Gyermekkora meghatározta a hagyományokhoz való kötődését. Fiser Józsefné Fónagy Sarolta anyai örökségét őrzi, amikor a hímzés szépségét adja tovább.  
Munkái az ország sok részén ismertek és elismertek. Békéscsabától Egerig, Budapesttől Szerencsig számos kiállításon mutatkozott be és kézműveseknek meghirdetett pályázatokon is indult. Az érdeklődők először 1986-ban Mezőkövesden, a Kis Jankó Bori hímző pályázaton  láthatták munkáit.

- Szülőfaluja, a Bükk hegység északi oldalán fekvő Nagyvisnyó alapjaiban meghatározta életszemléletét, a hagyományok iránti elkötelezettségét. Hogyan gondol felnőttként azokra az időkre?

- A kicsinyke falu fekvése és természeti adottságai miatt szüleim sokáig foglalkoztak kendertermesztéssel. Ez a tevékenység sok munkát adott a családnak, elsősorban a nőknek. A természettel való együttélés, a közös munkák, a daloló asszonyok, az örömök, a bánatok elraktározódtak bennem és végigkísérik utamat a mai napig. Megtanultam tisztelni a természetet, és türelemmel viselni az idő múlását.

- Több helyütt elmondta, hogy a legtöbbet édesanyjától kapta, akitől a hímzés fortélyait is elsajátíthatta.

- Igen. Anyám mindent tudott. Elvetett egy magot és lett belőle vászon. Gyermekként ott voltam minden mozdulatban. A vászon meghatározta életünket és kiszolgálta a három tisztességet: a születést, a házasságot és a halált.

- Mikor készültek az Ön első hímzései?

- Hétéves voltam, amikor az első kenyeres kendőt hímeztem. Mire elkészült a stafírungom már biztos kézzel varrtam a keresztszemeket. A szép népviseleti ruhák felkeltették érdeklődésemet a varrás iránt, és varrónő lettem.

- A csendes, vidéki idillt aztán felváltotta a kisváros nyüzsgőbb élete.

- 1980-tól Gyöngyösön élek. Tagja lettem a Mátra Művelődési Központban működő hímzőkörnek, ahol továbbfejlesztettem anyai örökségemet, a hímzést. Számos kiállításon és pályázaton vettem részt, és folyamatosan zsűriztetem munkáimat. 1987-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere címet. 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium, hímző foglalkozási ágban népi iparművésznek ismert el. Ez nem örök életre szóló „adomány”. Ahhoz, hogy az ember hosszú éveken át megtartsa a népi iparművész címet, munkáit a kemény kritériumoknak megfelelően folyamatosan zsűriztetni kell.

- Nyilván akkor Ön ezt teszi…

- Természetesen. De életem része, hogy szakkört vezetek, és gyerekeket tanítok hímezni, hogy megszerettessem velük a népi díszítő művészetet. Tudja, palóc vidékről származom. Szülőfalumban és környékén lehetőségem van régi motívumokat gyűjteni. Ezeket a mintákat alkalmazom az általam készített ruhákon és más textíliákon is. Remélem lesz erőm, hogy őrizzem, feldolgozzam és továbbadjam mindazt, amit megörököltem, amit kaptam és amit ma is kapok. A kézművesség, a népművészet szeretetét, megbecsülését, gyönyörűségét.