Az önfenntatró Rozsály példája: pónilovak is dolgoznak az önkormányzati uradalomban

30 jún. 2012 Less Gábor

rozsaly3A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elterülői Rozsály már a rendszerváltás után az önfenntartás útjára lépett: mindent maga termel és maga állít elő.  

A román és az ukrán határ közelében lévő nyolcszáz lelkes falu a Start munkaprogram mintatelepülése, éllovasa. Az ország 525 települését érintő projekt előkészületei elsőként a fehérgyarmati térség negyvenhat településén kezdődtek el.
A rozsályi minta lényege, hogy egy település az alapvető élelmiszerigényét maga termeli, a fűtéshez szükséges hőt is maga állítja elő úgy, hogy közben a külvilágot kizárja és csak helyi vállalkozókat foglalkoztat.

Amikor Rozsályon 1992-ben felbomlott a Rákóczi Mgtsz, a képviselő-testület úgy döntött, nem minden földet ad magánkézbe. Nyolcvanöt hektár föld önkormányzati tulajdonban maradt. Egy évvel később az önkormányzat létrehozta a Rozsály Községért Jóléti Szolgálat Helyi Alapítványt, amely az önkormányzati föld egy részének bérlője.

– Az önellátás Rozsályon úgy indult, hogy először felmértük a szükségletet, mennyit kell termelnünk az önkormányzati földeken, mennyi zöldségre, húsra van szüksége a konyhánknak – mondja Sztolyka Zoltán, aki 2006 őszétől polgármester Rozsályon.

rozsaly6Mindent, ami kell,  megtermeljük magunknak. A földműveléshez szükséges eszközpark adott: van öt darab MTZ típusú traktorunk, egy kombájnunk, egy teherautónk. Az MTZ-hez azért ragaszkodunk, mert azokat meg tudjuk szerelni a műhelyben, nem kell fizetni az alkatrészekért.

Az önkormányzati földeken főleg takarmányt termesztenek. Kukoricát, napraforgót, zabot és árpát. Van még két hektár gyümölcsös, főleg alma- és meggyfákkal, amelyek termését a közétkeztetés hasznosítja.

A fő elv: ha csak lehet, külsős vállalkozó ne jöjjön Rozsályra, mindent önerőből akarnak megoldani. Ahhoz, hogy a gyümölcsöst be tudják keríteni, betonoszlopot vásároltak. Ez adta az ötletet, hogy létesítsenek betonüzemet is. Betonoszlopot már eladásra is gyártanak, emellett térkövet is öntenek.

A polgármester elmesélte, hogy meghívták egyszer egy konferenciára, ahol a japán fűzről volt szó. Ő felállt, és elmagyarázta, hogy van annál egy sokkal jobb megoldás: az almafa, a meggyfa és a körtefa. Azt is minden évben lemetszik, de még gyümölcsöt is terem, amiből lekvárt, vagy pálinkát is lehet készíteni.

rozsaly4Az önkormányzatnak van hetven darab sertése, amiket a saját tulajdonú vágóhídon dolgoznak fel. A környező települések közül csak Rozsályon van vágóhíd. A legközelebbi huszonhat kilométerre, Fehérgyarmaton található.

– Van saját földünk, traktorunk, traktorosunk, sertésünk. A sertés trágyát ad, ami a földbe kerülve visszaadja a talaj erejét. A sertésből ebéd készül, amit a gyerekeink esznek meg. A felesleget megeszik a sertések, amiket a saját vágóhidunkon vágunk le. Minden mindennel összefügg, és az egésznek az alapja a saját föld. Ha valami hiányzik a láncból, akkor külsőst kell igénybe venni. Minél több külsőst veszünk igénybe, annál kiszolgáltatottabbak leszünk – foglalja össze a rozsályi önfenntartás lényegét a polgármester.

Az önkormányzati konyhán naponta négyszáz adagot főznek, amit főleg az iskolások fogyasztanak el. Az iskolába 243 gyermek jár, közülük 85 rozsályi, a többiek a környező településekről járnak be. Ők naponta háromszor ingyen étkeznek. A sertéseket nem csak a közétkeztetésben hasznosítják. A rozsályiaknak lehetőségük van kedvezményes áron sertést vásárolni. A vételár felét kell előre befizetni, a többit ráér később. Viszont amíg valaki nem fizette ki a tartozását, az önkormányzat által nyújtott egyéb lehetőségeket nem veheti igénybe. Ilyen például téli időszakban a kedvezményes tűzifa is. Volt olyan év, hogy az önkormányzat 3500 mázsa tűzifát adott kedvezményes áron a rozsályiaknak. Mivel a jogszabály megengedi az önkormányzatoknak, hogy a lakásfenntartási támogatást természetben adják, így Rozsályon sok család ezt ebben a formában kapja meg. Ennek köszönhetően a településen szinte megszűntek az illegális fakivágások.

rozsalyA nyolcszáz lelkes Rozsályon a közművesítés minden portán megoldott. Víz, gáz, telefon, szennyvízhálózat, internet, kábeltévé, kinek mit enged a pénztárcája. Még helyi tévé is működik, amit a környező tizenkét településen lehet fogni. A képújságon főleg közérdekű információk, üzleti hirdetések láthatóak. Ha Mariska néni kifizet havonta háromezer forintot, képújságon hirdetheti a terményét.

