Az üvegművésznek nagy tervei vannak, nagyszabású ötleteket szeretne megvalósítani, és úgy érzi, már tud biztonságosan hajózni a viharos vizeken is. 
Rataj Tímea üvegművész 34 éve született, s nyomban elindult a nagy utazásra. Kezdettől fogva mozgásban volt: sok év eltelt, mire megtanulta érteni, mi lehet az élet szándéka mindezzel, miért viszi új meg új helyekre, ismeretlen emberek közé. Vidékre. is. Ma már tudja: arra született, hogy önmagává váljon. Ezzel az őszinteséggel beszélt a vele készített interjúban.

- Gyerekkorodtól díszüvegezőnek készültél?
- Húszéves korom körül feltették a kérdést: mi akarok lenni tulajdonképpen? Azt feleltem: mágus. Tudtam, az én feladatom nem megnevezhető.
Sosem álmodtam arról, hogy ügyvéd vagy orvos legyek, én valahogy önmagam akartam lenni és hittem, ha készen állok, megtalálom a helyem, ami csak az enyém, s akkor minden lehetek, ami vagyok, minden részem, aspektusom egy egészet alkot majd. Életstratégiámat a spontaneitás és az elfogadás jellemezte, a mai napig sokan bírálnak ezért, mert aki nem látja eddigi utam állomásait láncra fűzve, történetként, azt hiheti, elkallódtam, elvesztem. Mindig a szívem vezérelt még akkor is, ha ezáltal vesztesnek tűnő helyzetekbe jutottam, s utólag mindig bebizonyosodott: nem lett volna érdemes megspórolni e kitérőket.

- Mi vezetett mégis a művészethez, mert munkáidat látva valóban művészeti értékekről beszélhetünk.
- Egész életemben örömöt okozott az alkotás. Mozgalmas utamon szerencsére akadtak támogatók és tanítók, akik inkább tanácsoltak, mintsem formálni próbáltak volna. Családom eleinte nem is akadályozott, de nem is igazán ösztönzött művészeti tevékenységre, ma már azonban nagyon is lelkes rajongói munkáimnak, azt hiszem, büszkék rám.

- Mikor kerültél közeli kapcsolatba az üveggel?
- Úgy adódott, hogy huszonévesen, egy nagy érzelmi vihar hatására felhagytam addigi látszólagos beilleszkedési szándékaimmal, és pénzzé téve egyetlen anyagi biztonságot jelentő lakásomat, elindultam a nagy ismeretlenbe. Szükségem volt valamire, amibe beleönthetem tapasztalataimat, érzelmeimet. Ez a valami volt a díszüveg. Többen feltették már a kérdést, hogyan találtam rá, a választ mai napig nem tudom. Már azt megelőzően is festegettem, nézegettem az üveget, megfogott a transzparens felületre festett színek mássága, élénksége, de egy idő után szűknek találtam az üvegfestésben rejlő lehetőségeket.  Formázni, alakítani akartam a mintáimat, manifesztálódott érzéseimet. Varázstárgyakat akartam készíteni.

- S ahogy tudom, egy napon fogtad magad, elmentél egy műhelybe, néhány hét alatt megtanultad az alapvető fogásokat, majd albérletedben máris kialakítottad saját műhelyedet.
- Pontosan így történt, így kezdődött az üveggel a kapcsolatunk.  Sokan mondták, hogy ez nem rendes megélhetési forrás, inkább csak hobbinak való, annak viszont elég költséges. Nem törődtem ezzel. Nem volt vele tervem, egyedül annyi, hogy boldoggá tett az alkotás, felvillanyozott az üvegben rejlő rengeteg lehetőség. Kinyílt egy ajtó.  Megfigyeltem, hogy nem tudok megélhetési művészként dolgozni. Mindig akkor voltam motivált, amikor belül megérett valami, s nekem akkor, azon nyomban ki kellett fejeznem, de soha nem tudtam úgymond a piacra dolgozni.

- Pályád eddigi szakaszában a fellángolások és a „leülések” követték egymást…
- Voltak időszakok, amikor képtelen voltam alkotni, máskor ömlött belőlem a sok terv. Néha elhagyott az ihlet, töltekeznem kellett, aztán megint alkottam. Jó pár év telt el így, utólag visszatekintve azt mondanám, csiszolódással, éréssel. Sok technikai fogást tanultam autodidakta módon, magától az üvegtől, idomítottuk egymást. Volt, hogy teljesen abbahagytam, félretettem, mert ismét más dolgom akadt. Később aztán környezetem szeretetteljes támogatásának köszönhetően újból elővettem az üveget. Újra volt mondanivalóm, újra csendesebb vizeken hajóztam, viszonylagos biztonságban.

- S ekkor eldöntötted, hogy készen állsz nagyobb dolgokra is.
- Valóban. Alkalmazottként elhelyezkedtem a szakmában. Új, izgalmas, nagy volumenű projektekbe csöppentem, amelyek már valamivel több anyagi és erkölcsi megbecsüléssel jártak, mint önálló időszakaim. Nagyon élveztem és rengeteget tanultam, de ennek is hamar vége szakadt, csak hogy megint új oldalamat ismerjem meg.

- Mégpedig?
- Belsőépítészeti megrendelésre kezdtem dolgozni önállóan, teljes szervezéssel. Rájöttem, hogy nemcsak képes vagyok a projekteket elejétől végéig megszervezni és kivitelezni, de kifejezetten élvezem is. Ebben az időben született pár referenciamunka, melyek azonban még mindig nem elégítettek ki teljesen, hiszen csak kivitelezőként és nem tervezőként vettem részt bennük. Később vállaltam még néhány kisebb önálló munkát, mert meglepetésemre ismeretlenül is megtaláltak az interneten a megrendelők.

- Mostanában kicsit eltávolodtál az üvegtől. Hogyan tovább, Timi?
- Életem hullámvasútján az üvegezésben technikai kényszerpihenő állt be, én pedig értvén a jelekből újra karmikus fonalaim bogozgatásába kezdtem. Sokat töprengtem azon, mihez kezdjek ezzel az immár nyolcéves szerelemmel, mit tartogathat még számomra a díszüveg?
Sokat tanultam tőle önmagamról, közel engedett magához, csodálatos dolgokat alkottunk együtt, és valami azt súgja, ez még csak a jéghegy csúcsa. Bár a jelenlegi körülmények és a változó világ elég nagy kihívás elé állít mindenkit, mégis úgy érzem, van jövője és létjogosultsága a díszüvegezésnek. Nagy terveim vannak, nagyszabású ötleteket szeretnék megvalósítani, és úgy érzem, már tudok biztonságosan hajózni a viharos vizeken is. Formába fogom önteni azt a sok tapasztalatot és érzelmet, amelyeket eddigi utam során gyűjtöttem, mert kötelességem hozzájárulni a világ szebbé tételéhez.