Felébredt a kómából és a gyöngykertészet mestere lett

03 okt. 2013 Németh Emília

Katona Flóriánnak fél életén keresztül semmilyen kapcsolata nem volt kézművességgel, ám egy sorsforduló után megélhetési forrásává vált a kézimunka. 

flori1S nem is akármilyen fordulat volt ez, hiszen a víz-, gázszerelés, hegesztés, sofőrködés még csak köszönő viszonyban sincsen a gyöngyfűzéssel. Ha pedig még azt is számba vesszük, hogy ezt a gyöngyfűzési elhivatottságot egy férfi viszi végbe, akkor valóban nagyon érdekessé válik a történet.

A szlovák származású, ma Esztergomban élő Katona Flórián egy tragikus autóbaleset következtében kényszerült erre a hatalmas váltásra. Öt hónapot töltött kómában és a rehabilitáció ideje alatt kapott betekintést a gyöngyfűzésbe. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi szakmáihoz leromlott egészségi állapota miatt nem tud visszatérni. Még a kórházban töltött időszak alatt leste el a gyöngyfűzést, igaz a hölgy, aki tanítgatta, a nyakláncok irányába specializálódott. Flóri viszont a maga elképzelésére formálta a megszerzett tudást és virágokat kezdett megformázni.

Nem tétlenkedik, szinte minden létező dísz-, vad- és gyógynövényt megfűzött már. Tudását sem rejti véka alá, összegyűjtött alkotásaiból egy fotókkal illusztrált készítési útmutatót adott ki. Előbb a dísznövényekről, később a vadvirágok elkészítéséről írt könyvet, hogy bárki, aki kedvet és elhivatottságot érez a gyöngyözés iránt, könnyedén elkészíthesse bármelyiket. Az elmúlt években tökéletesre csiszolta a tudását. Olyan amarillisz, gerbera, mikulásvirág, flamingó és sok-sok virágkülönlegesség került ki a kezei közül, hogy szépségük az eredetivel vetekszik. Szinte kimeríthetetlen kreativitással rendelkezik.

flori2Tudása azon kívül, hogy egy könyvön keresztül is átvehető, személyesen is elleshető. Általános iskolákban gyerekeknek oktatja a gyöngyfűzést, illetve nyári táborokban rendszeresen tart kézműves foglalkozásokat. Már a legkisebbek is el tudják sajátítani a fortélyokat, sok tanítványa komplett virágcsokrot egymaga tud elkészíteni. Nem kis öröm az, amikor elkészül egy rózsa vagy egy tulipán, hogy csak a legkönnyebbeket említsem. Egy majd’ 50 centis kúszó vagy csüngő virágözöntől pedig egyenesen lenyűgöződik készítő és csodáló egyaránt. Tulajdonképpen nincs lehetetlen sem méretben, sem színben, hiszen a mester minden virágot meg tud formázni, a színek tárháza pedig pusztán a választást nehezíti.

Megrendeléseket is szívesen teljesít, a vásárló elképzelésének megfelelően. Egyedi csokrokat készít bármilyen jeles alkalomra. Nem csak szálas virágokat készít, hanem cserepes gyöngynövényeket is. Ma már ezeknek a postázását is meg tudja oldani, hogy biztosan, épségben érkezzen a megrendelőhöz. Aki pedig önmaga szeretne megpróbálkozni a készítéssel, Flórián minden létező segítséget megad, mert jól tudja, hogy az elkészített gyöngy-virág fölötti öröm sokkal nagyobb, mint amikor egy élő növénnyel ajándékozzuk meg magunkat vagy szerettünket.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek