Nem nagyon avatkozik a növények dolgába, itt permetezés nincs, a szőlőtőkék, a fák nőnek, teremnek, ahogy jónak látják. Bodza kutya, a puli őrzi őket.

És gazdáját, Nagy Andrást is.

– Ez így már majdnem kész – mutat az emelkedő kert felső szegletét uraló pajtára.
A szeptember 13-án 59 évessé korosodott Nagy András az egyhektáros területet maga kaszálja, még sportpályát is alakított tollaslabdázásnak. E fölött az a bizonyos ház, aminek a falát szalmabálák alkotják sárral tapasztva, akácfa lábakon állva, azok között kavics, hogy a csapadék átfolyjon a kavicságyon, ne szívja fel a fal a vizet. Odabent még fatuskók, azok kiemelésre várva.

– Még kap egy meszelést – mondja házigazdám a kicsinyke göcseji falu csodabogár lakója.
– A derékszöget száműztük, ne keressék, de az élettartama ugyanolyan, mint a vályogházé. Tavasztól őszig üzemelő galéria lenne a pajtában, plusz zenés előadások, színház, vagy akár tudományos ismeretterjesztést is el tudok képzelni.
A lakóház legalább 120 éves. Gazdája, Nagy András és Arany Andrea Budapest mellől, Solymárról négy éve érkezett ide, a göcseji lankák közé guggolt falucskába.

– Kiránduló népség vagyunk, a fejünkbe vettük, hogy megnézzük a 2 millió forint alatti ingatlanokat a Dunántúlon, nem is akartunk akkor még venni semmit.
De meglátták ezt a tornácos házat egy zsákutcás dombocska végén, akkor ott eldőlt a dolog.

– Ez nem is volt eladó, de úgy éreztük, különleges őserő van itt, az építmény, a hely nem mindennapi, hát rábeszéltük a tulajdonosokat, adják nekünk.
A háznak szerencséje van, az építéstechnikus férfi már gyakorlott volt a Budapest környéki hasonló házak felújításában, egyébként Makóról származik.

– Megszállott zalai lett belőlünk, pontosabban göcseji.
Ezt igazolhatja a falu, hiszen nyáron kerámia szakkört szervezett a község kisgyerekeinek, olyan nyári napközi félét, aminek a bizonyítékai ott sorakoznak egy szabadpolcon az udvaron. Egyébként maga-maga is keramikusnak készült középiskolában, aztán mégis ács, asztalos lett, végül 54 százalékos rokkantsági nyugdíjas. Jövőre szeretne fazekasműhelyt nyitni a gyerekeknek, akik elég sokan vannak, annak ellenére, hogy mindössze 360 lakosú a falu,

– Csodabogárnak tartják?
– Persze, de befogadtak, ezen sokat lendített az itt táborozó néptánccsoport ingyenes fellépése is.
A kerti séta közben az aszalóházhoz vezet.

– Láttam a fiókokat, amit cserénynek hívnak, de nem tudtam hogyan kell használni, bejártam a környéket, megismertem Kovács Gyula pórszombati erdészt, megtaláltam a zalai gyümölcsészek kiadványát, abban a zalaszentgróti Dóka László írását, úgyhogy jövőre aszalunk.
Már meg sem lepődünk, hogy pályinkaégető kunyhó is elénk köszön. A hatszögletű építmény mögé ásott egy kis pincét, mindent saját kezűleg, persze könnyű ennyi építőipari gyakorlattal. A laboratórium hatvan literre hitelesített.

– Hatvan, hangosan mondom, rajta legyen a magnón...
Meglepetésre egyébként absztinens, ő már egy életre megitta a magáét, mondja, nem könnyen, de kiszabadult a tudatmódosítók markából. Így az itt készült szilva- és körtepálinka általában karácsonyi ajándék a barátoknak, családtagoknak.

- Hogyan illeszkednek a falu népéhez?
– A falugondnok az alsó szomszéd, sokat segített, de tudvalévő, hogy általában mi vagyunk rászorulva a falura, és nem fordítva.
Amúgy sem ő az első gyüttment, megvan ennek a falunak is a hollandja, jelzi, ahogy mindegyiknek errefelé. Lassan beérünk a házba, amely mellett a lugasban a szőlőfürtök egyenként kis zsákhálóban hallgatnak. A darazsak ellen védekezik a feleség így. A tornác, padlójának téglái FB monogramosak, talán a hajdani itteni téglagyárra utalnak. A szobában függőleges tartóoszlopok a kibontott falban a gerendák alatt.

– Mutattam néprajzosnak, csodálkozott is, ritka szerkezetről van szó.
Az ágy mellett falra csavarozott éjjeliszekrény, Zsuppán Zsigmond, a hajdani lakó katonaládája. Az ágyakat a padláson találta meg. A tulajdonos leszármazottjai itt élnek a faluban, óvták is a házat, ahogy tudták, noha 5-6 évig nem lakta senki. Vendég- és fürdőszoba lett a földes kamra helyén, könyvek mindenütt: Nagy Imre, Illyés Gyula, Tamási Áron.

– Az élet vihara már egy pár könyvtárat elsodort mellőlem...
A felmenők fotói a falakon, számítógép nincsen, a gyerekek (több házasságból) 16 évestől 34 évesig, ezért nem is nagyon jönnek, ők a hét unokával együtt nagyon városiak. A mélyülő délutánban kortyolgatott teavízben kakukkfű, citromfű, menta, mind itt terem. Csak így magunkban üldögélünk, az orvos feleség nincs itthon.

– Keresi a pénzt, amit a birtokra költünk – mosolyog a gazda.
Honnan az érdeklődés a paraszti élet iránt? Házasság révén ismerte meg az erdélyi népi építészetet, kitanulta az értékei megőrzésének minden csínját-bínját, ez a ház meg szerinte lehetne a Hargita tövében is. A gyümölcsösre külön büszke, őshonos fák ontják a lekvárnak, aszalványnak, pálinkának valót, nem az újdondász nemesítettek. Most a göcseji emberek életének emlékét tárgyait az alföldi ember őrzi. És szeretné, hogy más is lássa, sikerül.

Forrás: zaol.hu - Fotó: Pezzetta Umberto