Egymás mellett sorakoznak az asztalon a szlovák kézműves fényes kolompjai. A legkisebb elfér a kisfiam tenyerében, a legnagyobbat két kézzel bírom el.

Bastyur Jaroszláv, a „főkolompos” a Rozsnyó melletti Szilicséből érkezett a Mesterségek Ünnepére, és mint megtudom tőle, úgy készíti a kolompjait, ahogyan senki más, csak saját apja és nagyapja tette. Arról faggattam a mestert, hogy miben áll a családi módszer különlegessége, és, hogy hogyan került ez a speciális tudás a birtokába.

-  Mindkét nagyapám kovács volt, bizony nagy becsben tartották ezt a szakmát, mikor még alig voltak gépek, s igen nagy szükség volt a minőségi kéziszerszámokra. Nagyapáim készítették a patkókat, a szegeket még ekéket, de boronákat is kovácsoltak, bármit elkészítettek, amire csak szükség volt. A mezőgazdasági gépek térhódításával azonban a kovácsszakmának lassan bealkonyult.

- A nagyapja készítette az első kolompokat?
- Nagyapám, Bastyúr Lajos Kenyeres Lajos bácsihoz járt tanulni, és meg is tanulta a kolompkészítést Apám tőle tanult, én apámtól, apáról fiúra száll minálunk még ma is a tudomány.

- Van- e utánpótlás, lesz-e folytatása ennek a sornak?
- Azt még nem tudom, tovább viszi –e a fiam stafétát, mert még csak 12 éves. Erőltetni nem fogom a mesterségre, mert annak nincs értelme, de bízom benne, hogy folytatja ezt a szép családi hagyományt. Különben vannak érdeklődők, de én nem akarom bárkire ráhagyni ezt a különleges értéket, bízom benne, hogy a családom folytatja majd. Magam a megrendelő kívánsága szerint is készítek kolompokat – kisebbet és nagyobbat is. a Mondhatjuk, hogy megrendelésre dolgozom; ennek fő oka, hogy egyre drágább a nyersanyag, nem lehet pazarolni.

- Ki vásárol ma kolompot?
- Akad néhány pásztor, aki nálam rendel kolompot, ez jó érzés, de ebből ma már nem lehetne megélni. Viszont elmegyek népművészeti rendezvényekre is, mint a Mesterségek Ünnepe. Nagyritkán felkér egy-egy múzeum, hogy csináljak nekik egy-egy példányt.

- Mi kell a kolompkészítéshez?
- Alig valami, szinte elegendő a négy őselem: a föld, a tűz, a víz és a levegő. A földből jő elő a fém, és az agyag. A tűz olvasztja a fémet, a víz edzi meg a kolompot. A levegő pedig viszi a hangot, attól szól.

- Ennyi?
- Igen, de azért mégsem, hiszen a jó kolompnak lelke is van. Mindeniknek más a hangja. A mérete a jószág típusától függött, legalább is régen: kisebb kolomp a kecske, a juh, a borjú nyakába illik. Nagyobb, legöblösebb hangú kolomp való a marhára. Mindegyiknek jellegzetes a hangja, de annyira, hogy lehetetlen összekeverni bármely másikkal. Ez azért hasznos, mert az állatok megszokják, és így nem mászkál el a nyáj. A kolompok az alakjuk szerint is csoportosíthatóak: létezik gömbölyű, félgömbölyű, egész gömbölyű. Van aztán lapos, féllapos, készítek csátvari, oszmák és juhos kolompot is.

- Nem is mesél a készítéséről? Annyira titkos?
- Dehogy, szívesen megosztok sok mindent, ha tanítványokat nem is vállalok.

-  Hogyan készülnek a kolompjai és mitől különlegesek?
- Szükség van egy kemencére, s alapvető a jó alapanyag is. Először fogok egy fémlemezt és méretre vágom attól függően, hogy mekkora kolompot akarok.

- Milyen fémet használ a kolompokhoz?
- Kizárólag félacél lemezt, mert ebből lesz a legszebb a kolomp hangja. Ezt a kikalapálás követi, amit semmiképpen sem szabad elhamarkodni. Ezután megformázom.

- Ez mit jelent?
- A kikalapált és meghajlított lemezt formára hajtom, össze is szegecselem, fület is teszek rá.   Ekkor jön a különlegesség: rézdarabkát rakok a kolomp belsejébe. Tudtommal senki más nem gyárt így kolompokat, ez az apám, Bastyúr Béla leleménye. A művelet során a pléh és a réz egyesül. Ettől szép fényes színt kap a kolomp és csengő hangja lesz.

- Miért jó a réz?
- Szépen összetartja az acéllemezt, hiszen én nem forrasztok. A réztől lesz szép a hangja, és fémes csillogást kölcsönöz neki, mely sosem kopik meg.

- Mi a következő lépés?
- Ezután az egészet bevonom vizes agyaggal, papírba csomagolom, grafittal is bevonom. Csak egy apró nyílást hagyok a kolompon legalul. Azon a gázok távozhatnak. Aztán a csomagocskákat aztán a felhevített kemencémbe teszem. Meg-megforgatom őket, hogy hogy a megolvadt réz egyenletesen fedje be a kolompokat. A tűz, ha már kék színű lánggal ég, akkor tudom: a réz szétolvadt a kolompokban. Ekkorra kiégnek, ki is veszem őket a kemencéből, de várok, hűlni hagyom őket. A tűzből kivéve a földön még jó ideig görgetem, hogy a réz biztosan egyenletesen bevonja. Semmiképpen nem rakom a tűzből kivéve azonnal vízbe, mert akkor felrobbannának.   Bő fél óra múlva a még mindig agyagbevonatú kolompot vízben megedzem. Ettől megkeményedik, ércesebb hangja lesz. Végül a kolomp nyelvét belülről egy bőrszíjjal a fülhöz erősítem.

- Miért fontos a bőr?
- Mert megakadályozza a kolomp nyelvének és a fülnek az egymáshoz ütődését, s ezzel elkerüljük a zavaró hangokat.

- Kész is?
- Még nem teljesen, mert ekkor barázdákat kalapálok a kolomp testébe.

- Az mire jó?
- Végeredményben a barázdákkal behangolom, azaz egy megfelelő ütéssel mélyedést viszek a kolomp testébe, hogy szép hangot adjon ki. Az is igaz, hogy a rézzel jól bevont kolompnak nem sok javítani való akad a hangján.

- Nincs is titok?
- Minden olyan eszközökkel történik, mint mondjuk 500 éve. Nem használunk bóraxot, nem hegesztünk. Ez egy igen régi eljárás, és a családom pontosan megőrzött mindent. De ez hadd maradjon a családom titka. Ha mégis van némi titok, az a részeltekben van: hogy meddig kell hevíteni az anyagot, meg a hangolás során hova s hányat kell ütni. De ez maradjon a családunk titka!