Betart az állam az önellátó csanyteleki önkormányzatnak

28 ápr. 2015 Segesvári Csaba

Csanytelek a zöldségek mellett húst is termelne közmunkában, amivel hatékonyan csökkentené az éhezést a munkanélküliségtől sújtott településen.

csanytelek1De nem teheti, mert az állam sem a földbérlést, sem a vásárlást nem engedi az önkormányzatnak - írja a delmagyar.hu.

Már kiültetésre vár a fűszerpaprika Csanyteleken, a közmunkások eddig 70 ezer palántát készítettek elő. A településen 30-an dolgoznak a Start-munkaprogramban, idényzöldségeket, fűszerpaprikát termelnek alig pár hektárnyi önkormányzati területen.

A közfoglalkoztatottak a bér mellé a megtermelt zöldségfélékből is kapnak,

amire nagy szükség van a munkanélküliséggel küzdő Csongrád megyei településen.

A közmunkás farmerkedés 2012-ben indult Csanyteleken. Akkor megírtuk, az adófizetőket ingerlő utcasöprés helyett csatornajavítást és mezőgazdasági munkát is kínál Csanytelek önkormányzata. Forgó Henrik, a település polgármestere azt mondja, húst is adnának a zöldségek mellé, ha lenne földjük, legelőjük.

– 7,2 hektárunk van, úgy működik a rendszer, hogy a megtermelt zöldségek legnagyobb részét a közmunkások kapják meg. A friss alapanyagokból jut az önkormányzati konyhára, valamint a rászorulóknak is.

47 ezer forintból nem lehet megélni – magyarázta a polgármester.

Forgó Henrik arról is beszélt, hogy bővítenék a rendszert, csak épp az állam nem engedi.
A megyei kormányhivatal munkaügyi kirendeltsége 2014 szeptemberében még arról tájékoztatta a Start-munkaprogramban részt vevő önkormányzatokat, hogy ha nincs elég földjük, bérelhetnek. 

Ez a lehetőség 2015 januárjára megszűnt. A településvezetőknek a belügyminisztériumra hivatkozva azt írták, az önkormányzatok „új haszonbérleti szerződést pedig nem köthetnek. A 2013. december 31-éig megkötött – ingyenes – haszonkölcsön-szerződések legkésőbb 2014. december 31-éig maradnak hatályban, új haszonkölcsön-szerződést szintén nem lehet kötni."

– Egy hektárt kaptunk a földalaptól, amit a levél szerint idén már nem ültethetnénk be.

Zavarjon el róla az állam: két éve megtrágyáztuk, hogy ne csak tornázzanak, hanem termelni is tudjanak rajta a közmunkások, ezért az idén is használni fogjuk! A munkanélküliség megoldását az önkormányzatokra bízták, de nem engedik, hogy azt csináljuk, amihez értünk, aminek értelme van. Polgármesterként soha nem akartam a legnagyobb foglalkoztató lenni a faluban, de ezt hozta az élet, 126 fő regisztrált munkanélkülink van. A problémákat jól mutatja, hogy

20 hektár szántót, 40 hektár legelőt kértünk állattartáshoz, nem kaptunk.

A terület persze nem maradt „parlagon", mások ügyesebben pályáztak – folytatta Forgó Henrik.

csanytelek2A polgármester elkeseredett, mert látja, hogy az embereknek télen nagy gondot jelent már az étkezés is. A közétkeztetést végző önkormányzati kft. hétfőnként kenyérből a szokásosnak dupláját kénytelen rendelni. A gyerekek jó része ugyanis hétvégenként éhezik otthon.

– Vághatnánk sertést, marhát, így hús is jutna a babgulyásba.

Érthetetlen az állam álláspontja, amivel korlátozza a lehetőségeinket – magyarázta Csanytelek első embere. Hangsúlyozta, az élelmiszertermeléssel, a zöldségek kiosztásával többet érnek el, mint a csak rövid távú előnyökkel bíró rezsicsökkentéssel, hiszen a technikai berendezések amortizációja nem áll meg párthatározatra.

A szerző felvételei.

Forrás 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek