényen - például különféle rovarok lárvái, pókok, vagy bogarak -, akkor menjünk tovább és inkább keressünk egy másik tövet!

Jól szellőző zsákokba gyűjtsünk és lazán pakoljunk, mert mire hazaérünk, már megindulhatnak olyan nem kívánt folyamatok, amik használhatatlanná teszik a növényeket!

Ha hagyjuk megrothadni a leszedett növényeket, akkor céltalanul áldoztuk életüket, így fontos, hogy a szüret után azonnal kezdjük meg szárításukat. Lógatva, vagy terítve és gyakran forgatva, jól szellőző, valamint lehetőség szerint sötét helyen, tökéletesen ki kell szárítani őket, így minőségük gyakorlatilag nem változik meg a friss állapothoz képest.

Ügyeljünk arra, hogy a szárítás közben háziállatok, vagy kisgyermekek ne férhessenek a növényekhez, valamint arra, hogy a szárítmányok a lehető legkevésbé szennyeződhessenek!

A növényi rész akkor száraz, ha a virágok és levelek elmorzsolhatók, a vastagabb részek pattanva törnek, a termések pedig roppannak. Ha nem szárítjuk őket kellő ideig, akkor a drog hamar tönkremegy, viszont a szükségesnél hosszabb idejű szárítás ugyancsak ártalmas lehet, hiszen a kelleténél több levegő és fény szintén a hatóanyagok bomlásához vezet.

Ha ezek után megfelelő módon tároljuk, vagyis óvjuk a melegtől, fénytől, levegőtől, sőt illóolaj tartalmú drogok esetén még a műanyagoktól is, akkor növénytől függően 1-3 évig használhatjuk fel őket.

A természetközeli szellemiséggel bíró ember kötelessége a növényt többre tartani, mint egyszerű gyógyászati segédeszközt. Ha jobban megismerjük a szellemüket, pontosabban megtudhatjuk igényeiket is, de ha tiszteletlenül bánunk velük, néha még a segítségüket is megvonják tőlünk.

Forrás: networkedblogs.com