Sokan ismerik és kóstolták már termékeit, vagy olvasták írásait. Egy Győr melletti faluban él és alkot Lakatos Laci, aki néha író is egy személyben.

- Miért váltottad fel a nyüzsgő városi életet a csendes, falusi mindennapokra?
- Egyszerűen hívott, hívogatott a vidék. Nem volt maradásom a városban, mert egyre inkább azt éreztem, hogy olyan helyen szeretnék élni, ahol minden a természetes állapotában maradt meg. A városok elvesztették régi polgári értékeiket, amikor még a város-falu egymásra volt utalva és mindkettő fontos volt a másik számára. Nem akartam a várost körbeölelő multinacionális cégek bázisain élni.

- Tűzkerék Húsmívesként ismernek sokan, Te is húsmívesnek nevezed magad. Mit jelent ez? Divatot, különcséget?
- Nem, nem. Tudod a hentes- és mészáros szakmának – ahogy egyébként a többi szakmának is - vannak állomásai, amit valaki vagy hajlandó bejárni vagy nem. Kolbászt tud csinálni a böllér is, a hentes az tudja is, hogy mit és miért, a húsmíves pedig mindezt magas szinten műveli. Ez olyasféle dolog, amikor két ember - mondjuk egy fiatalasszony és egy idős néni - ugyanazt az ételt készíti, de a nénié valahogy jobb és finomabb. Utóbbi titka az, hogy főzés közben ha kell, hetvenhétszer keverjük meg az ételt, nem megtenni mindezt szimpla lustaság…

- Hosszú ideig nagyüzemekben dolgoztál. Miért váltottál?
- A nagyüzemekben minden olyan dologgal találkoztam, ami arrafelé mozdított, hogy ez nem az én világom. Minden munkahelyemnek hálás vagyok, mert megtanultam azt, mi az, amit nem akarok többé csinálni. Mai világunkban egyre inkább az számít, milyen jegyeid voltak kémiából, nem pedig a szakmai tudás. Itt éppen a hústermékekbe ömlesztett adalékanyagokra gondolok…

- Van e nélkül is finomság?
- Hát hogyne! Én előkapartam az ősök titkát, ilyen egyszerű a történet. A békebeli időkben minden adalékanyag nélkül készült, természetes eszközökkel, technológiával. Nagyjából hús és fűszerek kerültek a füstölni való finomságokba, majd következett a hagyományos füstölés és a józan paraszti ész. Utóbbi – valljuk be – kiveszőfélben van, pedig a szakmában a legfontosabbak egyike.

- Párod, Machó Judit is kézműves, igaz ő más jellegű remekeket készít. Elárulnál róla is valamit?
- A mátkám viseletkészítő, népi iparművész. Róla is el lehetne mondani, hogy varrónő, de mégsem az. Magyar hiteles viseleteket készít, ami felöleli a teljes Kárpát medencei népviseleteket. Ha időben helyezném el, akkor a honfoglalástól-napjainkig, tehát a hun, mongol, szkíta kaftánoktól egészen a Bocskai, Atilla viseletekig bezárólag mindent készít. A japán Magyar Olimpiai Nagykövet is az ő ruhájában jár.

- Hírlik, hogy nagy fába vágod a fejszédet, „nagy dobásra” készülsz. Mire?
- Igen. Ha az égiek is úgy akarják, hamarosan „hazamegyek” és „otthonra lelek”. Mit jelent ez? Tanyára költözöm, oda vágyom, vállalva annak minden előnyét és hátrányát, ha ugyan normális emberi léptékkel mérve létezik ilyen. Én egyébként a magam tanyavilágában vagyok otthon, ahol végre befejezhetném a Szamárfül című könyvemet is, ami úgy készül egyébként, mint a Luca széke. De mint a szék, az írás is elkészült idejében.