Falusi pedagógus lett a fővárosi rendezőből: nem színház az egész világ

05 aug. 2013 Polgár Teréz Eszter

A gyönyörű környezetben elterülő Vigántpetend neve – mint a Művészetek Völgyének helyet adó Balaton-felvidéki falucska – sokaknak ismerősen csenghet.

szinhaz2Ide költözött családjával és alapított színházi alkotóműhelyt Józsa István, aki rendezéssel töltött évei után a pedagógiában talált új célt, örömöt. Frissen sült cipókkal fogad otthonában, ahol kislányával, Rebekával, Barkával, a vizslával, na meg cicájával él – és életmódtáborokat tart gyerekeknek

- Budapesten születtél?
-
Igen, ott is nőttem fel. ’67-ben, magyar szakos tanárként végeztem. De csak a Balettintézetben tanítottam (ugyanolyan iskola, mint ahova én jártam: a Rádió Gyermekkórusában énekeltem, ott sem volt szó tanulásról). Már egyetem alatt színházesztétikával, színházzal kezdtem foglalkozni, és bejártam a Katona József Színház próbáira. Ács János rendezte a Lulut, ami teljesen elvarázsolt. Beszippantott a színházi világ. Amikor a húgom szalagavatójára darabot kellett bemutatni, boldogan vállaltam a „rendezést”. Utánoztam Ácsot, irtóra élveztem, és megcsináltam, amit minden amatőr színtársulat megszokott, de mégiscsak ez indított el a pályán. Illetve volt még valami: egy ideig a Nemzeti Múzeumban dolgoztam, és régésztáborokban vettem részt Heténypusztán. Szerveztem egy színészcsapatot az ásatás mellé; mi nem ástunk, hanem darabot próbáltunk, műhelygyakorlatokat tartottunk, filmet készítettünk. Imádtam ott lenni, és már akkor azt éreztem, milyen jó lenne egy vidéki alkotóműhely.

- Maga a vidék vonzott?
-
Igen, de a választott szakmám egy ideig még Budapesthez kötött. Akkor vált a hobbiszintű színházvonzalmam professzionálisabbá, amikor ’90-ben feljöttek Ruszt Józsefék Szegedről a Független Színpaddal, és meghirdettek egy stúdiót. Végigcsináltam ott 4 évet, rendezőasszisztenskedtem, játszottam is. Amikor pedig az Egyetemi Színpad indult, megalapítottam a Nap Kört. Nagyon jó időszak volt, pályáztunk, turnéztunk. Ide is úgy találtam, hogy ’93-ban meghívtak minket a Művészetek Völgye Fesztiválra. Az Egyetemi Színpad után a Merlinbe kerültem Jordán Tamás mellé. Klubot vezettem, szerveztem könyvbemutatót, koncertet, kiállítást – élveztem. Volt egy-két saját performance-om, darabom is.

szinhaz4- Miért jöttél el?
-
Akkor sem hittem, hogy az én utam ez a fővárosi művészélet. Nagyon tömény volt, rengeteg helyzetben kipróbálhattam magam, de tudtam, hogy hosszú távon nem akarok Budapest közepén pörögni. A heténypusztai majorság lebegett előttem, az a fajta színházcsinálás, csak professzionálisabb körülmények között. Engem maga a műhely vonzott, hogy elbújunk a teljes csöndben, és a munkának szenteljük magunkat. Sokkal jobban izgatott a próbafolyamat, mint a produkció. Összeértek a dolgok. Feleségem akkor már Boldizsár fiunkat várta, abba akartuk hagyni az albérletezést, és annyi pénzből, amennyink volt, egy lakótelep jöhetett szóba, vagy valami nagyon más. A nagyon mást választottam.

- Egy kicsi falut a nyüzsgés után…
-
Sok szó esett még a Merlinben egy vidéki alkotóműhely tervéről, mindenki lelkes volt, aztán maradt, ahol volt. Mondtam, jó, akkor majd én. A Balaton-felvidék nem a világ vége, sok értelmiségi jár ide. És van itt még valami. Apám Sümegcsehin született, nem messze innen. Tehát én ’97-ben valamilyen szinten hazajöttem. Ez bennem akkor vált tudatossá, amikor elkezdtük alapozni a házat. Előző este halt meg apám, elég fiatalon. Anno a kommunizmus a parasztokból értelmiségit csinált, apám egész családja így került Budapestre. Emlékszem nagyapámra a tétlenségre kárhoztatott kérges kezével, a szecessziós bútorok közt a belvárosban…, sosem lett az otthona, és a gyerekei mind idő előtt maghaltak – ez sem véletlen. Anyai ágon felvidéki gyáros család voltunk, akiket kitelepítettek mint magyarokat; elvették mindenüket. A két család közt sok feszültség volt. Gondold el, az apai nagyszüleim egy olyan lakásba költöztek be, ahonnan nyilván szintén kitelepítettek valakit.

