Elképzelted már, milyen lenne a világ méhek nélkül?

27 ápr. 2015 Maruzs Gergely

Tudtad, hogy mindazon tájakon, ahol a méhek megélnek, a növényi fajok 2/3 beporzásáért és így szaporodásáért felelnek?

                                                                                                  mehek

Ilyen például a paradicsom, a paprika. Meglehetősen egyoldalú  és unalmas lenne a saláta nélkülük. De ha nem teremnek a növények, nem túl sokat esznek az állatok sem és akkor kevesebb a tej és hústermék.

Nehézkes lenne Cézár salátát készíteni, ha nincs parmezán sajt, nincs csirke hús, de még saláta sem. Nem kis nehézségbe ütközne megsütni ekkor már kevés húsainkat is, hiszen nem lenne olajunk, mert kipusztulna a napraforgó is. És ha már nem ettünk fő ételt, ne legyen desszert se: eltűnne a mandula, az avokádó, makadám dió is.

És még mindig csak szemezgetek, kiragadva néhány véletlenszerű példát.

Elég gyér lenne nélkülük a környezettünk, és vigasztalanul egyhangú az étkezésünk.

Persze mondhatjuk, hogy a beporzást nem csak a méhek, hanem más rovarfajták is, néhol kisebb madarak végzik. Csakhogy egyik sem ilyen mennyiségben, intenzitással, és ennyire válogatás nélkül, mint a méhek.

Közel sem. 

A méheket fenyegető veszélyek kicsivel többről szólnak, mint a vajas-mézes kenyér

 

A méhek hiánya a biodiverzitásról (fajtaválaszték) szól. Szól teljes növényi fajok kihalásáról vagy végzetes megritkulásáról és ezáltal az ökorendszerek meggyengüléséről  avagy végzetéről. Hiszen ha nincs semmi, ami a pollent egyik helyről a másikra szállítsa, a növények nem képesek szaporodni vagy csak elvétve, ez pedig egy teljes láncot szakít meg, amelynek a végén az ember áll.

És igen, van ennek egy komoly gazdasági vetülete is.

Nem annak a 2000-2500 (hazánkban) méhésznek a tönkremenetele a legfőbb probléma, akit ez közvetlenül érint, hanem annak a 1 millió gazdálkodónak Magyarországon, és annak cirka 1milliárd mezőgazdasági termelőnek a termelése kerül veszélybe, aki ezt a másik plusz 6 milliárdot ellátja.

Kicsit szegényes lenne az étrendünk nélkülük. Persze most az mondod, túlzok. Igazad van, de közel sem annyira, mint ahogyan szeretnéd.

                                                                                                  mehek2

                                                                                                                                                                                                    A méhekkel teljes az ételkínálat

                                                                                                   mehek3

                                                                                                                                                                                 Méhek nélkül így nézne ki

Na de egyáltalán, mitől pusztulnak a méhek?

Sok mindentől, a betegségtől, az időjárás miatt, de a legfőbb okká mára egyértelműen a növényvédőszerek váltak. A probléma többrétű, persze. Egyfelől, jobbik esetben a méh simán elpusztul,  és akkor mindenki látja, hogy baj van. Na de, ha a méhek nem hullanak el azonnal, hanem még képesek mézet készíteni, akkor az elfogyasztott méz az emberi szervezetben fejti ki romboló hatását.

Hazánkban és szerencsére a nagyvilágban is egyre több helyen fogalmazódik meg a probléma, és úgy tűnik, lassan válasz is lesz rá.

Szükséges a vegyszermentes méhlegelő helyek kialakítása (ez egyébként újabb zöldterületeket jelent, tehát rossz már nem lehet), ráadásul ezzel olyan területeket lehetne újra zöldbe borítani, amiket már évtizedek óta semmire sem használnak. Meg kell vizsgálni a vegyszeresmentes növénytermesztést, avagy kutatni a méheket nem veszélyeztető módszerek lehetőségét.

Nyilvánvaló hogy ez hosszú folyamat, de reméljük a legjobbakat.

Fotó: whole food

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek