Egyre több városi látogat el vidékre, hogy megcsodálja a sok helyen még érintetlen természet szépségeit, és megismerje a falusi emberek életvitelét. 

Közülük a legtöbben arra kíváncsiak, hogy hogyan és miből lehet falun megélni? A viszonylag kevés munkalehetőség vajon teljesen élhetetlenné teszi vidékeinket?

Természetesen nem. Ha az ember leleményes, sokszínű, és képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, akkor sikeres "falusi munkás" válhat belőle. Ezt bizonyítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elterülő, eldugott kis településen, Olcsvaapátiban élő hősünk élete.

Kompos Lajos ragaszkodik Olcsvaapátihoz
A község mintegy 350 lakosa közül egy olyan embert szólítottunk meg, akivel legelőször találkozik az utazó, ha Vásárosnamény felől érkezik a faluba. Ő Szászi Lajos, a révész – a helyieknek többnyire Kompos Lajos –, aki saját elmondása szerint egyáltalán nem vágyódik városba.

Lajos születése óta a faluban él, és teljesen megszerette az ottani életmódot. Beszélgetésünk alatt többször elhangzott szájából a mondat.
,,Egyszerűen nem tudnám elképzelni, hogy a mozgalmas, munkás hétköznapokat felcseréljem egy panellakás kényelmével."
Lajos feleségével és két felnőtt lányával él együtt. Felesége, Gyöngyi a faluban élő idősek ellátásáról gondoskodik szociális dolgozóként. Lányai mindketten városban tanulnak, de hétvégeken hazajárnak, hiszen szeretik, ragaszkodnak a csendes, vidéki élethez.

A révész eredeti szakmája épületvillamossági szerelő, ám munkahely hiányában csak a falusiak kisebb-nagyobb villamossági problémáinál tudja kamatoztatni szakmai tudását.

Jelenleg az Olcsvaapáti és Olcsvai partot összekötő, Szamoson működő, kézi kezelésű komp egyik révészeként dolgozik. Ez a munka igencsak nagy fizikai megterheléssel jár, s emellett szakmai tudást is igényel, hiszen csak révészvizsga megszerzésével tölthető be az állás. Ennek ellenére Lajos szereti, amit csinál. Egyrészt a csodaszép környezet miatt, másrészt mert itt nap mint nap lehetősége van ismerkedni, kapcsolatokat kialakítani az emberekkel.

Ez legfőképpen a nyárra vonatkozik, amikor turisták tömegei, és nem egyszer külföldiek színesítik az utazóközönség tagjait.

Fogadja és búcsúztatja a vendégeket
Révészként talán legnagyobb élménye az volt, amikor a Stohl András a Kompján utazott és meg is mártózott a Szamos vízében. Rajta kívül már Vujity Tvrtko-val és az Irigy Hónaljmirigy tagjaival is volt szerencséje találkozni munkahelyén. Ám szállított már politikust, írónőt, neves orvost, tudóst. Nem is lehet hirtelenjében mindenkit felsorolni. Ez számára és a falu lakosai számára is sokat jelent, hiszen a kompátjáró segítségével olyan emberek ismerik meg a környéket, akik eddig még valószínűleg a létezéséről sem tudtak.

Szerencsére a természet is gondoskodik arról, hogy a környék ne csak úgy jusson az emberek eszébe, hogy ez az a hely, ahova csak komppal lehet bemenni. A Szamos és az Öreg-Túr ölelésében megbúvó kis falu a maga egyszerűségével, nyugalmával, az emberek barátságosságával és derűjével mindenkit lenyűgöz.

Lajos szerint az élet itt sem fenékig tejfel. Egy révésznek hivatalosan ugyan napkeltétől napnyugtáig tart a munkaideje, és ha esik, ha fúj, ha 40 fok van, akkor is ott kell lenni. Előfordul, hogy „fontos utasok” jönnek, de nem érnek oda napnyugtáig, s olyankor sajnos meg kell várni őket.

Olykor vannak kényszerpihenők is: télen, amikor befagy a Szamos, és akkor is, amikor nagyon magas a vízállás vagy éppen akkor, amikor nagyon alacsony. Előfordul, hogy amikor a komp nem jár, csónakkal viszik-hozzák az embereket - ha kérik.

Mielőtt azt gondolja bárki, hogy a révész olyan, mint a hajóskapitány, az rosszul hiszi. Ez a munka nem csak a csörlőzésből áll. A lejárót is nekünk kell tisztán tartani, sőt, ha a szükség úgy kívánja, magát a medret is iszapolni kell a lejárók előtt. Előfordul, hogy több köbméter iszapot kell magáról a lejáróról eltakarítani. A révészek karbantartáskor is aktívan kiveszik a munkából a részüket.

Lajos a könyvek és a foci nagy barátja
Ha vendég jön hozzájuk, nagyon fontos számára a fogadtatás. Vidéken még megszólják egymást az emberek, ha valami hibádzik. Ez Lajos esetében is így van, hiszen ő köszönti először az érkezőket, és utoljára a távozókat. Aki beszél vele, könnyed, barátságos mondataiból, beszédstílusából, választékos kifejezésmódjából könnyen megállapítja, hogy olvasott ember. Vallja, hogy bármilyen messze is él, bármennyire is eldugott helyen, a világgal élénk a kapcsolata. A TV, rádió, internet és a telefon is ugyanúgy működik, mint a városiaknak, és olvasni is ugyanúgy tud, mint akinek igénye van rá.

Onnan is hódol hobbijának, a focinak. Fontosabb meccsekre elutazik a fővárosba, s baráti viszonyt ápol számos sporttekintéllyel.

Nagy szívfájdalma, hogy gyerekkori hobbijára, a rajzolásra már nem jut ideje. Egyetlen vigasza, hogy rajztehetségét kisebbik lánya örökölte és csodás rajzokkal ajándékozza meg őt.

Gazdaként is megállja a helyét
Munkabeosztása szerint Lajos minden második napja szabad, azonban ezt az időt sem pihenéssel tölti. Szabadnapjain saját kis "háztáji" gazdaságával foglalkozik. Baromfi, sertés és mintegy 250 gyümölcsfa jelent számára plusz bevételi forrást. Ezek nevelése, gondozása persze nem kis feladat: az állatok etetése, takarmányozása, a fák metszése, permetezése, a gyümölcsök betakarítása folyamatos munkát igényel. A legnagyobb nehézséget azonban az jelenti, ha mindezen erőfeszítések ellenére egy váratlan természeti esemény, vagy valamilyen fertőzés is kedvezőtlenül befolyásolja a gazdálkodó emberek helyzetét. Sajnos volt már példa arra, hogy egy heves nyári jégeső nagy kárt tett a gyümölcsfák terméseiben, vagy egy különös betegség végzett az állatállománnyal. Ezek a csapások nagy fejtörést okozhatnak a gazdáknak, de mivel ők tisztában vannak a kockázattal, próbálnak egyszerre több lábon állni, több tevékenységet végezni. Úgy, mint Lajos.

Talán éppen ez a változatosság az, amit a falusi emberek leginkább élveznek a vidéki életmódban. A természet folyamatos körforgása miatt egy pillanatra sem áll meg az élet a Szamoson túl sem.