Gyógyítható talán sosem lesz, de enyhíthető a mogyoróallergia

13 jan. 2013 Nagy Judit

mogyorooA földimogyoró-allergiások fegyelemmel követik étrendjüket. Máig nem tudtak mit kezdeni a betegséggel, de most a kutatók rájöttek a kezelés nyitjára.

Az amerikai kutatók nem új keletű dologgal próbálkoztak. Inhalációs allergéneket vetettek be, melyet már több fajta élelmiszerallergiás és tojásallergiás páciensen is kísérleteztek. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet tanulmányából kiderül, hogy ez a módszer segíthet a mogyoróallergiások esetében.

Az orvosok negyven, tizenkét és harminchét év közötti embert vontak be a kutatásba. Mindegyikük vizsgálaton esett keresztül, hogy milyen mértékű mogyorófogyasztásig nem lép akcióba allergiájuk. A tanulmányra azokat a jelentkezőket választották ki, akiknek két gramm mogyoró sem kellett ahhoz, hogy allergén tünetek jelentkezzenek szervezetükben.

mogyoroo2A fele csoport napi szinten kapott kis mennyiségű földimogyoróport a nyelve alá, míg a vállalkozók másik fele placebo port – magyarán földimogyorónak hitt anyagot – kapott naponta. Az adagokat 44 hétig fokozatosan növelték, majd elérkezett a második orvosi vizsgálat ideje.

Ismét mogyorót etettek a betegekkel az orvosok. A húsz, földimogyoróporral táplált páciens közül tizennégy tízszer annyi mogyorót tudott elfogyasztani allergénhatás nélkül, mint a kutatás kezdetekor elvégzett vizsgálatkor. 

A placebo-t fogyasztó csoportban a húsz főből tizenöten voltak képesek minimum öt gramm mogyorót enni a második ellenőrzés során, holott ők egészen addig egy milligramm földimogyorót sem vettek magukhoz – csak úgy hitték.

Az esetek többségében kisebb mellékhatásokat okozott a változtatás, mint például viszketés a szájban, de nagyobb problémák nem merültek fel.

mogyoro3Dr. Susan Waserman, a hamiltoni McMaster University orvosprofesszora, aki allergiából és immunológiából specializálódott – és egyébként nem vett részt a kutatásban – elmondta: „Az eredmények szerénynek mondhatók. Fontos tudni, hogy ily módon nem gyógyítható az allergia. A tanulmány kimutatta, hogy a földimogyoró-allergiások esetében a szervezet egy-két szem mogyoró erejéig tolerálja a fogyasztását, ám ehhez is majd egy év terápia szükséges. Ez azt jelenti, hogyha valaki véletlenül lenyel egy kevés mogyorótartalmú ételt, akkor nem lesz tőle baja. De az embereknek muszáj megérteniük, hogy ez a betegség nem gyógyítható.”

A kutatók figyelmeztettek mindenkit, hogy a terápiát kizárólag képzett klinikusok felügyelete alatt lehet elvégezni. Továbbá elárulták, azt egyelőre nem tudni, hogy a szervezetben kialakult csekély védelmi rendszer milyen hosszú távra építi fel magát.

Forrás: ctvnews.ca

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek