Faragó Kata Ajkán él. Kosárfonó, aki imádja ezt a szép, ősi mesterséget, de más kézműves szakmák sem idegenek tőle. Sok barátja van, s nem véletlenül.

A nemrégiben az Ajka Városi Múzeum és Fotógalériában rendezett kézműves bemutatón derűs, mosolygós, fiatal hölgyre lettem figyelmes, aki otthonosan mozgott a kiállító teremben. Fényképezett, könnyedén kommunikált a nála idősebb látogatókkal, s hozzáértőn magyarázta a bemutatott alkotások készítésének módját. Személye kíváncsivá tett, beszélgetni kezdtünk. Faragó Kata - mert róla van szó - Sümegen született, Ajkán járt gimnáziumba, majd Budapesten a Népi Játék- és Szakoktató Képző hallgatója volt.

- Az olyan munkát szeretem, ahol emberekkel, gyerekekkel kell foglalkozni. A szakoktató képzőben sok mesterségből ismeretet kaptunk gyakorlatban, elméletben is – nemezelés, hímzés, gyöngyfűzés, fa-, kerámia-, bábkészítés, csipke, kosárfonás, könyvkötészet – , és tanultunk néprajzot, művészettörténetet, pedagógiát, pszichológiát és egyebeket. A vessző-, illetve kosárfonást választottam, mert rádöbbentem, hogy nem tudok igazán szépen rajzolni, ezért a korongozás kiesett. Az egyik osztálytársam a kosárfonást tanította Hatvanban, s azért járt a szakképző iskolába, hogy legyen róla végzettsége. Nagyon sokat segített nekem. Járhattam vele táborokba, különböző rendezvényekre, és együtt tanítani - vallotta magáról Faragó Kata.

A kosárfonás és vesszőfonás valójában a fa megmunkálásának, felhasználásának egyik legrégebbi, ősi formája, amely a földkerekség szinte minden népénél előfordul. Az ember a természet megfigyelése közben ébredhetett rá, akár a fészekrakó madárvilágtól is elleshette a fa fonásának mesterségét. Hazánkban, a középkorban a kosárkészítés virágzó kézműipar volt. A piacokon a kosarasok külön standot kaptak, ahol szinte minden kosáralkalmatosságot megtalálhatott a vevő a hintaszéktől a babaszállítón át a csibeborítóig. Sokféle anyagból készülhetnek fonott használati- és dísztárgyak. A finom, mívesebb tárgyakhoz egyes növények, szulákok gyökereit is felhasználják.

- Már olyan régen tanítottam igazán! – sóhajtott nagyot Kata, a kosárfonó lány. - Sajnos egyelőre sehol sem dolgozom. Ajkarendeken volt szakkör a művelődési házban, és még nagyon régen az ajkai művelődési házban foglalkoztam ezzel. Sajnos, úgy látszik rossz időben végeztem. Kevesebb a gyerek az iskolákban, ezért a tanárokat átképezték, így lett belőlem titkárnő és adminisztrátor, azután - intett Kata a kezével - az sem, már csak itthon foglalkozom kosárfonással, amikor sikerül zöldvesszőhöz jutnom. Ajándékokat „gyártok" belőle. Imádom a régiségeket, antik könyveket, szeretek olvasni, írni, sok barátom van.

Kata ekkor nem mosolygott, nem is siránkozott, nem ilyen természetű. Mostanság is az ismereteit gyarapítja, felnőttoktatás keretében pedagógusi asszisztensképzésben vesz részt Veszprémben. Közben gondolkodom. Él Ajkán egy agilis hölgy, aki tud bábokat készíteni, nemezelni, tanulta a hímzést, gyöngyfűzést, a csipkekészítés, könyvkötés tudományába is belekóstolt, járatos lett a kosárfonás mesterségében. Nagyon szereti a gyerekeket, imád velük foglalkozni. Vajon elég gazdagok vagyunk ahhoz, hogy ez a tudás- és ismerethalmaz ne hasznosuljon a közösség és a család javára?

Forrás: veol.hu

Fotó: Bognár László