Az ország alighanem egyik legjelentősebb fazekas-központja Magyarszombatfa. Az őrségi faluban évszázadok óta apáról fiúra száll ez a szép mesterség. 
A Velemér folyó völgyében meghúzódó településen évszázadok óta hagyománya van a fazekasságnak. Az agyagedények készítése és árusítása még a múlt század elején is több mint száz család megélhetését biztosította. Jelenleg tizennégy család foglalkozik ezzel a faluban.

- Amikor pályát választottam, senki sem mondta, hogy legyek fazekas. Akkoriban a géplakatos szakma volt divatos, megpróbáltam, fél évig csináltam, de rájöttem, hogy az én életem a fazekasság - idézte fel az MTI-Pressnek Vörös Gábor, az Őrségi Fazekasok Egyesületének az elnöke. Beszél arról is, hogy a hatvanas-hetvenes években az emberek úgy gondolták, hogy többé nincs szükség a kerámiából készült sütő-főző edényekre, de az elmúlt egy-két évtizedben ismét „felfedezték” a cserépedények előnyeit, így a fazekasok szívük szerint tudják folytatni a szép hagyományt.

Az Albert családban az 1800-as évek óta - eddig tudják visszavezetni a családfát - apáról fiúra száll fazekasság. A most 37 esztendős Albert Attila nagyapja telephelyvezető, édesapja korongozó volt a magyarszombatfai kerámiagyárban, de alkotott a családi ház mellett berendezett fazekasműhelyben is. A magánvállalkozást 2000 áprilisában az Albert Kerámia Bt. váltotta fel, de a családi műhelyben továbbra is hagyományos kézműves technikával készülnek a mázas kerámiák, amelyeket kézi irókázással díszítenek. Egyedül az égetés gépiesített, a megformázott agyagedényeket elektromos kemencében égetik ki.

A kerámiaedények alapanyaga az agyag, amely az Őrségben szinte mindenhol megtalálható. A leggyakoribb a vörösagyag, ebből formázták a tároló edényeket. A gerencsérek - a Nyugat-Dunántúlon így hívták azokat a fazekasokat, akik tűzálló agyagból készítettek sütő és főző edényeket - inkább a szürkeagyagot keresték. A szinte kékes árnyalatú, zsíros, lángálló agyag jól bírja a hő terhelést, így az ebből készült edényeket szabadtűzi főzéshez is tudták használni.
- A kerámiaedényekben a húsételektől a tésztaféleségekig szinte mindent el lehet készíteni. A lefelé szűkülő tálakból könnyű kiborítani a kész süteményt, a nagyfazekakban ízletes töltött káposztát, hússal, csülökkel finom savanyított kerékrépát lehet főzni – mondja Albert Attila, aki két éve a falu polgármestere.

- A település egyetlen kitörési pontja a fazekasság, amelynek közel ezer éves hagyománya van. A fazekasság vonzza a turizmust, és ha ide tudjuk csalogatni a vendégeket, akkor azt is meg tudjuk mutatni, hogy milyen sokfajta érték van még a faluban. Van itt tökmagolaj, házi lekvár, aszalt gyümölcs, kemencében sült perec, az asszonyok kitűnő házi rétest sütnek, az erdő tele van gyógynövényekkel, gombával - sorolja lelkesen a falu első embere.

- A régi, vidéki fazekasok mindig azt mondták, hogy a szakmát nem megtanulni kell, hanem „ellopni” a mestertől, a formavilág pedig abban rejlik, hogy mennyi agyagot használ el egy fazekas az élete során - húzza alá, miközben a kezében tartott zöld csupron ujjaival végigsimít egy irókázott levélágat. - Édesapám mondása szerint a levélág olyan, mint a fazekasság. Az ágról elágazó levelek olyanok, mint a fazekasok: ugyanarról a tőről fakadnak, de más irányba tartanak. Az alapot, amelyet ötven-száz évvel ezelőtt megtanultunk, az egyéni látásmód viszi „valamilyen irányba”, de az is fontos, hogy a következő generáció is ugyanarról a tőről fakadjon.