Ételek, amikről nem is gondoltad volna, hogy lefagyaszthatóak
Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a zöldborsót, a spenótot, vagy a tököt le lehet fagyasztani anélkül, hogy ez az élelmiszer minőségének ártana. Azonban számtalan olyan egyéb étel is van, amiről talán nem is gondoltad volna, hogy szintén lehet helye a fagyasztóládában!
Gyümölcsök
Ha nagyobb mennyiségű sárgabarackra, nektarinra, vagy szilvára tennénk szert, bátran fagyasszunk le annyit belőle, amit nem tudunk helyben elfogyasztani, így ugyanis sokkal tovább megőrzik frissességüket, mint ha a meleg konyhában tárolnánk őket. Elég, ha kimagozzuk és nagyobb darabokra vágjuk a gyümölcsöket, majd meglocsoljuk egy kevés citromlével, mielőtt a mélyhűtőbe tennénk. De a nem magos gyümölcsök is nyugodtan mehetnek a mélyhűtőbe, az almának, banánnak ugyanolyan marad a minősége, ráadásul így egy mozdulattal fogunk tudni ínycsiklandó, egészséges, hideg turmoxot, vagy gyümölcsfagylaltot készíteni.
Tej
Ha tejet fagyasztunk le, ne feledkezzünk meg róla, hogy hűlés közben –a vízhez hasonlóan- meg fog nőni a térfogata.
Nyers tojás
A nyers tojást is lefagyaszthatjuk feltörve, ha jól záródó műanyag zacskóba, vagy kupakos üvegbe tesszük, csak ne felejtsük el ráírni, mennyi tojást is tartalmaz egy adag.
Szószok
Ha nem fogyott el a kerti sütéskor a húsok mellé kínált szósz, vagy egyszerre nagyobb adagot készítettünk a vacsorához, nyugodtan fagyasszuk le a maradékot, így a következő grill partin kevesebb munkával kell majd számolnunk.
Főtt hús
A már elkészített húsokat is lefagyaszthatjuk, nem csak a nyerseket. Tegyük bele egy jól záródó műanyag dobozba, vagy csavarjuk folpackba őket.
Zöldségek
A zöldségeket úgy tudjuk a legegyszerűbben lefagyasztani, ha félig előfőzzük őket, majd kihűlés után műanyag dobozba zárjuk.
Chips
Ha valami oknál fogva nem ettük volna meg a teljes zacskóval az esti tévézés mellé, akkor nyugodtan betehetjük a krumpliszirmokat a mélyhűtőbe, így ugyanis hosszabb ideig megőrzik ropogósságukat.
Fűszerek
Nem mindig tudjuk egyszerre felhasználni a friss petrezselymet, gyömbérgyökeret, citromfüvet, vagy bazsalikomot, azonban kár lenne kidobni a felesleget a kukába, ha le is fagyaszthatjuk! Akár fél évig is tárolhatjuk a mélyhűtőben kisebb adagokra porciózva, fóliába csomagolva, nem fognak veszíteni friss illatukból és ízükből a fűszerek.
Torta
A tortáknak még jót is tesz egy kis mélyhűtés, így ugyanis sokkal puhább lesz a tésztájuk és krémesebb a közepük.
Kenyér
Akár négy-hat hónapig is eláll a mélyhűtőben, nem kell tehát aggódnunk, ha hosszabb utazást tervezünk, amelyről csak vasárnap esünk haza, vacsorára így is friss kenyérrel lakathatjuk jól a családot.