- Te kezdettől a helyeden érezted itt magad?
-
Igen. Telente folyt a műhelymunka, lejöttek a színészek néhány hónapra, és próbáltunk. Felépítettük az utaztatható sátorszínházat, az alapját a kertben láttad: 80 ember befért. Májustól turnéztunk, sokszor még szeptemberben is. A színészek, akiknek ez az elvonulós, turnézós rendszer való, nagyon szerettek itt lenni. De amikor a holdudvarból igazi társulatot akartam építeni, rájöttem, hogy az itt nem fog menni. És most már úgy látom, nekem sem volt életbevágóan fontos, mert akkor mégis megoldottam volna.

- Hogy éltetek itt mindeközben családi életet?
-
A feleségem, Judit nagyon sok áldozatot hozott. Ő találta legkevésbé a helyét, viszont rengeteg munkát adott neki az életformánk. Szervezett, segített, de macerás volt összeegyeztetnie mindezt az anyasággal. Én jól éreztem magam, csak 2007-re elfáradtam. Nem úgy voltam jelen egy próbán, ahogy elvártam magamtól. Addigra már nagyon sok gyerekprogramot csináltam, a lányom nagycsoportos lett, a harmadikos fiam átkerült egy Waldorf-iskolába. Egyre jobban érdekelt a gyerekekkel való foglalkozás. Gyerekdarabokat, játszóházakat csináltam, óvodákban turnéztunk. A Waldorfban ráismertem arra, amit én is régóta gondoltam a gyereknevelésről. Belecsöppentem egy új közösségbe, ahol szülőnek lenni is aktív pedagógiai munka. Lehetett mihez csatlakozni, kaptam kereteket. A házasságom viszont véget ért. Amíg együtt küszködtünk, tartott, de a nyugalmasabb időszakban kiderült, hogy már tartalmatlan. Elváltunk, Judit visszaköltözött Budapestre, a gyerekek maradni akartak, itt maradtak. Örültem, hogy végre nincs a házban tévé, mikró – mert ezek jelképeztek fontosabb dolgokat is. Juditnak azonban nagyon nehéz volt a gyerekek nélkül, ráadásul én közben szerelmes lettem, új kapcsolatom indult. Míg velünk voltak a gyerekeim meg a barátnőm két gyereke is, az csodálatos időszak volt; de az enyémek végül az anyjukhoz költöztek, és felborult a harmónia. Túl közel volt még a barátnőmnek és nekem is a kudarcos családi múltunk. Pedig olyan lelki közösséget éltem meg vele, mint soha azelőtt. Mégis szakítottunk. A 2009/2010 rettentő nehéz volt.

szinhaz1- A kislányod most itt él veled.
-
Igen, ő harcolta ki. Én nagyon megbántam, hogy elengedtem a gyerekeket. Talán furcsa egy férfi szájából, de itt jobb lett volna nekik. Boldi ötödikes volt, mikor el kellett mennie; csak úgy tudta feldolgozni, hogy minden itteni szálat elvágott. Mára jobb a helyzet, lejön néha, de most meg szótlankodó 16 éves. Rebeka nem érezte jól magát Pesten, vissza akart költözni hozzám. Még pszichológushoz is elment, hogy meggyőzze az anyját: neki jobb velem. Nagyon talpraesett, 13 évesen kicsit koraérett is.

- A színházzal teljesen szakítottál?
-
Eljött a pont, amikor több lett a tanítás az életemben, mint a színház. Éreztem, hogy már nem egyeztethetők össze időben sem. Elkezdtem a Waldorf-képzést, ezért egy évre visszaköltöztem Budapestre, de 10 év falu után nem bírtam a Moszkva tér szomszédságában.

