Elege lett a multiból, helyette létrehozta álmai kézműves kuckóját. Viniczay Alexandra műhelyében manapság csodás holmik születnek a régi tárgyakból.

1999-ben kezdődött az egész. A külkereskedelemben dolgozó Viniczay Alexandra akkor kezdett el kerámiázni Velemben. Annak idején ezt természetesen még a munka mellett csinálta, de igyekezett legalább hetente egyszer belemerülni.

Egy ottani foglalkozáson ismerkedett meg a decoupage-zsal, azaz a szalvétatechnikával is, persze még a legegyszerűbb formájával, egy almát ábrázoló rajzot applikált egy csuporra. De már akkor annyira megtetszett neki, hogy otthon, autodidakta módon kezdte megtanulni a csínját-bínját, majd pár év múlva komolyabb szinten is foglalkozni kezdett vele.

A környéken nem volt oktatás, ezért Budapestre kezdett járni, Sólyom Gabi műhelyébe. Ez már az erősen haladó szint. Alexandra kitanulta, hogyan lehet szalvétatechnikával antikolni, bútorokat díszíteni, hogyan kell a különféle pasztákat használni, aranyozni...

Mivel a régióban hiány volt ilyen stúdióból, azon kezdett el járni az agya, hogy talán épp neki kellene belevágnia. Saját kézműves műhelyre vágyott, és ebben mélyen egyetértett vele a férje is, aki egyfelől igen tehetségesnek találta, másfelől egyre gyűltek otthon a holmik, folyton átrendezte a lakást, a garázsban szinte lépni sem lehetett a Szandra által összegyűjtögetett rozsdás, szúette holmiktól.

Tavaly ősszel végre megszületett a döntés: otthagyja a céget, és a saját lábára áll, még ha anyagilag bizonytalan is a jövő. A kámoni Írottkő utcában talált rá a megfelelő helyre, ahol már március óta zajlanak a foglalkozások. Minden hétvégén van csoportja, sokszor hét közben is. Jár hozzá egy kislány is, de inkább az a jellemző, hogy felnőttek iratkoznak be, „akik olyanok, mint én voltam, tíz évvel ezelőtt”, meséli Viniczay Alexandra. A huszonévestől az ötvenes korosztályig vannak tanítványai. A három-négy órás foglalkozásokra mindig előkészít egy munkadarabot, az ahhoz használt technikát sajátítja el a aznap a csoport.

Alexandra sem hagyta abba még a tanulást: minden második héten a fővárosba utazik, ahol lakberendezést és látványtervezést tanul. Kézműves kuckója is bővülni fog hamarosan, egy lakberendezővel fog együtt dolgozni. A tanulás és tanítás mellett folyamatosan alkot is. Kap virágbolti megrendeléseket, máskor megmentésre váró, régi tárgyakat, kisbútorokat újít fel. Most készül egy régi katonai láda, egy kosárbőrönd és egy ötvenes évek divatrajzaival dekorálandó spanyolfal. Egy régi szódásüveg lassan vázává alakul át a kezei között. Ha ránézünk ezekre a tárgyakra, az utolsó, ami eszünkbe jutna, az a szalvéta. Szinte minden felületen használja, a legkülönbözőbb módokon, legyen szó kerámiáról, üvegről, fáról vagy textilről.

Egyik kedvencét mutatja, egy agyagtálat, ami az antikolásnak köszönhetően most úgy fest, mint egy sok száz éves darab, tradicionális mintával. Megkopottnak ható fényével olyan, mintha az idő tette volna ilyen töredezetté. Alkotásairól blogot vezet Szandra. Képeket készít az eredetei tárgyakról, majd a munka folyamatában is, lépésről lépésre végigkísérhetően, melyik holmi miként születik újjá. Vagy régivé...

Visszatérve a családra: örülnek a döntésének. Hat éves kislánya és tizenegy éves fia, és férje is érzi, hogy „anya végre megtalálta önmagát”. Egyszerűen kiment belőle mindaz a feszültség, amit korábbi munkája okozott, no meg az, hogy közben folyton arra gondolt, hogy inkább a kézműves technikákkal kellene foglalkoznia. „Most is elfáradok a nap végére”, vallja be Viniczay Alexandra, „de végre azt csinálom, amit igazán szeretek.” És hozzáteszi: nem csak a családjának tartozik köszönettel a támogatásért, de első tanítványainak is, akik sokat segítettek az indulás óta, igazi kis közösséggé formálódtak.

Forrás: vaol.hu