Az ember az eszével tudja, hogy egy sztár nem az általa reklámozott krémtől olyan szép és fiatalos, sokkal valószínűbb, hogy vágták-varrták ilyenre.

Tudományosnak tűnő ábrákat, számítógépes animációkat is mutatnak, hogy még meggyőzőbb legyen, és valahol mélyen tudjuk, hogy hülyeség, az egész csak reklámfogás, de mégis bedőlünk. Az ember (vagyis a nő) elsétál a polcok előtt, és melyik krémen akad meg a szeme? Természetesen azon, amelyiknek a nevét hallotta már. Merthogy mi más alapján választana? A legtöbben nem nézik, nem is ismerik az összetevők listájában felsorolt anyagokat (melyek véletlenül sem magyarul vannak). Egy-egy kiemelt összetevő neve (pl.”aloe verával”, „mandula olajjal”) persze nagyon vonzó tud lenni, hiszen a tájékozottság, hozzáértés érzetét kelti: az aloe vera nyugtat, a mandula olaj hidratál, vagyis ez a krém pont nekem való!

Ha jobban megnéznénk az összetevőket, látnánk, hogy az a bizonyos hatóanyag a lista tízedik helyén van felsorolva, vagyis a mennyisége elenyésző, mintha ott sem lenne. Ha kötelező lenne minden krémet, sampont, tusfürdőt és testápolót a legnagyobb mennyiségben felhasznált alapanyaggal hirdetni, mindenhová ez lenne kiírva: VÍZBŐL KÉSZÜLT. Milyen vicces lenne!

De térjünk vissza az átlagvásárlóhoz, vagyis hozzám, mondjuk öt évvel ezelőttről. Harminc év fölött, ha megjelennek az első ráncok, az ember megijed és elkezd kapkodni. Mindent ápolni kell, nincs mese, hiszen minden részem öregszik! Arckrémből legalább háromféle: nappali, éjszakai, ránctalanító, lehet, hogy hidratáló krém is kell? Krémezés előtt persze arcradír, majd arclemosó, végül tonik. Nyak és dekoltázs balzsam, mellfeszesítő szérum, szemránckrém és szemnyugtató zselé, sőt nekem még ajakfeltöltő krémem is volt! Egyik vége az ajkamra, másik vége a környékére… Aztán jönnek még a különböző feszesítő-narancsbőr elleni krémek és radírok a középtájékra, általános testápolók, lábnyugtató gél, sarokradír, sarokápoló, lábdezodoráló krém. Szőrtelenítés előtti radír, utáni testápoló.

Most nem érintettem a dezodor-parfüm témát és a hajápolást, melyek szintén hozzájárultak jó pár tégellyel a fürdőszobai kirakodóvásárhoz. Végül: mit kezdtem én ennyi kozmetikummal? Először is örültem nekik.

Minden vásárlásnál szebbnek éreztem magamat. Végignéztem a fürdőszobapolcokon, és büszkeség töltött el. Igen, ez mind az enyém. Igen, gyönyörű leszek, mert nem hagytam ki semmit, minden porcikámról gondoskodni fogok. Aztán bekentem magam egyszer, kétszer, esetleg háromszor … és többször nem. Meguntam. Velem született (vagy kialakított?) lustaságom nem volt hajlandó többet fáradni velük. Képzeljük csak el, mennyi időbe telne ez naponta, ennyi féle dolgot magamra kenni? Kinek van erre napi két órája? Plusz még amíg beszívódik?!

A bőröm pedig fellélegzett. Mert tudjátok, a bőr szeret levegőt venni. Nem bírja, ha folyton krémekkel fojtogatják, legalább éjszaka békén kell hagyni, nem kenegetni semmivel. De szerintem – és ez furcsán fog hangzani pont tőlem – nappal is csak akkor kell kenni, ha szükségét érzi! Hiszen nem a krémek teszik a csodát a bőrünkkel, hanem az életmódunk. Amit eszünk, iszunk, amennyit mozgunk, friss levegőn vagyunk, és főleg, ahogy érezzük magunkat. Mit tegyél ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben? Fogadd el a külsődet úgy, ahogy Isten teremtette! Hidd el, hogy a belső szépség kifelé is sugárzik, és ha lelkileg jól vagy, a tested is egészségesebb lesz.

A cikk forrását itt találod!