Nem tudtam például a krumplihéjat szemetesbe dobni komposzt helyett. Vigántpetendi ember lettem. Miközben persze, itt mindig jött-ment maradok. A színház meg a tanítás lényegileg nem különbözik. Ugyanúgy meg kell komponálni egy órát, mindkettő nagyon kreatív. De lényeges különbség, hogy a színházban konfliktusokat kell generálni, a pedagógiában tilos. Ezt nehezen tanultam meg. Mikor finoman rám szóltak, eleinte azt gondoltam, „micsoda megalkuvó, kispolgári konfliktuskerülés ez!” –­ aztán rájöttem, hogy itt nem cél, hogy meghökkentsem az embereket, és magamba néztem, én hova engedem el szívesen a gyerekeimet. Ugyanazt gondolom a világról, mint régen, de mások a kifejezési formáim.

- Hogyan tovább?
-
Két éve magyart tanítok egy állami iskolában Herenden, most jár le a szerződésem. Rengeteg pályázatot adunk be, mert elkezdenénk egy nevelési programot a környék négy iskolájában, amelyet én dolgoztam ki. Herenden már csinálom a harmadikosaimmal: ősszel búzát ültetünk, télen színdarabot hozunk létre meg kézműveskedünk, tavasszal kemencét építünk, nyáron pedig learatjuk a búzát és kenyeret sütünk a kemencénkben. Tehát az év körforgásának megfelelően ez a „Magból kenyér” program. Elemei a Waldorf-tantervből ismertek, de úgy gondolom, ez azoknak is fontos lenne, akiknek a szülei nem engedhetik meg a fizetős iskolát. Ha összejön, a táborok mellett ez lesz a fő munkám. A tanártovábbképzés pedig a jövő. Sok kísérőtanárral találkozom, akik táborba hozzák a gyerekeket, és amennyire belelátok, a bürokrácia erős akadálya annak, hogy az iskola valóban a gyerekről szóljon. De abból nem épül semmi, ha elmondjuk, mi milyen rossz, annyit tehetünk, hogy csinálunk egy szakkört vagy gyerektábort, amivel azonosulni tudunk.

szinhaz3- Hogyan zajlik egy itteni tábor?
10 gyerek egy turnus, többen nem férnek el. Járunk a forráshoz vízért, a tehenészetbe tejért, sütjük a kenyeret, kézműveskedünk, esténként tüzet gyújtunk. Törekszünk a természetközeliségre. Gyógyfüveket gyűjtünk, saját teákat iszunk. A gyerekek húzzák ki a friss zöldséget, pucolják, átmennek Kati nénihez tojásért. Ezt a fajta önállóságot imádják. Nincs viszont boltba futkosás, és naponta egyszer kapják meg a mobiltelefonjaikat. Fontos, hogy benne legyenek az új helyzetben, ne egy köldökzsinóron lógjanak. Sokat kirándulunk, gyönyörű itt a táj, a Balaton is két óra járás. A szabad játék szintén nagyon lényeges, arra is jut idő.

- Kislányod hogy bírja ezt a mozgalmasságot?
-
Szereti. Volt, hogy színház-szakkört vezetett kisebbeknek, máskor teljesen tagja a csapatnak. Azért az mindig kérdés, a gyerekekkel alszik-e, ill. nehéz neki, hogy tábor alatt nem csinálhat dolgokat, amiket egyébként igen, pl. számítógépezés, zenehallgatás. Eleinte még az erdőben is zenét akarnak hallgatni a gyerekek. Feladatokkal terelem a figyelmüket, pl. találják meg a forrást. Meg kell tanulniuk újra hallani.

- Dohányzol. Ez nem mond ellent a természetes életmódnak?
-
De. És ez nem is marad így. A gyerekek előtt nem gyújtok egyébként rá, de a kislányom is nyüstöl, hogy szokjak le. Szeretnék.

- A rendezés hiányzik néha?
-
Ősztől talán lesz időm és lelki kapacitásom megint rendezni. De nem hiányzik. Aktuális projektek vannak a fejemben, ahogy 15 éve is, csak akkor például Az Übü királyon járt az agyam, most meg, hogy hogyan töltsük a gyerekekkel a délutánt. Mindig eszembe jut valami, ami pont az aktuális tematikába passzol. Ugyanúgy működöm. Főleg kicsiket táboroztatok, akiknél a mesei keret nagyon jól kiaknázható. A középiskolás korosztály mást igényel. Most nyáron egy csapattal filmet fogunk készíteni. És van már egy idősebbekből álló társaság is, törzsvendégeim, akik csak nosztalgiázni járnak vissza. Ők nyugodtan sörözhetnek.

Forrás: mypin.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek