Megtanult szőni, tojást festeni, karcolni, a papírral is jól bánik. Az Ócsán élő Németh György igazából mégis lószőrékszer-készítőnek mondhatja magát.
Őseink a legszebb ékszereiket természetes anyagból készítették, ehhez többnyire a lovak farkának szőrét használták, s „varázsoltak” belőle belőle óraláncot, gyűrűt, fülbevaló, nyakláncot, karkötőt. Az ősi pásztormesterséget Bodrogi Sándor ébresztette fel hosszú évtizedeken át tartó Csipkerózsika-álmából, tanítványai pedig halála után viszik tovább örökségét.

- Bodrogi Sándor munkában megkeményedett kezeivel „csókolta” új életre a lószőrfonást, ezt az ősi művészetet – mondja Németh György, aki a mester szellemiségének, művészetének követői közé tartozik. – Elment ugyan, de kézjegyét, a művészetét és számtalan alkotását rajta hagyta a világon, itt hagyta nekünk. Az iránta érzett tiszteletből hoztam létre a Bodrogi Sándor munkásságára emlékező weboldalt, hogy küldetése, hitvallása így is megmaradjon az utókornak.

- Nem alaptalanul nevezik Önt a lószőrékszer-készítés „nagykövetének”.
- Én egyszerűbben fogalmazok: a lószőrékszer-készítés széles körű elterjesztésében és népszerűsítésében – határainkon belül és azon túl is – valóban jelentős szerepet vállaltam. Ebből a célból szerveztem nyolc éven át folyamatosan a lószőrös táborokat, kitaláltam és szorgalmaztam az Országos Lószőrékszer-készítő Céh létrehozását, szerveztem és segítettem sok lószőrös pályázat és kiállítás megvalósulását. A hajdani céh tagjainak munkáit bemutattuk több alkalommal is: itthon és külföldön egyaránt.

- Munkáját, szemet gyönyörködtető ékszereit elismerések is övezték.
- 1988-ban elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet, 1996-ban pedig a Népi Iparművész elismerést. Mostanában már ritkán küldök pályamunkát jelentős megmérettetésekre, 2004 óta viszont tagja vagyok a Népi Iparművészeti Tanács bírálóbizottságának.

- Ismert, hogy a kezdettől tanítja a kézművességet szakkörökben, tanfolyamokon, táborokban, játszóházakban, kézműves bemutatókon és vásárokon, ugyanakkor kutató munkát is végez.
- A kilencvenes évektől kutatom, gyűjtöm az adatokat e csodálatos ősi művészetről. Az utóbbi néhány évben a lószőr és a szaru összetársítása, illetve a szarumegmunkálás – ékszerek készítése, sótartók karcolása – foglalkoztat.

- Ennek eredménye egy szakmai tanulmány megírása lett.
- A szarut kezdetben a lószőrékszerekhez kiegészítő anyagként használtam, majd egyre inkább vonzott az anyag, a tárgyformálás, a szaru díszítése. Nem elégedtem meg a megmunkálás technikájának elsajátításával, hanem kezdettől fogva érdekelt minden, amit eddig összegyűjtöttek, leírtak e témában. A kiadvány összeállítására az ösztönzött, hogy egybefogva lehessen kézbe venni mindazt, ami egy hozzám hasonló kézművest érdekelhet. Elolvastam, kijegyzeteltem azokat az írásokat, melyekhez bárki viszonylag könnyen hozzájuthat, s a számomra fontosnak vélteket szerkesztettem egybe. Ez a szaruval foglalkozó weblapomon olvasható.

- Térjünk vissza néhány gondolat erejéig a lószőrékszer-készítéshez. Milyen „alapokat” kell ismernie a kíváncsi olvasónak?
- Kezdjük talán azzal, hogy az alkotáshoz a lovak sörényét és üstökét – a ló két füle között előre lógó tincset – is fel lehet használni, de a legjobb mégis a farok, ugyanis ez a leghosszabb, legerősebb. A sörény és üstök szálait apró karikák készítésére tudjuk használni. Adódik mindebből, hogy főleg az erős, hajlékony, rugalmas szálakat érdemes használni. Erről egyszerű ránézéssel – majd ujjaink között vizsgálva, végigsimítva; két végénél húzogatva is – meggyőződhetünk. A lapos, vagy göndörödő, csavaros, egyenetlen szálakat csak tölteléknek érdemes felhasználni. Mielőtt azonban a kiszemelt állat farkából levágnánk, vagy kihúznánk egy-egy tincset, vizsgáljuk meg, hogy kellő vastagságú-e, hengeres-e, rugalmas-e! Fölöslegesen ne csonkítsuk az állatot!

- Azt tartják, hogy a lószőrékszer-készítés egyike a legkevesebb eszközt, szerszámot igénylő népművészeti ágaknak.
- Ez valóban igaz. Az egész „műhely” belefér akár egy kisebb cipődobozba is. Szükség van néhány fadarabra, melyekből a kaptafákat faragjuk; vékony hegyű kisollóra, vagy éles késre, pengére; néhány varrótűre, valamint egy éles bicskára vagy faragókésre. A kaptafák a lószőrékszer-készítés legfontosabb eszközei, ezek nélkül elképzelhetetlen a munka. E célra kemény, nem szálkásodó fafajták a legalkalmasabbak. A kaptafák mérete, alakja határozza meg az ékszerelemek formáját, nagyságát.  

- Úgy fogalmaz, mintha bárki elsajátíthatná ezt a mesterséget!
- Miért ne? Az alkotás eleven fantáziát, nagy türelmet, jó szemet követel, miközben szeretettel kell elfogadni az anyag parancsát, alá kell vetnünk magunkat az anyag akaratának.  A kezdeti kisebb kudarcok ne keserítsenek el senkit, türelemmel, szeretettel és sok gyakorlással mindenki mestere lehet ennek a különleges művészkedésnek.

- Mostanában keveset hallani, olvasni Önről. Hogyan telnek a napjai?
- Az utóbbi években már csak ritkán készítek ékszereket. Időnként kapok érdeklődő telefonokat, e-maileket, ezekre válaszolok. Vásárokra nem járok, ha viszont egy-egy előadásra, esetleg bemutató foglalkozásra hívnak, azokra bármikor szívesen elmegyek. Úgy gondolom, hogy néhány év múlva, nyugdíjasként, talán ismét aktívabban foglalkozom majd ezzel a népművészeti ággal, s akkor talán lesz időm összeállítani, megírni mindazt, amit a lószőrékszerekről tudok.