A nagydorogi Rohn család története ékes bizonyíték arra, ha az ember nagyon akarja, összefogással itthon is megvalósíthatja az álmait, elképzeléseit

Két fiatalember előbb elment világot látni, majd hazajöttek és belevágtak a saját mezőgazdasági vállalkozásukba. Úgy tűnik, jól döntöttek.

Nagydorog környékén mindenki ismeri a Rohn tanyát, ahol egy család kistermelői húsfeldolgozót alakított ki. A két fiatalember, Károly és László apai segítséggel valósította meg az álmát. Saját nevelésű sertéseket dolgoznak itt fel, a füstölt áruért, a sonkáért, szalonnáért, kolbászért, szalámiért, húsos-, májas- és véreshurkáért pedig az ország minden részéből eljönnek ide.

A két fiatalember reggel 6 órától kora estig dolgozik, de mindemellett nagyon jókedvűek, hiszen azt csinálják, amit szeretnek, és ha jól osztják be, a magánéletre is jut az idejükből. Károly motorozni és vadászni szeret, amikor éppen nem a barátnőjének udvarol, míg László a közeli diszkóba is eljut, és nagyon szeret focizni. A nősülés még nincs napirenden, de egy nagyon összetartó családról álmodnak. Bár még fiatalok – Károly 29, László 26 éves –, több évet külföldön is dolgoztak, míg eljutottak arra a felismerésre, hogy mindazt, amit ott megtapasztaltak, itthon is meg tudják valósítani. A vállalkozásuk négy éve indult, de most értek el oda, hogy – hitel nélkül – a gazdasági válság kellős közepén is biztos a piacuk. Ehhez azonban nagyon sok munka, ötlet, kitartás is kellett, és hátra dőlni soha nem lehet.

Apáról fiúra szállt a hentes mesterség a Rohn családban. A falu határában lévő kényszervágóhidat még a nagyapa irányította, egészen addig, amíg az meg nem szűnt. Az apának, a most 53 éves Rohn Károlynak is hentes a szakmája, de ő közel harminc éve birkákat tart, velük foglalkozik. Amikor a két fiú felnőtt, és eljött a pályaválasztás ideje, nem is volt kérdés, hogy merre mennek tovább.

- Én és az öcsém is ugyanabban a pesti szakiskolában szereztük meg a hentes képesítést, mint ahol az apánk tanult – mondta Károly. – Amikor végeztem, visszajöttem a faluba, elhelyezkedtem, majd apám biztatására úgy döntöttem, elmegyek világot látni. Én Dániába kerültem, Laci Írországba ment. Élményekkel és friss tudással tele jöttünk vissza.

Károly a világ egyik legmodernebb vágóhídján dolgozott Dániában, ahol évente tízmillió sertést vágnak le. A vágóhidak – négy van belőle az országban – a termelők, vagyis a parasztok tulajdonában vannak. Több emeletes épületet kell elképzelni, melynek az alsó részén folyik az állatok vágása, a közepén a feldolgozása, csontozása és a felső emeleteken pedig a hűtőkamrák vannak. Kamionnal megérkeznek a disznók az alagsorba, különböző fakkokba kerülnek az állatok, melyeket egy számítógépes rendszer szortíroz, egyetlen ember kell csak hozzá. A gép minőség szerint válogat, és rögzíti is, melyik tenyésztőtől való a sertés, hiszen ez alapján kapja majd érte a felvásárlási árat a termelő, mesélte a látottakat Károly.

- Az állatokat ezt követően liften leviszik az alagsorba, ahol egy teremben elkábítják őket, majd a következő szinten, szintén számítógépes irányítással, leszúrják a disznókat. Ember eddig még a közelükbe sem ment, sőt a disznó bontását, darabolását is lézerrel végzik. A szakmunkás először a csontozásnál kap feladatot. Az így feldarabolt minőségi húst szállítják a világ minden tájára. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Dániában – ahol sokkal gyengébb minőségűek a mezőgazdasági szántóföldek, mint nálunk – világszerte elismert agráriumot tudnak felmutatni. Hazajöttem, és úgy döntöttem, én is kialakítom a magam gazdaságát.

Közben László, a fiatalabbik testvér is megérkezett Írországból, és négy évvel ezelőtt – mezőgazdasági vállalkozóként – elindították a saját feldolgozójukat.

Az épületet saját maguk alakították át, elkészítették az érlelőt, a füstölőt. Kidolgoztak egy sajátos ízt, a család a sváb hagyományokra épített. Saját sertéseiket dolgozzák fel, kezdetben egy piacon árusítottak, mára Tamási, Gyönk, Paks és Nagydorog a helyszín. A vevők megszerették őket, Győrből, a fővárosból, Pécsről, sőt még Debrecenből is van állandó megrendelésük.

Forrás: teol.hu