– A gázt a kilencvenes évek végén mindenhová bekötötték, de a lelkesedés gyorsan alábbhagyott, mert rájöttünk, hogy a gáz jóval drágább, mint a tűzifával való fűtés. A cigánysoron nincs is olyan, aki gázzal fűtene – mondja a polgármester.
Az önkormányzat intézményeiben is hamarosan áttérnek a helyi tüzelésre. Elsőként az általános iskolában, ahová már be is szerelték a venyigekazánokat.

– Két éve vettünk egy venyigebálázót, idén pedig pályáztunk még egyre. Szeretnénk teljesen átalakítani a fűtési rendszerünket. Jelenleg tízezer bálánk van, ami másfél évig biztosítja az intézményeink fűtését. Ha kész lesz az iskola kéménye, le is vágom a gázvezetéket – mondja a polgármester, akitől megtudjuk, az iskola gázszámlája a téli időszakban havonta másfél millió forint, így éves szinten öt-nyolc millió forintot lehet megtakarítani a kazánfűtéssel. Az iskola után a polgármesteri hivatal következik.

A szociális boltot is az alapítvány működteti, nonprofit jelleggel, így az árucikkekhez a szokásosnál jóval kedvezőbben lehet hozzájutni. A helyi őstermelők behozhatják terményeiket, polcpénzt vagy egyéb költséget nem kell fizetniük, csak a permetezési naplót kell bemutatniuk. Nemcsak rozsályiak, hanem a környező települések őstermelői is élnek ezzel a lehetőséggel.

A kiskertekben megtermelt zöldségek az üzlet közepén, kis faládákban sorakoznak. Mindegyik ládán ott a termelő neve, címe, így a vásárló tudja, kitől veszi a káposztát, paprikát, paradicsomot. Lehet még termelői mézet és lekvárt kapni. A bolttal mindenki jól jár. A termelő is, mert egy kis jövedelemforráshoz jut, a vásárló is, mert olcsóbban kapja meg a terményeket, és az a hat közmunkás is, akik korábban a kereskedelemben dolgoztak, de munkanélkülivé váltak.

rozsaly5A polgármester édesapja, Sztolyka Gábor az önkormányzati uradalmat vezeti. A kilencvenes években a földosztási bizottság elnöke volt, így nagyrészt neki és az akkori polgármesternek, Ignácz Zoltánnak köszönhető, hogy az önkormányzat nem adta el az összes földjét. Sztojka Gábortól megtudjuk, a foglalkoztatást Rozsályon úgy próbálják megszervezni, hogy ahol lehet, a gépeket kiiktatják a munkafolyamatból. A traktor üzemanyagot fogyaszt, a ló nem. Ezért a fát lovasfogat hordja be a gazdaságba. Az önkormányzatnak tizenhat pónilova van. A gyerekek nagy örömére a pónilovakon a tornaórák során lovagolni is lehet.

A polgármester szerint az „Út a munkához” program nagyon pazarló volt, mert amit két ember el tudott végezni, arra bejelentettek nyolcat, így a pénzt a közös kalapból vették ki, és annak adták oda, aki nem csinált semmit.
– Volt, amikor vitáznom kellett a munkaügyi kirendeltséggel, mert nem szemétszedő munkást kértem, hanem lovászt vagy kombájnost. Szerencsére most ez változott, és végre az értékteremtő munkára adják a pénzt. Nálam hatvan ember termelőmunkát végez. Fát vág, javít, arat, vet, báláz.

A szomszédos települések önkormányzatai nem rendelkeznek saját földdel. Ha krumpli kell, beülnek az autóba, és Fehérgyarmaton vesznek meg mindent. De az önellátás nem működik mindenhol.

rozsaly8– Azok a falvak, amelyeknek csak annyi földje van, amennyi a temetőben, azok nem tudják majd ezt a programot megvalósítani. Ha van föld, és az önkormányzat termelni kezd, a legfontosabb, hogy felkészüljön, mert ezzel érdeket fog sérteni. Ha a konyhára eddig Kiss Pista szállította a húst, akkor az ő érdeke fog sérülni. Minél nagyobb egy város, annál komolyabb érdekek sérülhetnek. Nem egyszerű játék ez – figyelmeztet Sztojka Zoltán.

Rozsálynak nincsenek nagyra törő tervei. Azért egy befektetői csoport most négymilliárdot szeretne rideg állattartásra beruházni. Tervezik őshonos magyar halfajták tenyésztését is. A jövőben szeretnénk tyúkokat is tartani, hogy a tojást is maguk állíthassák elő. Panyolával létrehoztak egy szociális szövetkezetet. Azokat a termékeket, elsősorban lekvárt, pálinkát, szörpöt, amelyeket Szatmárban állítanak elő, egységes csomagolási formában értékesítenék. Ez lesz a Szatmári Ízek Háza, amely beruházásra harminchárom millió forintot nyertek. A két diplomás polgármester azt tartja a legfontosabbnak, hogy amit eddig elért, azt fent tudja tartani. Ahogy fogalmaztak, az örökséget nehezebben megtartani, mint megkapni.

Forrás: demokrata.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek