A húsok közül a csirke és a sertés a magyarok kedvence

16 jún. 2012 Administrator

hus1A húsok közül a magyar háztartások legtöbbet csirkét és sertést vásároltak az előző évben - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből.  

Tavaly a lakosság a friss és tőkehúsra kiadott mintegy 230 milliárd forintjának 37 százalékát a csirke-, 46 százalékát pedig a sertéshús vásárlása adta. A GfK a magyar háztartások húsfogyasztási és húsvásárlási szokásait vizsgáló tanulmánya szerint a többség elsősorban a hiper- és szupermarketekben szerzi be a húst.

Az Étkezési szokások című kutatás eredményei szerint tavaly tízből kilenc hazai háztartás vásárolt baromfi- vagy sertéshúst, a tőkehúsra elköltött 230 milliárd forintnak csupán 17 százalékát adták az egyéb baromfi-, a marha-, nyúl- és vadhúsokra kiadott forintok.

hus2A háztartások friss csirkehúsra 84 milliárd forintot költöttek 2011-ben, és a családok 86 százaléka vásárolt csirkehúst legalább egyszer az évben. A vásárlói létszám némileg alacsonyabb a sertéshúsnál, ebből a háztartások 85 százaléka vásárolt legalább egyszer 2011-ben, míg a marhahúst mindössze a családok 29 százaléka kereste.

A GfK szerint a hazai hústermelésben a baromfihús előállítás az egyetlen olyan szegmens, amelyben az ország nettó exportőrnek számít. A termelőktől ugyanakkor folyamatos fejlesztéseket és átláthatóságot kíván meg a magasabb árakkal dolgozó és komolyabb állatjóléti intézkedéseket előíró nyugat-európai piac - írta az MTI

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek